Szörényi Szabolcs „forradalmi” dalát juttatta eszembe  a terméketlen, a Fidesz demagógjai által két évtizede elkezdett és azóta is életben tartott vita a vasúti szárnyvonalak életképességéről, egyes vonalak bezárásáról.

A résztvevők mintha teljesen elfelejtkeznének arról, hogy hazánk már nem a kiegyezés utáni „vaskorszakban” él, amelyben Klauzál Gábor akkori közlekedési miniszter modern és egységes vasúthálózatot működtetett.

Igaz, nem is akkor, amikor – a megváltozott helyzethez igazodóan - Csanádi György, az új gazdasági mechanizmus közlekedéspolitikusa vadonatúj koncepcióval, benne a

vasúti szárnyvonalak bezárásával állt elő. Nem véletlenül írja róla a magyar Wikipédia: „közlekedési miniszterként 1968-ban terjesztette be átfogó közlekedéspolitikai koncepcióját, amely a fennálló tervgazdasági kereteken belül a teljes közlekedési vertikum átszervezését, a vasúti és közúti teher- és személyforgalom közötti munkamegosztását gazdasági racionalizálását célozta meg.”

A mai vita résztvevői elfelejtkeznek róla, hogy az informatika, a decentralizált szükségletkielégítés korában a vasúti szállítással szembeni kereslet is teljesen megváltozott. A vasút a nagy tömegű, nagy volumenű áruszállításra és a távolsági személyszállításra alkalmas. Ezt a távolsági áruszállítást Magyarország mérete, valamint a gyáripar és a logisztikai tervezés (raktározás-finanszírozás) megváltozása erősen megkérdőjelezi, hiszen csupán 2-300 kilométerre érdemes tömegben eljuttatni az anyagokat, alkatrészeket, árukat.

A személyszállításban pedig az az újdonság, hogy az utasforgalom lényegében néhány nagyváros, centrum mintegy 50-100 kilométeres körzetére koncentrálódik. Olyan, mintha egy 60-100 kilométeres sugarú kört rajzolnánk Budapest vagy Fehérvár, esetleg még Szeged, Pécs, Miskolc meg Debrecen körül. Itt azért érdemes vasutat használni a személyszállításra, mert ezeken a területeken nagy az utassűrűség.

Forrás: Csillag István (Népszava)

A teljes cikk ITT olvasható el