Az agyi mélyszántás miatt a választók tömegei téves koordináták szerint navigálnak, hiszen folyamatosan hazudnak nekik a válság okáról és hatásáról, sokan nem érzékelik a kormány súlyos felelősségét a helyzet kialakulásában és kezelésében.
Olvasom, hogy a Fidesz erkölcsi válságba sodródott, elvesztette a hatalmat, csak nincs, aki átvenné azt. A Fidesz veszteségét majd lemérik a közvéleménykutatók. A hatalmat nem vesztették el, az biztos. Nem létező erkölcsei válságba sem sodorhatták.
Az látható, hogy az infláció, a súlyos energiaköltség-emelés kezelése zavart okoz a kormányzásban, s hogy a népnek a rohanó inflációra telepedő brutális energiaszámla nagyon fog fájni. A hosszú halogatás és félrekezelés miatt szükség lett valamilyen erős terápiára. A mostani nem klasszikus sokkterápia, de ütős és váratlan, akár egy durva házipálinka. Az intézkedések hevességét a kormányzati békeidők elvesztésével járó hisztéria okozza, továbbá a félelem, hogy
tényleg nem kapunk pénzt az EU-tól. Tartalékokat kell képezni, hangzott el az emberarcú kormánytagot alakító Lázár minisztertől. A Marshall segély többszörösét kitevő, évente a GDP-t 3-5 százalékkal növelő aranyesőt nem kellett volna felélni, mondom én. Sem az anyagiakat, sem a bizalmi tőkét.
Nincs ebben semmi újdonság. A választások előtt minden fontos külpolitikai és gazdasági tényező ismert volt, kivétel nélkül. Tudni lehetett, hogy a kormány 10 ezer milliárd nagyságrendben kockáztatta az EU-támogatásokat, amit talán nem bukik el, de már most is sok pénz veszett oda feleslegesen. Túl ezen, a választási kampányban tébolyultan szórta a pénzt, túlbecsülve sajnos az ellenzék képességeit. Választóközönsége kedvére befagyasztotta a benzinárat, amit addig cifrázott, amíg káosz, tetemes többletfogyasztás, majd nyomában üzemanyaghiány nem támadt a kutaknál, továbbá egy eljárás az EU-ban a kettős ár miatt.
Az EU-val tárgyaló miniszter szerint a megállapodásokat elősegítendő vissza kellene fogni a kuruckodást, egy fiatal ellenzéki honatya szerint: tessék gyorsan a kormánynak aláírni, aztán kész. A kormány azonban jól érti a maga helyzetét: az EU alapvető dolgokat kér tőle, súlyos közösségi, benne magatartási és jogi abúzusok, illetve a pénzcsapolás felszámolását. A kormány egyezkedik, közben folyamatosan provokál, kifelé táncol az EU-ból. Félő, hogy varázslatos lépéseit lejtő pávánk egy aláaknázott senkiföldjére libben, ahol mind felrobbanunk.
Az agyi mélyszántás miatt a választók tömegei téves koordináták szerint navigálnak, hiszen folyamatosan hazudnak nekik a válság okáról és hatásáról, sokan nem érzékelik a kormány súlyos felelősségét a helyzet kialakulásában és kezelésében. Persze a számlák majd felfrissítik a valóságérzékelésüket. Innen nézve, a tények képviselete és ismertetése az ellenzék leginkább aktuális dolga. Dörgedelmek helyett a valós gazdasági-szociális tényeket kell bemutatni. Mennyit ér ma a választási ajándék, hányan mennek csődbe az agresszív kata-változtatás miatt? Mi van az egészségügyben, az oktatásban? Kinek mennyi a rezsiszámlája? Hány százalék a nyugdíjasok valódi inflációja? És még: mennyi az tényleges energia átlagfogyasztás, a tilalom ellenére miért adunk el gázt, és miért pont annyi az áram ára, amennyi?
Felelős kormányzás mellé felkészült ellenzéket várunk. Majd akkor bukik a kormány, ha a szavazói tömegesen haragossá válnak, és akkor kerül az ellenzék hatalomra, ha a választók tömegesen melléjük állnak. Amikor néhány politikus szóban a hatalom átvételére készül, az csak politikai hősködés, minta érték nélkül. Az ellenzék addig még fejben se vegye át a hatalmat, amíg nem biztos abban, mit kell tennie, hogy a maiból szerethető ország legyen. És még: szervezetileg és emberileg fel kell dolgozni a választási katasztrófát. A hatalomátvétel pedig majd akkor lesz aktuális, ha egy belső puccs robban ki, vagy meggyőző ellenzék terem, vagy uraiba belefárad a nép.
Addig is, egy másik, egy belső ellenzéki hatalomátvételre is szükség lenne. A Paks 1 üzemidejét kell meghosszabbítani, nem a rosszul működő ellenzéki politikai elitét. Vannak jobbak közöttük, tessék őket megkeresni.
Forrás: Tömpe István (Népszava)
