„Jó, hát akkor itt fogunk élni” (Gothár Péter, Megáll az idő) "Bábozzunk és álmodjunk hát tovább demokráciát, szabad piacot, mímeljünk valódi közösséget, ahol nem döntenek semmiről a fejünk felett, ahol beleszólásunk van a közös ügyeinkbe. Ahol nem a kényszer lemondásával kell élni, hanem szabad akaratból."

„Európában ma Magyarország a legszabadabb ország” (O.V. miniszterelnök)

Jó, hát akkor bábozzunk! Bábozzuk el, hogy ez egy boldog, szabad ország. Mert olyan ország nincs, ahol mindenki boldog, csak olyan van, ahol a többség elhiszi, hogy lehetséges a boldogság. Elhiszi, vagy elhitetik vele, hogy boldog, mert szabadon él. A szabadság pedig nagyon is konkrét valami tud lenni. Például egy akkumulátorgyár. Nem az a baj, hogy

az ország jövőjét teszi kockára a kormány, nagyobb gond, hogy egyetlen dobásra, az elektromos gépjárművek és az akkuk gyártására tesz fel mindent – az ipari forradalmak újabb hullámának taréján álmodozva mindössze ennyi jut eszébe. Persze, nem lehet mondani, hogy ezt ne tenné teljes elánnal: törvényeket módosít, szokásjogot negligál, hogy jó előre elhordja az akadályokat a leendő beruházások elől. Teszi ezt szent meggyőződéssel, mint tette a múlt század 50-es éveinek vezetése, amikor a vas és acél országát építette a néppel – a nép rovására. Az eredmény ismert.

Olyan persze nincs, hogy a nép a Duna jegén összegyűlve, közfelkiáltással hirdesse meg a következő 40-50 év gazdaságpolitikáját. Ám az elgondolkodtató, hogy ha annyira biztos a kormány a dolgában, akkor miért ilyen szűkkeblű a véleményezés lehetőségeit illetően. Vagy csak megint a megszokott fideszes nagyképűség munkál; fifty-fifty a siker esélye, a gyeplő meg a lovak közt. Az EU még toporog az akkuk felett, nem mer még nekimenni a kínai állami pénzzel kitömött elektromos kocsigyártásnak. Nem az esetleg alapjaiban elhibázott magyar koncepcióban kételkednek, bár talán még ők sem tudják, mire tegyenek, ha a jövő hajtásáról van szó. De azt ismerjük, mekkora – a politikára is befolyásoló – hatalma van a nyugati autóiparnak.

Az EU toporog, a verseny szabadságáért aggódik, amikor a kínai cégektől félti az európai autóipart. A verseny meglétéért még nem láttuk aggódni. Pedig a jogállamiság mellett, ha már kínai szubvenció, valaki szóvá tehetné azt a hiábavaló erőlködést, ahogy az illiberális rezsim nem minden szuszogás nélkül próbálja működésre bírni a szabad verseny nélküli kapitalizmust. Ez a nem épp gyökeresen új találmány, amit a rendszer a szabadpiaci verseny helyett – megkerülve a közbeszerzéseket – kitalált, a kapitalizmus zsákutcás fejlődésének torzszülötte. Ennyi maradt a keleti nyitásból: a nyílt orosz zsarolás a gázpiacon és a kínai álmok, amelyek talán jobb, ha nem valósulnak meg.

De feledjünk el mindent: ha bejön a Fidesznek a vabank, úgy mindenki előtt ér az ország az akkumulátor-piacok bőségéhez, s az egész nyugat-európai autóipar a magyarok kegyeit lesi. Az ország pedig elviseli, hogy megint egyszer akarata ellenére tették boldoggá. Bábozzunk hát tovább demokráciát, szabad piacot, mímeljünk valódi közösséget, ahol nem döntenek semmiről a fejünk felett, ahol beleszólásunk van a közös ügyeinkbe. Ahol nem a kényszer lemondásával kell élni, hanem szabad akaratból.

Forrás: Friss Róbert, a Népszava korábbi főszerkesztője