Orbán az atlétikai vb előtt azt mondta, azt szeretné, ha ez lenne a valaha volt legjobb vb. Megkapta. Most majd a valaha volt legjobb olimpiát akarja. Ha megkapja, vajon az milyen szociális áldozatokkal jár majd?

Kétségkívül hangos sikerrel rendezte meg hazánk a 2023-as évi atlétikai világbajnokságot. A szervezés hibátlan volt, a stadion és az infrastruktúra pompásan vizsgázott, zökkenőmentesen zajlott a versenyek lebonyolítása és a tízezres tömeg kilenc napon át tartó kezelése.

Az összképen szégyenfoltot ejtő taxishiénákat gyorsan lekapcsolták, így negatívumot legföljebb az időjárás okozott, de a hőségben összeroskadó atléták számára legott jeges törülközőket és kádakat biztosítottak a szervezők, mást nemigen tehettek, mert ha tehettek volna, például légkondicionálni tudják Csepel északi meg a IX. kerület érintett részét, netán esőfelhőket képesek robbantani a dél-pesti égboltra, biz’ isten megteszik.

Megteszik, mert ez most fontos. Mármint a miniszterelnöknek.

Az országnak egyáltalán nem az. Akármennyire próbálta ezt elhitetni a 100 milliárdos propagandagépezet. Úgy az esemény felénél kezdtem telítődni az önajnározás visszataszító s kíméletlenül folytonos mondataival, amelyek – mint az a vb végére szemérmetlenül kiderült – az olimpiarendezés tervének deklarálásához ágyaztak meg. Ez korábban is világos volt, a kormányzati kommunikációban mégsem volt nagyon nyoma. De mára világos, hogy

a Puskás Aréna, az MVM Dome, a Duna Aréna, meg a legújabb, a Nemzeti Atlétikai Központ annak a nagy tervnek az égisze alatt valósult meg, hogy a budapesti népakarat dacára a magyar főváros valamikor a jövőben mégiscsak ötkarikás játékok házigazdája legyen. Orbán abban bízik, hogy a mostani vb-élmény folytán a budapestiek fogékonyabbá váltak arra, hogy a vágya megvalósuljon.

Csakhogy nem hajlandó megérteni vagy elfogadni, hogy az ő vágya és a fővárosiak vágya nem feltétlenül fedi egymást. Merthogy a budapestiek (miként az ország más településén élők) mindenekelőtt biztos megélhetést szeretnének (nem pedig leszakadó EU-s régiókat) a tébéjük fejében értelmezhető orvosi ellátást (nem évekig tartó várólistát, a magánegészségügyben használható hitelt), valós tudást adó iskolarendszert (nem kiszipolyozott tanárokat), és a sort lehetne kb. a végtelenségig sorolni.

Továbbá pedig válaszokat szeretnének, mi lesz az üres és kihasználatlan létesítményekkel, ki fogja fenntartani azokat, és összességében: milyen valós veszélyekkel jár az olimpiarendezés? Mert amit Orbán akar, az mindig úgy van tálalva, hogy az mindenkinek jó, csakhogy ez itt, kérem, Budapest, nem Felcsút, a tét az olimpia, nem pedig egy infantilis kisvasút. Görögország példája elég elrettentő, miként az a világbajnoki szinteket verdeső korrupció és az európai csúcsokat verdeső infláció is; ilyen körülmények közepette – hiába a meglévő létesítmények – a 2036-os pályázat az ország eleve megroggyant gazdasági helyzetét mélységesen veszélyeztetné. Orbán az atlétikai vb előtt azt mondta, azt szeretné, ha ez lenne a valaha volt legjobb vb. Megkapta. Most majd a valaha volt legjobb olimpiát akarja. Ha megkapja, vajon az milyen szociális áldozatokkal jár majd?

És ha nem kapja meg? Miként viseli ezt a fájdalmas kudarcot a vereségtől elszokott énje?

El se tudom dönteni, melyik tűnik a rémisztőbb forgatókönyvnek.

Forrás: Varga T. Róbert (Népszava)