Az ostoba, rossz indulatú, basáskodó dakota is szomjas lesz persze egyszer. S akkor majd hiába csavargatja a csapot. De mire a Karmelitában kifogy a víz, mindenki más régen szomjan halt. Így nem lesz, aki elismételje a dakotának, amit már ezerszer elmondott: a víziközmű rendszer felújítása akkor is eltart 10-15 évig, ha most hozzákezd.

Azt hinné az ember, hogy van az a pont, amikor egy távolba látó dakota is a fejéhez kap. Mondjuk, mikor a mindig előremenő lába alatt omlik be egy törött vízcső miatt az úttest. Vagy, amikor a génszerkesztés korában lajtos kocsival hordják a nemzet fővárosa melletti településekre a vizet és gyűszűben fürdik le az egész család. Vagy, amikor 44 helyen törik el a vízvezeték egyazon percben ugyanazon városban. Igaz, egyik se a Karmelita kolostor alatt. Sósvertika meg pláne messze van ahhoz, hogy egyetlen kormányzati főt se hasson meg, hogy az alig 2,2 kilométeres rendszeren egy év alatt 19 hiba volt, Mogyoróskán meg elfolyik a vezetékbe pumpált víz háromnegyede.

Az már inkább hatott, hogy a víziközmű szakma

blazírtan bedobott egy 3000 milliárdos követelést. Erre már a szocialista nagyvállalatként működő Orbán Művek menedzsmentje is felkapta a vizet. Ennyi pénzre lenne szükség ahhoz, hogy az elmúlt években elmaradt karbantartásokat és fejlesztéseket pótolják. Nem az esztétikáért, hanem a működésért. Hogy folyjon a csapból a víz, legyen mivel feltölteni Lázár istállójában a tehenek vízágyát. A szolgáltatók büdzséjén vezetékadóval, felügyeleti díjjal, rezsicsökkentéssel ütött hatalmas likviditási lyukakat már nincs mivel betömködni. A vállalati ingatlanok elfogytak, takarékoskodni sincs már min, a tulajdonos önkormányzatok pedig magukat is alig tudják a felszínen tartani, nemhogy a cégeiket.

Az állami agytröszt Századvég már évekkel ezelőtt szólt, hogy baj lesz. Mondták a cégvezetők, a polgármesterek, a szakma. De amíg a ló megy, a mindig nagyot álmodó dakota nem nézi, hogy mennyire lesoványodott. Amíg ki nem dől. Most is megvárták, amíg a víziközmű cégek elkezdték bedobálni a szárazra facsart törölközőket. Túl sok ötlete a kormánynak most se volt, így elővették a sose működő, de mégis sűrűn blattolt államosítás kártyát. Az önkormányzatok vonakodtak: nem akarták a sok milliós-milliárdos vagyont ingyen odaadni. Abban se voltak biztosak, hogy az átadás után jobban mennek majd a dolgok. Az iskolákkal, a kórházakkal már befürödtek. Ráadásul a vízhiány éppen olyan településeken állt elő korábban, ahol már állami cég szolgáltatott.

A kormány a vonakodók értésére adta, hogy csak az számítson állami pénzre, aki integrálódik. Na ebben az egyben nem mondtak valótlant. Az idei támogatásosztáskor valóban csak ott nyílt meg a pénzcsap, ahol az önkormányzat meghajolt a kényszer előtt és beadta a közösbe a céget. Budapest önkormányzata - mindenféle szolgáltatási garancia híján - nem mondott le a 300-400 milliárdot érő Fővárosi Vízművekről. Nem is kapott egy fillért sem.

Az ostoba, rossz indulatú, basáskodó dakota is szomjas lesz persze egyszer. S akkor majd hiába csavargatja a csapot. De mire a Karmelitában kifogy a víz, mindenki más régen szomjan halt. Így nem lesz, aki elismételje a dakotának, amit már ezerszer elmondott: a víziközmű rendszer felújítása akkor is eltart 10-15 évig, ha most hozzákezd. Ha meg így marad, akkor az ellátás hosszútávon nem biztosítható. A víznek mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki lyukas vezetéken folyik szanaszéjjel. 

Forrás: SZALAI ANNA (Népszava)