Lehet, hogy sosem lesz másmilyen. Mintha tényleg megállt volna az idő. Jó, hát akkor itt fogunk élni...

Az ételfutár annyira meglepődött, hogy köszöntem neki a lépcsőházban –pedig nem is hozzám hozta a kaját –, hogy minden áron adni akart egy pizzát nekem is. Aztán vásárolni menet az utcán rám köszönt egy cuki, ismeretlen kislány, amikor elbringázott mellettem, és nem is csókolommal, szóval csodálatos dolgok történnek az emberrel a csepeli utcákon akkor is, ha végül hétezret fizet a boltban azért, ami fél éve még négyezer volt.

Eredetileg a világot gazdasági és mentális válságba taszító, alkalmatlan politikusokról akartam írni, és hogy azért csinálták, mert a Facebookon éppen az volt a népszerű, de végül is tízszer is voltam futni az elmúlt két hétben, sportolás közben pedig a fenének van kedve alkalmatlan politikusokra gondolni.

Jó lenne úszni is egyet a szabadban, talán a Dunában, kicsit illegálisan, mert a Balaton drága, ajaj, na most eszembe jutott Orbán Viktor.

Ha ellenzéki politikus lennék, akkor

írhatnék szigorú Facebook-posztokat a gyengülő forint, az erősödő infláció és a felelőtlen kormányzás kapcsolatáról, kommentelhetnék a közelgő gazdasági válságról szóló Telex-cikk alá arról, hogy a Fidesz miatt éheznek az emberek, aztán egy politikustársam beírhatná alá, hogy „igazad van János, Orbán most már tényleg túl mennyire ment”. Ha ügyesen csináljuk, akkor többen lennénk a poszt alatt a pártból, mint ahány szavazónk van, és kellemes fizetésért cserébe várhatnánk együtt a következő kétharmadot. De nem vagyok ellenzéki politikus,ugyebár, szóval én jóval alacsonyabb fizetéssel várom a következő kétharmadot.

Azaz dehogy várom, este megyek sörözni a barátaimmal, hétvégén meglátogatom a szüleimet, szeretni meg szeretve lenni akkor is jó, ha a büdös életben nem érjük utol Ausztriát.

Most egy kicsit rosszabb lesz majdnem mindenkinek, lesz akinek sokkal, és végérvényesen rosszabb, mert menthetetlenül belesüllyed a szegénységbe, vagy belehal. Megint elvész egy csomó esély, gyerekekből nem lesz az, aki lehetne, meghalnak olyanok, akik élhetnének, volt már ilyen. Aztán egy picit majd jobb lesz – könnyebb, már nem, annyival drágább a kenyér, mint tavaly volt –, sokan megint évről évre jobban fogunk élni, de nem nagyon jól, ilyen is volt már, mintha tényleg megállt volna az idő.

Egyszer, amikor Csepelen futottam, az egyik kis utcában szembe jött velem egy kacsa. Abban az utcában lakik az az idős néni is, aki mindig csúnyán néz rám, amikor hangosan hallgatom a zenét, és a közelben ütött el egyszer majdnem egy fűszagú autó, amiben hatan utaztak, és úgy tűnt, hogy a kiskorúnak látszó sofőr nálam is jobban örül annak, hogy végül nem jött nekem.

Együtt élünk itt mind, a futár, a kislány, a kisnyugdíjas néni, a srácok a kocsiban, meg a kacsa is, néha úgy, ahogy szeretnénk, máskor úgy, ahogy tudunk. Lehet, hogy sosem lesz másmilyen.

De akkor is itt fogunk élni.

Forrás: Selmeci János (Klubrádió)