Jókedvet, sok vidámságot és boldogságot kívánunk húsvét hétfőre!

A legéletteljesebb szokások közé tartozik ma is a húsvét hétfői öntözés. Igaz, napjainkban a korábbinál jóval kevesebben indulnak a locsoló körutakra.

Húsvét másnapja a vidámság, a mulatság ideje. A mondai magyarázat szerint Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadást felfedező, ujjongó asszonyokat, így akarták elhallgattatni őket. Vízbevető hétfőnek is hívják, mert e nap a locsolás napja. A lányokat régen kivonszolták a kúthoz, s vödör vízzel leöntötték, vagy a patakhoz vitték, s megfürdették. A locsolás, az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik.

Bár a környező népek jelentős része ismeri (dívik például a lengyeleknél), a szlovákoknál, cseheknél és a különböző germán népeknél öntözés helyett vesszővel való csapkodást találunk, hasonló termékenységvarázsló célzattal és

hiedelemanyaggal.

Az 1654-ben Farkasdon tartott protestáns generális szinodus is tiltja az öntözködést. Apor Péter a Metamorphosis Transsylvaniae-ben írja: „Éppen nem nagyzották akkor az emberek magokat: úrfiak, alávaló fő és nemes emberek húsvét másod napján az az vízben vető hétfőn járták az falut, erősen öntözték egymást, az leányokat hányták az vízben, sőt az alávaló embereknél csak magok házoknál is estve az frajok az leányok házában kádakkal hordották fel a vizet, reggel csak könnyen öltöztek, tudván már az jövendőt. Reggel azért az udvariak csebrekkel, kártyákkal rá mentek az leányokra.” „Jó anyának rossz leánya, a' Katékuménusoknak keresztségekből a'kik ezek a' napon a' vízbe meríttetnek vala, fen-maradott volt a' Magyaroknál az a' szokás, hogy húsvét másod napján öntözték s vízbe hányták egyik a' másikat – írja Bod Péter.