A Csepeli Acélmű Martin üzemét már régen megszüntették. Az elhagyott bányák orbáni újraindítása olyan lenne, mintha Csepelen elrendelnék a martin-acél gyártását. Ahhoz, hogy ezeket a nagyipari létesítményeket valaha is újra lehessen indítani, nem elhagyni, gépeitől eszközeitől megfosztani, dolgozóit szétzavarni kellett volna, hanem - ha alacsonyabb szinten is - de üzemeltetni. Az teszi a bányanyitásokat szinte lehetetlenné, ami Csepelen az üzemindításokat is: az emberi szakmai folyamatosság megszakítása!  

Lehet hallani, hogy az orosz gázszállítás várható akadályoztatása miatt az idén télen fűtőanyag hiány léphet fel. A magyar kormánypropaganda viszont azt sugallja, hogy nagy baj nincs, mert majd fatüzeléssel, favágással, a régi bányák megnyitásával ez a kérdés megoldható lesz. Bizonyára a csepelieknek (főleg az idősebbeknek) nem kell különösebben kihangsúlyozni, hogy ez több mint illúzió. Az elhagyott bányák újraindítása olyan lenne, mintha Csepelen elrendelnék a Csepel Művek üzembehelyezését!

Elvileg lehetséges, de a valóságban kivitelezhetetlen. Több kárt okozna, mint ami haszon remélhető lenne tőle! Nevetséges leegyszerűsítés, hogy ha bánya van, szén van akkor lehetséges a bányanyitás!

A Csepel Művek több üzemének újraindítása  is elvileg lehetséges volna, mert sok üzemcsarnokok még megvan. Igaz ugyan, hogy ezek a feltételek elengedhetetlenek az üzemindításhoz, de közel sem elégségesek! Számtalan más is szükséges ahhoz, hogy

realitássá váljék. Az elmúlt hosszú évtizedekben a bányák műszaki infrastruktúrája éppen olyan mértékben ment tönkre, és vált az enyészet martalékává, mint a mi (enyészetre ítélt) gyárunké. Ahhoz, hogy ezeket a nagyipari létesítményeket valaha is újra lehessen indítani, nem elhagyni, gépeitől eszközeitől megfosztani, dolgozóit szétzavarni kellett volna, hanem - ha alacsonyabb szinten is - de üzemeltetni. A bányák járatainak több évtizedes magára hagyása, a benne lévő üzemi infrastruktúra kezeletlensége az amúgy is életveszélyes munkahelyek pokollá válását jelentené, egy újraindítás esetén.

És akkor még nem beszéltünk a legfontosabb tényezőről: az emberekről. Bányásznak - de kohásznak vagy gépésznek - lenni nem kinevezés kérdése. Nem úgy van, hogy majd jól megfizetem aztán dolgozik! Ezeket az embereket meg kellene tanítani a szakmára, és a specialitásokra. A szakmai felkészültséget az elsajátított elméleti és gyakorlati ismeretek összessége adja. Azok az ismeretek, amiket az emberiség generációkon keresztül gyűjtött össze, és adott tovább az évszázadok alatt. Vannak, amik a könyvekben olvashatók, de vannak, amiket az idősebb szaki magyarázott el és mutatott meg a fiatalnak. A jó magyar mondás szerint: ahány ház, annyi szokás.

Ez az iparban azt jelentette, hogy ahány munkahely, annyi specialitás! Ezeket a specialitásokat pedig az élet folyamán az egymásra rakódott ismeretek, fogások, tapasztalatok jelentették. Az teszi a bányanyitásokat szinte lehetetlenné, ami Csepelen az üzemindításokat is: az emberi szakmai folyamatosság megszakítása!

A több mint egy emberöltőnyi kihagyás után a bányába leküldeni fiatal embereket, - vagy a folyékonyan izzó fém, vas, acél mellé állítani őket – öngyilkosságba hajszolással felérő gondolat.

Azzal számolni, vagy a magyar népet azzal hitegetni, hogy az előttünk álló feladatot képesek vagyunk egy huszárvágással megoldani, bűnös cselekedet! A szűklátókörűség vezetett ide! Az a szűklátókörűség, amelyik régóta megtapasztalható hazánkban. Mert milyen jól jönne most az a pár ezer kilowatt villamos áram, amit a tervezett, de a hatalmi harc oltárán kimúlt Nagymarosnál felépíteni tervezett erőmű adott volna! Milyen jól jönne ebben az aszályos évben az a hatalmas tárolható vízmennyiség, amit ez, és a bősi adott volna a népeknek. A hazai és európai reálértelmiségiek ezt feketén-fehéren bebizonyították! Hozzá nem értő nagyotmondók meg ráuszították a népet és megsemmisítették!

És mennyi minden más van, amit a politika oltárán a hatalomért, gőgtől telve - a bölcsek kövét a zsebekben tudó - körök feláldoztak. Ezek a percemberkék azonban mostanában diadalt, diadalra halmoznak! A dolgozó emberek elbizonytalanodtak és nem bíznak a hozzáértőkben. A hangzatos szavak, a fellengzős érvek uralják a közéletet. Nincs tere a józan előrelátásnak, nincs sikere a szisztematikusan magát és művét építő embernek: a nagyotmondásnak, a „mindent a hatalomért” elvnek van iszonyatos konjunktúrája! Ez a nagyobb baj, és csak kisebb a gázhiány!

Forrás: Horváth Gyula közösségi (fb) oldala