A hiba a rendszerben a tanulókkal van már megint. Lázadoznak, okoskodnak tüntetgetnek – helyettünk is. És az azért jó, hogy uraik és parancsolóik kicsit reszketni méltóztatnak.
Mint azt a legmagasabb helyről közölték, semmi összefüggés nincs a pedagógusok bére és a tankerületi vezetők jutalma között. És azért nincs, mert blablabla, blabla és blabla. Sőt, még blabla. Aki tovább kötözködik és nyilvánosságra hozza a tankerületi vezetők többmilliós jutalmát az a törvény teljes szigorával néz szembe. És Pintér Sándor nagyon tud nézni.
Ez már csak azért is vicces, mert szerintem azt kellene megbüntetni, aki egy átlagos iskolai alkalmazott bérét teszi közzé. Azt, hogy kétszáz-egynéhány ezer forintot kap valaki, aki diplomát szerzett. S nemcsak azért, mert az ország szégyene. A kormány szégyene. De azért is, mert kiderül belőle, hogy
Magyarország könnyen sebezhető, debilitás felé hajló ország lesz, ha ez így marad. Az ilyesmit pedig jobb eltitkolni, mert még valaki vérszemet kap, és egyetemi tanárokat dob le ejtőernyővel, hogy elfoglalja az országot. Óvónéni kommandók járőröznek majd az ellenség megbízásából, hogy XXI. századi gyerekeket neveljenek. Az ilyesmit jobb elkerülni a félhomály birodalmában.
Ide demagógok kellenek és árulók és gyávák, lehetőleg pénzéhes kivitelben, Mondjak egy példát: a Döbrögi szerepétől elszakadni nem tudó jó Vidnyánszky Attilától megtudtuk: végül is az iskola azért van, hogy ideológiailag átneveljük a fiatalokat, lábhoz szoktassuk, és szellemi csicskát faragjunk belőlük. Ezt valóban el kellene a világ elöl hazudni. Makareno újramelegítve: a diákot fent bedobjuk az oktatás rendszerébe, bent egy kicsit összerázzuk Szarvas Józseffel és a lövészőrmester kancellárral, lent pedig kiesik egy kis tökéletes jólfésült, frissen borotvált fiatal, aki hátrafelé nyilazva is tud szent énekeket dalolni, parancsszóra gyűlöl és az sem baj, ha tehetségtelen, mint egy padlizsán, sőt. De legalább tudja, hol a helye a táplálékláncban.
Szóval, – derült ki a momentumos Tóth Endre magánnyomozásából – ma egy kerületvezető az oktatásban annyi jutalmat húzhat be, amennyi bért mondjuk nyolc hónap alatt kap egy tanár. De hát a kettőnek semmi köze egymáshoz, mondja a papagájkommandó, mert ugye blablabla. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy mégiscsak olcsóbb néhány rendszerhű szolgát megvenni, és azokat megbízni, hogy alaposan, kegyetlenül és lehetőleg kétely nélkül nyomják el az övéiket, mint minden pedagógust megfizetni. És különben is, kellenek helyi jelegű kiskirályok, hogy az elnyomás hézagmentes legyen, és hogy a népnek, ha lázadna – bár nem szokott –, legyen kit gyűlölnie. Mégiscsak jobb, ha egy jó előre odakészített oktatási kerületvezető ellen lázonganak, mintha a felsőbbséget vonnák kérdőre.
Ráadásul a pedagógustársadalomban is ott az óriási hasadás. Akadnak, akik felmérik, és levonják a követeztetést: ha anyagilag elnyomorítják őket, akkor nincs utánpótlás, ha minden szabadságtól megfosztják őket és csökött gondolkodású tanulógéppé szeretnék formálni a fiatalokat, akkor abból baj lesz. Ezért kockáztatnak, tüntetnek, sztrájkolnak. Míg akad egy jelentős másik csoport, amelyik finoman szólva sem kezdeményező. És persze biztos örülne a több fizetésnek, ámde ha választania kell az egyéni felelősség, a gondolkodás és a kevesebb pénz között, akkor hagyományosan a kevesebb pénzt választja, mert abból nem lehet baj. Ők a rezsim önkéntes szövetségesei, akik tohonyaságukkal lelkesen segítenek a diktatúra fenntartásában – cserében megalázzák, kinevetik őket, aztán még a padlót is feltörlik velük. Amit hangos köszönjük szépennel viszonoznak.
A hiba a rendszerben a tanulókkal van már megint. Lázadoznak, okoskodnak tüntetgetnek – helyettünk is. A pedagógusok egy részét még vissza lehet hajtani a langysötétbe felvásárolt helyiérdekű diktátorovics bátyuskákkal és nénuskákkal. De a diákokat már nehezebb. Félnek is tőlük – és az azért jó, hogy uraik és parancsolóik kicsit reszketni méltóztatnak.
Dési János
