Disznóság. Hiába az egyesülési jog, épp a legtöbbet fáradozó dolgozóknak nincs érdekképviseletük. A kormánytagok, ezek a szerencsétlen, kiszolgáltatott páriák, baj esetén semmiféle védelemre nem számíthatnak.
Az is bolond, aki ilyen körülmények között miniszternek áll Magyarországon. Hát csoda, hogy máris van néhány jele a kontraszelekciónak?!
Nemcsak a szolidaritás miatt sürgetem a kormánytagok szakszervezetét. Cser Ágnes, az Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke ihletett meg. Felhívta az orvosokat, „ne harcra buzdítsanak”, hanem segítsék ki a kormányt. Ne ugráljanak, ne követeljék első helyen éppen segítőik: a szakalkalmazottak méltó bérezését. Inkább mondjanak le a saját fizetésemelésükről. Roppant szellemes ötlet, még ha az
ápolók érdekében sztrájkról tárgyaló Független Egészségügyi Szakszervezet tiltakozott is ellene, hogy a szakma művelőit egymás ellen fordítva (na, kinek jó ez - hármat lehet találni) egymás rovására elégítsék ki jogos követeléseiket. Ahelyett, hogy jónéhány felesleges, vagy éppen káros kiadás -Vodafone, Fudan egyetem, akkumulátor- és fegyvergyártó középhatalommá válás- bődületes összegeiből csípjenek le.
Ne törődjünk a javaslatot ellenző szirénhangokkal! Azzal se, hogy az orvosok (ahogy az ápolók) fizetésemelése nélkül kiürül a szakma–szerte az országban összesen 6, azaz hat 30 év alatti háziorvos akad. Na mondd már, legfeljebb ők is elmennek.
Micsoda szerencse: tudok az orvosoknál jobban kereső munkavállalói csoportot is. Speciel a miniszterekét. Arról nem tudok, hogy belőlük hiány fenyegetne. Ők tehát nyugodtan lemondhatnak a fizetésemelésről az ápolók javára. Nyilván habozás nélkül meg is tennék, ha volna szakszervezetük, mint Cser Ágnesnek.
Sürgősen meg kellene alakítani, hiszen a miniszterelnök bérét máris megemelték több, mint 800.000-rel. Ilyenkor atyailag gondoskodni szokott társairól is: tavaly a miniszterek pénzét 33, az államtitkárokét 50 százalékkal növelte.
Nem kifogásolnám, hogy egy kormányfő jól keres, ebben az esetben közel a 6 millióhoz. Nagy a felelőssége, és Brüsszelben sem mutatkozhat holmi csóringerként, nehogy -mint mondani szokták- lepisiljék a kutyák. Vagy a brüsszeli bürokraták, azok mindenre képesek. De talán érdemes volna Cser Ágnes kreatív javaslatát vezetőinkre nézve is felvetni.
Már ha volna miniszteri szakszervezet. Utánanéztem: simán meg lehetne alakítani. 10 fő már kérheti egy munkahelyi szakszervezet nyilvántartásba vételét. Márpedig csak miniszterből van nekünk 14, államtitkárból 70. Ez több, mint elég a MÁSZ (Miniszterek és Államtitkárok Szakszervezete) létrehozásához. Bár a rövidítés nem túl tetszetős, valahogy a csúszás-mászásra emlékeztet, ami semmiképpen nem jellemző a mi politikai klientúránkra. Ha belépési lehetőséget biztosítanának a 111 helyettes államtitkárnak is, megszerveződhetne a szebb hangzású MÁHÁSZ, a Miniszterek, Államtitkárok és Helyettes Államtitkárok Szakszervezete.
Egyébként is, már régen szükség volna rá. Gondoskodhatnának a tagok érdekvédelméről, szükség esetén segélyezéséről. Tiltakozhattak volna a miniszterek visszahívása ellen az egyetemi kuratóriumokból, vagy legalább az így kieső milliós tiszteletdíjuk pótlását követelhetnék. „Elvtárs, segítsd a lebukottakat!” jelszóval jogsegélyt nyújthatnának Völnernek vagy a korrupciós gyanúba keveredett mezőgazdasági helyettes államtitkárnak. Az ilyen lebukásveszélyes szakmák képviselőinek bérpótlékot vagy kedvezményes nyugdíjba vonulást harcolhatnának ki.
Támogathatnák a kormánytagok szervezett üdültetését szakszervezeti MÁHÁSZ-jacht segítségével, amelyet egy-egy turnusra beutalóval lehet igénybe venni. Lányokkal talán nem szolgálhatnak, de azért, mint Borkaiéknál, szólhatna a fedélzeten az „Add ide a didit…” vagy más, hasonlóan igényes kikapcsolódást biztosító zene.
Megvédhetnék tagjaikat a munkaadónak -mármint a választóknak és képviseletükben a parlamenti frakcióknak- való kiszolgáltatottságtól. Mert most is mi történt? Nem hiszik el, de a kormányfőt megalázóan sarokba szorította a Fidesz-frakció! (Természetesen a miniszterelnök, mint „prime minister” maga is tagja lehetne a szakszervezetnek. Már ha ki tudja fizetni a havi tagdíjat.) Orbán támogatta volna Finnország és Svédország NATO-tagságát, de a közismerten rebellis szellemű frakció megmakacsolta magát. Á, szó sincs szereposztásról, mit tetszik gondolni! Csak az a felháborító munkaadói önkény…
Szóval MÁHÁSZ-t nekünk! Illetve nekik. Már látom az új szakszervezetet május elsején vonulni az Andrássy úton a Liget felé. A menetet esetleg felvezethetné a guruló turul, az már ismeri ott a járást. Énekelhetnék az „Egy a jelszónk, a béké”-t , azt a miniszterelnök is gyakran dúdolgatja. A Bécsi Munkásindulót nem ajánlom, ott van benne az a kellemetlen utalás a bilincsre, miszerint „Fáklyavivők kezén a csörög a bilincs”.
Inkább valami nemzeti jellegű nóta kellene az elavult komcsi dalok helyett. Mondjuk a „Nem loptam én életemben…”
Ott fújhatná teli torokból Völner is az első sorban. Miért ne vonulhatna ő is? Elvégre szabadlábon védekezik.
Forrás: LENDVAI ILDIKÓ: Szakszervezetet mindenkinek! (Népszava)
