CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A csepeli tetemre hívás első felvonása februárban lesz: kiderül, mi valósulhat meg a novemberi ígéretekből

2024. január 23. 00:05 - csú

vezerkar_5.pngGondban vannak kerület mai vezetői: néhány hét múlva a költségvetésben NYILVÁNOSAN színt kell vallaniuk arról, hogy a választási kampányon és a látványprogramokon kívül mit akarnak, s amit akarnak, azt a csepeliek, a képviselők elfogadják-e. A játszma  többesélyes.

  néhány hét múlva A polgármester, ahogy tavaly, úgy az idén sem állt ki nyilvánosan az oktatásban, az egészségügyben, vagy a szociális ellátásban dolgozó pedagógusok, orvosok, egészségügyi alkalmazottak, szociális munkások erkölcsi, anyagi megbecsülése érdekében. Pedig Csepelen is több iskola tanári kara szervezett tüntetéseket, sztrájkot 2023-ban.

Az elmúlt hetekben viszont  hirtelen megvilágosodott a kerületvezető, rájött, hogy

a pedagógusok támogatása nélkül nehéz lesz megnyerni a választásokat. Szociális elkötelezettségét bizonyítandó, maga által sem teljesen támogatott kísérletet tett a volt Csepel Művekben kilakoltatásra váró lakók megsegítésére, majd miután ez elbukott, a vállalkozó munkásszállók kerületben való építési feltételeit rendeletmódosítással nehezítette meg. 

    Emlékezetes, hogy november végén megzsarolta a képviselő-testületet az óvodapedagógusok helyi, kimagasló béremelési javaslatával. Az egynapos sebészet átadásakor elmondta, hogy az orvosok csepeli letelepedését segítő javaslatokon dolgozik. Azonban csak februárra várható a jövő évi költségvetés tárgyalása, s egyáltalán nem biztosak az emeléshez vagy a lakáshoz juttatáshoz szükséges bevételi források növekedése, a költségvetési rendelet elfogadása.    

    Az önkormányzat idén sem merte felvállalni a nem önkormányzati feladatok területén az egyre égetőbbé váló szükséges csökkentéseket, holott az ország gazdasági helyzete, a kerület pénzügyi mozgásterének várható csökkenése megkívánta volna. Borbély pártjából való kikerülése és a közelgő választások miatt a populista utat választotta: tovább növelte a költségvetésben a nem kötelező önkormányzati feladatokra fordítható kiadásokat. Ennek legeklatánsabb példái a sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása, az általa létrehozott önkormányzati sportegyesület működtetése, vagy a folyamatosan veszteséges, fővárostól bérelt Csepeli Strand veszteséges működtetése.

E.-S.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr8518299729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása