„Ha a csepeli gyerekekért összefognak a csepeli üzemek… Túl azon, hogy számos műhely előre elkészítette a felszereléseket, a táborért a következő vállalatok dolgoztak: a Csepeli Papírgyár és a Papíripari Vállalat, a Növényolajipari Vállalat, a Merkúr, a Pannónia Szőrmeipari Vállalat, a csepeli Ingatlankezelő, a Magyar Posztó, a Cserzőanyaggyár, a csepeli Lakásépítő Ksz és a Csepel Vasmű.”

"Új ifjúsági és úttörőtábor épült, teljes nevét, ha nem tévedek, mi írjuk le először. Ahol ez a tábor áll, Csepelen, a Hollandi út és a Dunaág között, hat héttel ezelőtt még csöndes nyárfaerdő zöldellt, s a fák alatt, az Árpád-kori királyi vadaskert állományának késői írmagjaként, nyulak kergetőztek és fácánok sétáltak. Ma már készen áll a tábor, s június 18-án birtokba veszik az úttörők, egy-egy turnusban százkilencvenketten.

Amikor az építkezést, június 7-én meglátogattuk, a munka egyidőben három dimenzióban folyt. A föld alatt a csatorna- és vízvezetékcsöveket fektették, a felszínén a már kész épületek belső berendezése folyt, fönt a levegőben, a kapu fölött pedig éppen a tábor nevének hatalmas betűit szerelték. A kerítés mellett a harmadik nemzedék, a Kolozsvári úti  Zenei Általános Iskola növendékei dolgoztak. Huszonnégy nyolcadikos fiú és lány (holnapután kapjuk a bizonyítványt!) ásta a földet, lapátolta a homokot és

hordta a téglát.

— Nehéz munka ám ez! — panaszolják a fiúk, de ezt a panaszt ők maguk sem gondolják komolyan.

— Könnyebb, mint hegedülni! — mondja Schmidt Erzsi.

— Mutassátok a tenyereteket! Nos, ezeket a kezeket, amelyek eddig csak tollat, hegedűt vagy trombitát szorongattak, még nem törte föl az ásónyél. Egyedül Sipos Erzsiké tenyere hólyagos ...

A második nemzedéket, a többi között, Schuster Károly, az ÁFOR főművezetője képviseli. — A gyerekeinknek építjük, nekem is van kettő! — Én meg az öt unokámnak! — teszi hozzá Rigó Mihály, az első nemzedék nevében. Ez így ment hat héten át. Május 6-án, amikor a munka egy kommunista vasárnappal elkezdődött, 250 csepeli lakos vonult ki a fák alá. A fizikai és a szellemi munkások együtt ásták ki az alapokat. S azóta sem a létszám, sem a lendület nem csökkent.

— A tábor gondolata már hosszú évek óta „kísértett” — mondja Szalkay István, a csepeli pártbizottság másodtitkára. — Egy baj volt, hogy erre sose jutott pénz. Így jutott eszünkbe az egyetlen járható út: a tábort a társadalmi erők mozgósításával kell fölépíteni.

— Miért éppen, itt helyben, Csepelen? — kérdeztem. — Az úttörőtáborokat a „szülőfalutól” távol, valamely üdülőterületen szokták megcsinálni.

— Eredetileg mi is Bajára, illetve egy Duna-ági szigetre gondoltunk. Végül mégis a csepeli Duna-partot választottuk, abból a meggondolásból, hogy nyilván lesznek vidéki úttörők, akik szívesen üdülnének a főváros környékén, így a mi gyerekeink viszont, cserealapon, elmehetnek vidékre is.

A KISZ Központi Bizottsága, az Országos Ifjúságpolitikai Tanács, a KISZ Budapesti Bizottsága és a Budapesti Sporttanács készpénzt adott. Az üzemekben kommunista szombatokat és vasárnapokat szerveztek, s ez a munkabér is a tábor eszmei kasszájába került. Külön említést érdemel Fejér megye, amely a főváros centenáriumára tett felajánlásként 300 ezer forintot adott.

És most következzenek az üzemek. Az ÁFOR-ral kell kezdenünk, amely nemcsak a tábor tervezését és a kitűzési munkálatokat végezte el társadalmi munkában, hanem még az olajvezetékek lerakását és a kazánszerelést is. Túl azon, hogy számos üzem előre elkészítette a különféle felszereléseket, a táborban a következő vállalatok dolgoztak: a Csepeli Papírgyár és a Papíripari Vállalat, a Növényolajipari Vállalat csepeli telepe, a Merkúr, a Pannónia Szőrmeipari Vállalat csepeli gyára, a csepeli Ingatlankezelő Vállalat, a Magyar Posztó és Cserzőanyaggyár, a csepeli Lakásépítő Ksz és a Csepel Vasmű.

A társadalmi munkásokat persze lehetetlen felsorolni. Különös dicséret illeti a csepeli I. sz. Szakmunkásképző Intézet fiait: ők készítették el a tábor valamennyi elektromos világítási berendezését és szerelését.

Végül is milyen ez a tábor? A kapu mellett modern gondnoki lakás áll. A kandeláberekkel szegélyezett főúttól jobbra, a fák árnyékában, négy különböző színű ikerépület ISV-panelból összeszerelve. Egy-egy épület negyvennyolc úttörőnek ad szállást, s mindegyik épület gyönyörűen csempézett W. C.-vel és zuhanyozóval van felszerelve.

Ugyancsak itt, a fák között áll a parancsnoki épület s a hatalmas önkiszolgáló ebédlő. A kosztról a Gyermekélelmezési Vállalat gondoskodik.

A főút baloldalán az aszfaltozott „dísztér” terül el, itt lobog a tábor zászlaja, itt folynak a rendezvények is.

S ott van még — mert előre is számítani kell — a fedett játékcsarnok, az orvosi rendelő és a betegszoba, és ott van a Duna-ág is, amelynek szennyezett vizében ugyan tilos a fürdés (a közelben van a szép csepeli strand), de a partján napozók épültek és a csónakházban csónakok várják a vendégeket.

S ami, azt hiszem, példamutató országos kezdeményezés: ebben a táborban, remélve az illetékesek hozzájárulását, horgászni is lehet, ingyen. Eddig ugyanis már sok szó esett a horgászutánpótlás neveléséről. Miért ne lehetne ezt is tandíjmentessé tenni?!

— A tábor — mondja Szalkay István — egyetlen akta nélkül épült fel. Mindössze egy megbízólevelet írtunk Rudnay Attila (az IKV művezetője, végzős építészmérnök) részére, amelyben a pártbizottság és a csepeli tanács őt bízta meg azzal, hogy e két szerv nevében intézkedhessék. Lehetséges, hogy éppen a bürokratikus levelezés kiküszöbölése adott ennek az építkezésnek ilyen hatalmas lendületet? Hogy a tábor végül is menynyibe került, nehéz kiszámítani. Értéke 12—15 millió forint lehet. Május 4-én még csak kihalt erdő s kihalt Duna-part volt.

Másnap megérkeztek a földgépek, és az emberek százai. Előbb árkokat ástak, majd homok- és téglahegyeket emeltek, s ahol néhány héten át az építkezéssel együtt járó ijesztő zűrzavar uralkodott, ott most egy gyönyörű tábor áll. A csepeliek — ha szabad nagy szavakkal most eljátszadoznom — nem magyarázták, hanem valóban megváltoztatták ezt a kis világot."

Forrás: M. A. (Tükör – 1973. június 19. 25. szám)

Fotó: Farkas Tamás (Tükör)