Újságíróként, szerkesztőként és helytörtészként is azt akarta elérni, hogy a csepeliek egyre többet tudjanak. Azt akarta:  ismerjék meg a múltjukat, hogy megértsék a jelent, és formálhassák a jövőjüket!.

Sokáig fogjuk érezni Tibi hiányát. Tegnap múlt egy hete, hogy a közvetlen családtagok, rokonok, barátok, egykori munkatársak a Csepeli Temetőben végső búcsút vettek a 69 éves korában elhunyt Bárány Tibortól, a csepeli közélet kiemelkedő személyiségétől. A fájdalom ma sem múlik. A ravatalnál Csáki László idézte fel Bárány Tibor életútjának fontosabb állomásait: a Csepeli Szerszámgépgyárat, ahol horizontál-esztergályosként indult messze ívelő pályájára, és ahonnan a tehetsége, munkabírása a Csepel újsághoz, a Népszabadsághoz, valamint a sajtó különböző szerkesztőségeihez vezette el. Felidézték szoros  kapcsolatát, segítőkészségét a Magyar Vöröskereszttel, a csepeli helytörténészekkel, a fotózással és a Munkásotthonnal.

A sírnál Horváth Gyula felkavaró, torokszorító szavakkal egy csepeli generáció nevében így búcsúzott Bárány Tibortól:

Elkísértük Bárány Tibort utolsó útján a csepeli temetőben végső nyughelyére.

Az édesapát, a férjet a testvért, a lokálpatriótát, a csepeli embert, az újságírót, a főszerkesztőt

Pörölünk magunkban a teremtővel; korai, hogy küzdelmes életének végállomása – itt és most – e sír legyen! A sors adta, hogy Tibor 69 évesen is fiatal volt. Annak a nemzedéknek, amelyikbe beleszületett a változások, a kihívások és a küzdelmek lettek osztályrészei.

A küzdő ember pedig kophat, fáradhat, de nem öregedhet meg!

Ratkó-gyerekként született, ami az évtizedek alatt nagy generációvá változott!

A megnevezés átalakult ugyan, de a lényeg, a társadalomba való belenövéssel, az egyenlőség és a szabadság alapján élhető, új világ megvalósítása nem változott.

Tibor is, az új Magyarország kialakításában kereste és találta meg a helyét. Ő is

érvényesülni, és a társaiért tenni akart. Már a Csepel Művek Szerszámgépgyárában ez éltette. Itt mutatta meg tehetségét és innen küzdötte magát abba a közegbe, amelyik a többi ember számára irányt mutatott.

A munkások közül érkező érdeklődő és tanulni vágyó ember kötelességének érezte, hogy tehetségét, a többiek számára is elérhetővé, az általa elmondottakat hitelessé, a dolgozók számára érthetővé és elfogadhatóvá tegye. Ebben a közegben barátokat, szövetségeseket, küzdőtársakat talált. Szerteágazó tevékenységének középpontjában a munkásemberek tájékoztatása állt!

Hitt benne, hogy az ember indulattal annak támad, mit meg nem ért! Ezért szelídséggel, meggyőző nyugalommal, önuralommal és halk szóval érvelt. Körültekintéssel és mérhetetlen korrektséggel írt. Újságíróként szerkesztőként és helytörténeti aktívaként is azt akarta elérni, hogy a csepeliek mennél többet tudjanak. Azt akarta, hogy ismerjék meg a múltjukat, hogy megértsék a jelent, és formálhassák a jövőjüket!

Hitte, hogy az általa is épített – és elképzelt világ egy hosszú távú új minőség kezdete lesz! Olyan, amelyik szebb, jobb és igazságosabb, emberibb élet kezdete lehet.

Nem lett!

Sőt, mára kiderült, hogy amiben hittünk, átmeneti volt csupán.

Az élet, - mint ebben az országban oly sokszor már – egészen más környezetet és egy homlok egyenest más minőséget állított Tibor elé. Neki és sorstársainak meg kellett találni ebben a helyzetben is a járható, vállalható utat. Tibi rálelt erre az útra és becsülettel folytatta küzdelmét. Élete összenőtt Csepellel, munkássága meg a Csepel Újsággal!

Egy ifjakból álló csikócsapat tagjaként, annak idején nagy tettek átélői és tudósítói voltak. Rátermettségükkel húzták, segítették egyéniségük, tehetségük megérdemelt és méltó helyére egymást!

Figyelték a világot, támogatták társaikat, tanultak egymástól és korrekten tájékoztattak tapasztalataikról!

Sokan ebben a lángoló tűzben már elégtek!

Imre Erzsike és Halász Imre az idősebbek közül

Pichler Feri és Deák Attila az ifjabbak közül már régen az égi szerkesztőség örökös tagjai lettek.

És, ha „van ott fenn egy ország” annak a szerkesztősége most már veled együtt - békében és nyugalomban – a földi hatalmasságok által elnémított túlvilág Csepel Újságát szerkesztik.

Kedves Barátunk, Drága Tibor!

Mi, - a számunkra oly sok kedves lelket nyugalomba fogadó Csepeli Temetőben – most újra összegyűltünk, egy jó baráttól, egy harcostárstól búcsúzni! Könnyeink érted folynak! Fájdalmunkat csak tetézi, hogy minden egyes küzdőtárs elvesztésével, temetnünk kell a Csepel Művek dicsőséges évszázadának emlékét is!

Hisszük, hogy a Csepel Művek és a csepeli település dicsőséges évszázada, - benne a Te erőfeszítéseiddel – nem válhatnak semmissé!

Emlékedet és életed munkásságát megőrizve, - korosodó testünkkel és emlékekkel telt elménkkel – egy új és jobb világért munkálkodunk. Fogyva bár, de töretlen hittel!

Eltávozásod pótolhatatlan veszteség!

Meghajtva fejünket, megtört lélekkel búcsúzunk Bárány Tibortól, az apától, a férjtől, a testvértől, a baráttól, az újságírótól és a főszerkesztőtől!

Emléked megőrizzük, velünk töltött éveink erőt adnak ahhoz, hogy folytassuk azt a küldetést, amit magad is a legfontosabbnak tartottál: Szolgálni az embereket, küzdeni az emberségességért!

Nyugodj békében!