Az ünnep lényege nem változott. Ezüstös holdfényben suhanó szánján közeledik hozzánk az öröm tündére, hogy a friss kalács illatú csendes éjen megajándékozzon bennünket az áhítattal várt békével.

Több mint száz esztendővel ezelőtt, a XIX. század második felében terjedt el széles körben Magyarországon is a karácsony ünneplésének, illetve az előkészületeknek az a koreográfiája, amelyet lényegében ma is követünk. Ekkor már a legtöbb otthonban karácsonyfát díszítettek, és mind nagyobb jelentőséget kapott az a törekvés, hogy a vallási ünnepen a gyermekeket ajándékokkal örvendeztessék meg.

És mivel a mindennapi

kereskedelem nyitott piacokon zajlott az ezernyolcszázas években, természetes volt a karácsonyi vásár, amelynek forgatagában játék lovacskát, trombitát, csákót, dobot, kiskardot kínáltak a fiúknak, babát, bababútort és pici edénykéket a kislányoknak. No, és persze édességet: medvecukrot, krumplicukrot, meg az elmaradhatatlan vásárfiát: a mézeskalács-figurákat.

A kofák parázzsal teli fazekak mellett üldögélve vagy toporogva ajánlgatták szapora szóval árujukat: almát, diót a fára, meg az ünnepi vacsora hozzávalóit. Manapság már Csepelen is tágas csarnokokba költözött a piac, és a számtalan bolt mellett üzletközpontunk is van. A polcokon ezerféle portéka csábítja a vásárlókat, sokféle szaloncukor, és minden elképzelhető jó falat között lehet választani.

De az ünnep lényege nem változott. Ezüstös holdfényben suhanó szánján közeledik hozzánk az öröm tündére, hogy a friss kalács illatú csendes éjen megajándékozzon bennünket az áhítattal várt békével.

Reméljük, hogy a tévé képernyőin legalább ezen az estén nem az erőszak diadalát látjuk, a különböző csatornák nem a krimik, horrorok mind élethűbb ábrázolásában vetélkednek egymással. Bízzunk abban, hogy mi emberek, kiűzzük szívünkből az irigységet, gyűlölködést, legyőzzük a közönyt magunkban, és megértéssel fordulunk azok felé, akikhez nem volt kegyes a sorsuk.

Ezekben a napokban a nagymamák is számolgatják megtakarított forintjaikat, találgatják, minek is örülne legjobban az unoka. A karácsony a családi boldogság fénylő napja, reméljük, hogy a fenyőillatú estén kicsik és nagyok derűs arccal ülnek a közös asztalhoz. A meghitt pillanatok bensőségét így átérzik a fiatalok is, hiszen számítógépes világunkban a szeretet teheti mindenki ünnepévé a karácsonyt.

Forrás: Imre Erzsébet

Csepel újság 2002. karácsonyi szám 2. oldal