Legendás randi-óra a főtéren. "Gyermekként, a mainál fiatalabb felnőttként, Csepel utcáin gyalogosan, buszon, HÉV-en közlekedve, a közintézményekben, a szórakozó helyeken (akkor még voltak) mosolygós, akár vidámnak is nevezhető embereket láttam. Volt munkájuk, fedél a fejük felett és pontosan tudták, hogy mire számíthatnak, holnap vagy egy év múlva. Azóta nagyot fordult a világ itt Csepelen…. Beszéljük meg, vitassuk meg, milyennek szeretnénk látni Csepelt az elkövetkező években. Hol szorít a cipő a legjobban? Milyen intézkedések, fejlesztések az elsődlegesek."

Szeretlek Csepel címmel új közösségi (fb) oldal indult útjára a kerületben. Kál Károly, aki az oldalt jegyzi, szerkeszti, moderálja, a kezdeményezést így ajánlotta az olvasók figyelmébe:

„Valószínűleg sokakban megfogalmazódik ez a kérdés: Miért is jött létre ez az oldal.

Megpróbálok rá válaszolni.

Dédszüleim, nagyszüleim már az 1930-as években Csepel lakói voltak. Azt a telket melyen az a családi ház megépült a Királyerdőben, ami gyermek éveimtől kezdve 4 évtizeden keresztül az otthonom volt, apai nagyapám 1930-ban vásárolta meg a Hollandi Banktól édesapám megszületésekor.

Együtt nőttem és lélegeztem a Községi Domb, mai nevén Tamariska Domb fenyőfáival, növény és állatvilágával. Ezen, a számomra még ma is kultikus helyen ivódott belém a csepeli lét. Ezernyi élmény, történet él az

emlékezetemben a Csepeli Posztógyárról (nagyanyáim, anyám  ott dolgoztak ) a  Csepel Vas és Fémművekről ( Weis Manfréd Acél - és Fém Művek ) ( nagyapáimnak, apámnak munkát, megélhetést adott ). Ma már békésen pihennek a Csepeli Temető árnyat adó fái alatt.

A Kolozsvári Általános Iskolában (ma Mátyás Király) kezdtem meg azt a tanulási folyamatot, mely még ma is tart. Az élet szerintem folyamatos tanulás. Gyermekként megtanulunk írni, olvasni számolni, s ahogy múlnak az évek és benő a fejünk lágya, úgy tanulunk meg közösségben, társadalomban élni, alkalmazkodni az újabb és újabb körülményekhez, megfelelni az előttünk álló feladatoknak, s nem utolsó sorban tisztelni, szeretni szüleinket, gyermekeinket, rokonainkat, barátainkat, közeli és távoli ismerőseinket, s végső soron azt a települést a benne élő népességgel együtt, mely egyben otthonunk és szűkebb Hazánk.

Ehhez megfelelő mértékű empátia, tolarencia, és szociális érzékenység is szükségeltetik.

Csepel közéletében eltöltött majdnem negyven év alkalmat adott ezen képességek elsajátítására. Folyamatosan tanultam. Mindenkitől! Mert mindenkitől lehet valamit tanulni. Meg lehetett és ma is meg lehet tanulni, hogy mit hogyan lehet, mi az, amit a köz érdekének nevezhetünk, és mi az, amit nem szabad megtenni, még akkor sem, ha ez éppen az ember személyes érvényesülését nagyban elősegítené, vagy egy szűk kis csoport érdekeinek felelne meg.

Gyermekként, a mainál fiatalabb felnőttként, Csepel utcáin gyalogosan, buszon, HÉV-en közlekedve, a közintézményekben, a szórakozó helyeken (akkor még voltak) mosolygós, akár vidámnak is nevezhető embereket láttam. Volt munkájuk, fedél a fejük felett és pontosan tudták, hogy mire számíthatnak, holnap, jövő héten, vagy egy év múlva.

Azóta nagyot fordult a világ itt Csepelen. Bármerre járok egyre több sietős léptekkel tovább halódó, gondterhelt tekintetű, mosoly nélküli, leszegett fejjel közlekedő lakótárssal találkozom. Sok csepelinek komoly gondjai vannak. Még ha nem is beszélnek róla. Talán nincs is, aki meghallgatná őket. Az elidegenedés és a mások iránti közömbösség üli torát.

S ezt a hangulatot Csepel közéletében, a közbeszédében az egyre jobban eszkalálódó verbális csatározás csak tovább fokozza. S ebben bizony kerültünk prominensei (tisztelet a kivételnek) élen járnak. Tapasztalatom szerint, az élő szóban és a virtuális térben is egyre magasabb fokon az indulatok, a másképp vélekedő ellenséggé nyilvánítása, a személyes sértegetés nyernek teret.

Ez pedig már nem csata. Ez háború! még akkor is, ha szavakban, tettekkel, de nem tettlegességgel zajlik.

Háborúban pedig csak rombolni lehet! Építeni nem!

Ennek a most induló oldalnak feltett célja, hogy indulatok, verbális agresszió nélkül, a racionalitás talaján állva, beszéljük meg, vitassuk meg, milyennek szeretnénk látni Csepelt az elkövetkező években. Hol szorít a cipő a legjobban? Milyen intézkedések, fejlesztések az elsődlegesek.

Biztos vagyok abban, hogy felekezetre, párthovatartozásra tekintet nélkül minden csepelinek a lelkében létezik egy kicsi Manó, "Aki" ha nem is állandóan, de időként azt sugdossa:

Szeretlek Csepel!

Kál Károly”

Csepel új közösségi oldala itt érhető el: https://www.facebook.com/profile.php?id=61551395023496