Orbán, Vidnyánszky, Hoppál és még sokan mások.- Az árak durván emelkednek, Magyarország kifelé szakad az Európai Unióból, a helyi jellegű diktátor meg mit tud csinálni: örök irigy és kisebbrendűségi kompexusokkal küzdő híveinek megint odavet valami kicsit. Jó, ó, a kenyér ugyan drága, de bezárattunk még egy helyet ügyesen, ravaszon, ami örömet okoz ennek a népségnek. Kis öröm, de öröm. Ha esetleg még ugyanott lopni is lehet valamit, akkor meg aztán hejehuja vidámság...

Mint azt valamennyien jól tudjuk „Mészáros Lőrinc” a piacról él. Továbbá a piacról él „Tiborcz István” a fejedelmi vő, aki hétfőn bankot vesz, kedden szállítmányozási céget – repkednek a milliárdok, de hát tudjuk kemény munkával megspórolta a piaci tevékenységéből. A piacról él továbbá Rogán miniszter egyik volt felesége is, ahogy Orbán papa a bányáival szintén a piacról tartja el magát.

Na ja.

Persze nem a Lehel piacról, vagy a Telekiről, hanem arról, ahol a tehetség, az ügyesség, az üzleti hozzáértés és a kockáztatni tudás számít valójában. S miután ők a mai Magyarország új urai, akik saját erejükből teremtették azt a sok szépet és jót, hát teljesen joggal mondhatják azt, hogy mindenki boldoguljon a saját erejéből. Világos, mint a vakablak. Ha „Mészáros Lőrincnek” sikerülhet, akkor bizonyára másnak is.

Itt van például az Átrium Színház ügye. Jó előadásai, nézői még csak lennének – de olyan világot élünk, amikor pusztán jegybevételből nem lehet megélni. Mi erre a kárörvendő válasz:

dehogynem. Ha van rá igény, akkor majd a piac eltartja.

Végül is a Vidnyámszky Attila vezette Nemzeti Színház is kap minden eladott jegy után hetvenezer, igen hetvenezer jó magyar forintot. (Illetve most nem annyira jó, hogy megint 400 forint felett az euró ára, de azért még így sem olyan rossz. ), vagy sorolhatnánk a harmadosztályban dekázgató falábú focisták jövedelmeit, de minek. Vagy azt, miként kapnak dilettánsok milliárdokat kurzusfilmek készítésére. de kár ezzel az időt lopni. Nincs itt másról szó, mint a tehetségtelen seggnyalók bosszújáról. Ha már vacakot tud csak készíteni, legalább szerepeljen benne Szűz Mária, Erzsébet vagy Puskás Öcsi – esetleg, ha ezek mind és valamelyikük még hátrafelé is tud nyilazni, miközben kumisz alatt puhítja a lovát – az egészen jó. Ha valaki még ezen átlag alatt is tehetségtelenebb marha, akkor kénytelen belevenni a genderőrült Sorost, amint néger migrácsnak álcázza magát éppen

Ezután párszor közli még a sajtóval, hogy megjelent neki Jézus, lehetőleg az összes apostol kíséretében már kora gyermekkorában, pedig akkor a kommenisták kifejezetten üldözték az efféle látomásokat. És amikor valaki felhívja a figyelmét, hogy a kedves művésznő egyrészt már a rendszerváltás után született másrészt teljesen hamisan dalol – akkor rámutat az ujjával, hogy ugye megmondtam, hogy csak azért támadnak, mert én vagyok, aki vagyok.

Ettől kezdve a kormánypárti sajtó – az meg mi fán terem amúgy? – ajnározza és uszítja, s miután művészünk látja, hogy vadakat mondani sokkal egyszerűbb, mit tisztán énekelni, viszont jobban is hoz a konyhára, hát sejtjük a folytatást, amint matyó ruhába öltözve csap le reánk váratlanul.

Az árak durván emelkednek, Magyarország kifelé szakad az Európai Unióból, a helyi jellegű diktátor meg mit tud csinálni: örök irigy és kisebbrendűségi kompexusokkal küzdő híveinek megint odavet valami kicsit. Jó, ó, a kenyér ugyan drága, de bezárattunk még egy helyet ügyesen, ravaszon, ami örömet okoz ennek a népségnek. Kis öröm, de öröm.

Ha esetleg még ugyanott lopni is lehet valamit, akkor meg aztán hejehuja vidámság.

Persze még mindig akadnak hétköznapi hősök, akik ilyenkor összedobnak pénzt, hogy szólhasson a Klubrádió vagy mehessen tovább a hatalom nem szerette előadás. És ez egyrészt nagyon jó dolog, másrészt meg szomorú lenne, ha bele kellene törődnünk, hogy ennél már csak rosszabb lehet.

Szóval, hajrá, Átrium, hajrá, Pintér Béla, hajrá, többiek, akiknek még számít a művészet és a szabadság. Csak egymást tarthatjuk a víz felett.

Jó Vidnyánszky Attilának, Attiláknak pedig további jó étvágyat kívánunk.

Dési János