Hét éve készítették elő, hat éve elnyerték a pályázatot (képünkön a hivalkodó Németh-Borbély páros), öt éve a szerződést is aláírták, négy éve befejezték a műszaki előkészítést, de ennek ellenére a végeredményre, azaz a csillagtelepi fejlesztés befejezésére előreláthatólag még éveket kell várni. Egészen elképesztő!
De majd most. Csillagtelepi városrehabilitáció: dolgoznak a megoldáson című CSH-s kincstári cikkében „Borbély Lénárd polgármester világossá tette: az önkormányzat mindent megtesz a projekt sikeres folytatása érdekében.” Ha kapnak még 700 milliót(!) a korábbi 1,7 milliárdhoz, akkor „ ...az ez év őszén folytatódhatnak a munkálatok.”! Ennyi. Hogy mi a garancia, s egyáltalán lesz-e esély, ebben a gazdasági válságban, a százmilliók elnyerésére, azt nem lehet tudni. Az sem egészen egyértelmű a polgármester házi szerzője, TK által írt cikkben, hogy 1,7 milliárdos pályázati összeghez mekkora önrészt kellett hozzátenni? Mindebből mennyit és mire költöttek el, s miért maradt 501 millió forint. Kérdésünk: biztos, hogy a „fennmaradt” 9 társasházhoz és az egyéb létesítményekhez elég lesz az óhajtott 700 milliós plusz forrás?
Tudjuk, hogy a helyi fideszes vezetés semmiért sem felelős, mégis érdemes lenne elgondolkodni a hétéves eredménytelenség okain. Lehet, hogy
egy képviselő-testületi vizsgálat sem ártana. Azzal talán még azt is ki lehetne deríteni, hogy miért változtattak menet közben az elfogadott programon, vagy mi az oka, hogy a fejlesztés egyik területe (Erdősor u. 45-47.) ma is az önkormányzati vezetés bűne, tehetetlenségének szégyenfoltja, mementója.
Megerősítve véleményünket, két dolgot emelünk ki írásunkból:
> Az Erdősor u. 45-47. sz. alatti ingatlanra tervezett közösségi ház megvalósításának csúszása, a terület elhanyagolt állapota védhetetlen, különösen annak ismeretében, hogy többszöri határidő módosítás után 2022. február végére ígérte az önkormányzat vezetése a projekt befejezését.
> Hét éve foglalkozik a városrehabilitációs programmal a Csepeli Városfejlesztési Kft. A végeredmény siralmas, ráadásul kiderült, hogy nincs kellő mennyiségű anyagi forrás a befejezésre, további, legalább 700 milliós támogatásért kell kuncsorogni a kormányzatnál. Ideje lenne ismertetni a csillagtelepiekkel a „B” tervet, azaz az eredeti program helyett a pénzhiány miatti új beruházási programot. Persze akkor a CSH cikkétól eltérően őszinte tájékoztatásra, a felhasznált százmilliókkal való elszámolásra és némi önkritikára lesz szükség.
H.-R.