Várjuk a polgármester és a rezsibiztos válaszát legalább két a kérdésre: 1.) Nem kellene végre már az egymással folytatott hatalmi harcuk helyett a kerületet és a Csepel-szigetet érintő problémahalmazra koncentrálni? 2.) Nem kellene végre együttműködni, szóba állni a gondok megoldásáért azokkal, akik akarnak és tudnak változtatni?
Éppen egy hete foglalkozott blogunk a csepelieket is jelentősen érintő három témával: a polgármester hárosi hatósági ellenőrzésével, a csepeli HÉV fejlesztésének kormányzati leállításával és az iskolák esetleges fafűtésre történő átállítását előíró belügyminisztériumi döntéssel.
Miközben sok százan olvasták az írást, több kerületi közösségi oldal is átvette, sokan egyetértőleg szóltak hozzá, a kerületi önkormányzat hivatalos oldala és a polgármester nem vették a fáradtságot, hogy reagáljanak a cikkben megfogalmazott kritikákra, javaslatokra, netán
leírják valahol véleményüket a felhozott ügyekről. A csepeliek jelentős részének véleményét is tükröző írás ilyen mértékű figyelmen kívül hagyása bizonyítja, a helyi vezetést nem érdekli az emberek véleménye.
Írásunkban megkérdeztük a polgármestertől: „..nem lenne célszerű megszólalni a témában, majd összehívni egy rendkívüli képviselő-testületi ülést, ahol áttekintenék a helyzetet, a végső döntés esetleges vagy részleges megváltoztatása érdekében még megtehető lépéseket, illetve megbeszélnék a helyi közlekedésfejlesztési feladatok újratervezésével kapcsolatos tennivalókat?”
Semmi sem történt.
Sajnos mindez alátámasztja a korábban több alkalommal is megfogalmazott véleményünket: a csepeli önkormányzati vezetésnek, a polgármesterrel az élen, gyakorlatilag semmi hatása nincs a csepelieket érintő negatív folyamatok csökkentésére, netán megállítására. Még a lakosság tájékoztatását sem tarják fontosnak, pl. a fenti ügyekben esetleg rendelkezésükre álló információk közlésétől is elzárkóznak. Borbély Lénárd és csapata, szerintünk, alkalmatlan a kerület valódi fejlesztését célzó nyílt társadalmi párbeszédre, legfontosabb kérdésekben a széles körű együttműködés kialakítására. Az urak a hatalom helyi kiszolgálói, a túlélésre, a következő választás megnyerésére koncentrálnak.
Utóirat: Csizek Csaba, a Bucka Szövetség Egyesület elnöke július 31-én, fb oldalán, nyílt levelet tett közzé, amelyben Bóna Zoltánt, a szigetszentmiklósi választókerület országgyűlési képviselőjét, Pest megye fejlesztési feladataiért felelős miniszteri biztost kérdezi, kiált-e a sziget lakosságát közvetett vagy közvetlenül érintő ügyek
„A Csepeli és a Ráckevei HÉV északi egyesítése és bevitele Kálvin térre! (Az eredeti terv 1974-es, így ez az ígéret 48 éves).
A Ráckevei-Soroksári Dunaág kitakarítása (Az eredeti terv és ígéret 1972-es. Azaz ez minimum 50 éves ígéret).
és csak a legkiemeltebbekről tettem említést, azaz a Galvani hídról. a Csepel szigeti kijáratok bővítéséről, a Csepeli közpark megépítéséről nem!”
Mi is ezt kérdezzük Németh Szilárdtól, a rezsicsökkentési kormánybiztostól, Csepel volt polgármesterétől, aki már 2010-es országgyűlési választások előtt megígérte a csepelieknek például a HÉV fejlesztését és vonalának meghosszabbítását.
Várjuk a két csepeli úr – Borbély Lénárd és Németh Szilárd –, válaszát. Arra a kérdésre is, hogy nem kellene már az egymással folytatott hatalmi harc helyett a kerületet és a Csepel-szigeti önkormányzatokat is egyaránt érintő fejlesztési kérdésekre koncentrálni és legalább ezekben a témákban együttműködni a szigeti önkormányzatokkal?
**********
Pénteken, mintha júliusban mi sem történt volna az országban, folytatódott a polgármester havi reklámfilmsorozata saját fb oldalán. Most a júliusi csepeli eseményekről készítettek vele egy ~ 4,5 perces videóklipet, amelyen havi győzelmeiről adott számot, a „Helló Csepel és az Isten éltessen Csepel” kezdő, illetve záró mondatok között. A közpénzen készült összeállításban volt minden: ifjúsági tábor fejlesztése, hárosi hatósági bejárás, faültetés, amelyben fővárosi csúcstartók lettünk, játszótér felújítás, útépítés, kertmozi elindítása, hajókirándulás a csepeli nyugdíjasok, majd külön a csepeli családok részére, iskolafelújítás, s végül Csepel Napja köszöntése. Csupa nagybetűs örömhír!
Már-már tapsoltunk volna, amikor eszünkbe jutott, hogy kimaradt több júliusi hír, amelyek eléggé negatívan befolyásolták a csepeliek jelentős részének mindennapjait. Így például: módosították a kisadózó vállalkozók tételes adóját (kata), amely ellen heteken át zajlottak tüntetések országszerte, gyakorlatilag felszámolták a rezsicsökkentést, az alapdíjakon túli kettő, illetve hétszeres energiaárak bevezetésével, s nem utolsósorban elhalasztották pl. a tervezett, s évek óta ígért csepeli HÉV fejlesztést is. Semmiség! Borbély úrnak ezek nem jelentettek semmit, annyira, hogy nem csak a havi összefoglalójában, de a csepel.hu-n és a Csepeli Hírmondó júliusi számaiban sem írtak róluk egy sort sem. Arról sem, hogy a Belügyminisztérium három csepeli iskolaigazgató pályázatát nem fogadta el, így szeptemberben az érintett iskolák igazgatók nélkül kezdhetik el az új tanévet.
**********
Németh Szilárd a héten is folytatta reménytelen harcát a rezsicsökkentés részleges felszámolását jelentő döntések magyarázására. Csütörtökön közölt egy, „Havi gázszámla a magyar átlagfogyasztásig” című grafikont, amelyből megállapította, hogy „...A magyar gázszámlákat továbbra is mérsékli a rezsicsökkentés, amellyel a családokat védjük.” Az ábrában Magyarország havi gázfogyasztását hasonlította össze hat európai főváros havi fogyasztásával, ami egyrészt értelmezhetetlen, másrészt elhallgatta, hogy augusztus 1-től a lakosság nagy része az átlag feletti fogyasztással ennél jóval többet fog fizetni. Azt már csak „hab a tortán”, hogy augusztus 1-től „az átlagnál több gázt fogyasztók Európa legmagasabb gázárát fogják fizetni.”
**********
Augusztus 2. a Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján, a cigány holokauszt nemzetközi emléknapja. Hetvennyolc éve az augusztus 2-ről 3-ra virradó éjszaka a németek kivégezték az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor 3000 cigány lakóját. Az emléknapról az önkormányzat polgármestere, illetve Németh Szilárd kormánybiztos, országgyűlési képviselő, Fidesz-alelnök „hivatalos oldala” nem emlékezett meg. Ennél nagyobb baj, hogy a Csepeli Roma Önkormányzattól sem olvashattunk egy sort sem, még a közösségi oldalukon sem.
**********
Kitekintés – hírek a magyar média világából:
> A természetvédelmi területeken is felpörgeti a tarvágásokat a kormány. https://444.hu/2022/08/05/a-termeszetvedelmi-teruleteken-is-felporgeti-a-tarvagasokat-a-kormany
> Olyan gyenge a forint, hogy egyre többen kérnek inkább eurót. https://telex.hu/gazdasag/2022/08/05/forint-helyett-euro-ertekvesztes-arak-gazdasag-valuta
> G7: 34 százalék felett jár az éves infláció az élelmiszereknél. https://telex.hu/gazdasag/2022/08/05/eves-inflacio-g7-me
> ’Gusztus 20.: mit takar a tűzijáték füstje? https://www.szabadeuropa.hu/a/gusztus-20-mit-takar-a-tuzijatek-fustje-/31972514.html
> A száguldó infláció miatt közel 800 milliárd forint plusz ÁFA-bevétele lett az államnak az idei első félévben. https://atlatszo.hu/adat/2022/08/04/a-szaguldo-inflacio-miatt-kozel-800-milliard-forint-plusz-afa-bevetele-lett-az-allamnak-az-idei-elso-felevben/
V.-a.