Az Színház és Filmművészeti Egyetem-Alapítvány (SZFA) Hallgatói Önkormányzatának levelére válaszolva azt írja az SZFA vezetése, hogy „Elmúltak már azok az idők, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetemre történő bejutást nem a tehetség és a szakmai alkalmasság határozta volna meg.”

Aligha múltak el bármilyen feltételezett idők, ha ez a mondat így egyáltalán megszülethetett egy kommunikációs munkatárs fejében, és onnan akadálytalanul juthatott el az SZFA sokat szenvedett honlapjára és hírportálok oldalaira. Több okból. Először azért, mert ez a múltba révedt feltételes mód itt merőben az ellenkezőjét jelenti annak, mint amit az SZFA vezetése sugallni és leírni szeretett volna.

Lássuk csak! Voltak idők, amelyek elmúltak, ez igaz. Ha azokat az időket valami jellemezte „volna”, akkor

bizony az a valami éppen nem jellemezte őket. A „volna” szó nélkül persze akár igaz is lehetne a mondat, csakhogy a kioktatásban nem sikerült eltalálni az alkalmas feltételes mód használatát, és pláne nem sikerült elkerülni. Ennél csak egy kicsivel nagyobb gond az, amit a vezetőség által megbízott szakember leírt: hogy aki azt gondolná, azok az idők elmúltak volna, az téved, hiszen lám-lám, most is egy olyan ember küzd a gondolatai mondatokba rendezésével, akinek munkavállalóként az egyetemre „történő” bejutását éppen nem a tehetsége és a szakmai alkalmassága határozta volna meg. Esetünkben a „volna” azért helytálló, mert lehet, hogy vannak egyéb kvalitásai azok mellett, amelyek nincsenek. Tehát ő maga bizonyosan egészen SZFA-szerű: megbízható, fegyelmezett, pártszerű, fehér, heteró, polgári, keresztény és családapa, de aligha tehetséges és alkalmas szakmailag, miként azt a leírt mondatai ékesen bizonyítják.

Fészket rak a gyanú, ha az „elmúltak azok az idők”-ről kiderül, hogy egy esetben még biztosan nem múltak el - mi van, ha több esetben sem? Mi van, ha azok az idők még javában itt vannak, és éppen éljük őket? Hiszen látunk kuratóriumi vezetőt, akinek a Színház és Filmművészeti Egyetemig a Kaposvári Egyetem színészképzésének teljes dúlásán, a tanulmányok nélkül megszerzett tudományos minősítésein és a Nemzeti Színház félig üres (vagy félig tele) nézőterén át vezetett az útja. Felmerül a jogos kérdés: ha elmúltak azok az idők, amikor az ő bejutását osztályfőnökként az egyetemre nem a tehetsége és a szakmai alkalmassága határozta volna meg, akkor mi más?

Mit gondoljunk azokról az egyetemre tanárként bejutó többiekről, akikre a képesítés nélküli kinevezésük mellé állami ordókat szórtak, hogy legyen valami felmutatható jele a tehetségnek és a szakmai alkalmasságnak, amelynek amúgy persze volna jele, ha volna. Csakhogy elmúltak azok az idők, amikor még lehettek volna.

Érdekes lelet egy ilyen SZFA vezetőségi levél a HÖK-nek. Kiderül belőle, hogy a feltételes mód alkalmazása mellett még az egyes és többes szám egyeztetése is igazi kaland, meg az is, hogy az egyetem jó hírnevét valahogy sohasem azok sértik meg, akiket kioktatnak róla, hanem azok, akik kioktatnak róla.

SÁNDOR ERZSI (Népszava)