Ott folytatják, ahol abbahagyták. Ezzel megnyugtatott Kocsis Máté (képünkön) a Fidesz kommunikációs igazgatója, amikor az önkormányzati kampány mondanivalójáról kérdezték. Arra értette, hogy ott folytatják a kormány sikerpropagandáját, ahol tavasszal abbahagyták. Olyan intézkedésekről ömlenek majd a hírek a közmédia bejáratott csatornáin, amelyek "nagymértékben segítették a városok és a falvak mindennapjait, az ott élő embereket".
Nem akarom elvenni Kocsis kenyerét, de talán jó néven vesz némi segítséget ahhoz, miről illene beszélnie. Elmondhatná például, hogy milyen jót tettek a kistelepüléseken lakókkal azzal, hogy elvették a helyi népképviselet jogköreit, s csak azokat a feladatokat hagyták náluk, amelyek "a lakosság széles körének közszükségleteit elégítik ki". Nem tartozik persze ezek közé az általános iskolai és középiskolai oktatás, az egészségügyi szakellátások közül a fekvőbeteg- valamint a járóbeteg-ellátás, a gyermekotthonok, a családi napközik és a bölcsődék működtetése…
Több mint egy éve hallani a hírt: Németh Szilárd feladja állásait, átadja a csepeli polgármesteri széket.
„A cég jogásza már a pályázat elbírálása előtt arról értekezett, hogyan lehetne pótmunkákkal feljebb tornázni majd az összeget. A valós árnak is azért ígérhettek alá, hogy biztosan nyerők legyenek, az ezen felül később kicsikart pénzt pedig ügyesen kezeljék." A cégvezetőnek egy hangfelvételen ezt mondja az egyik szereplő: „Ebben érdekeltté tudnánk téged tenni vagy én téged érdekeltté teszlek, hogy milyen úton-módon, azt még megbeszéljük? A lényeg, hogy ezt le kéne pótmunkázni.”
- Nézd, öregember,
A kormány olyan szorgalmasan irtja a nekem fontos dolgokat, hogy összeomlott az időbeosztásom. Szerda este szerettem volna elmenni az Emlékmű ellen tiltakozni, majd az ottaniakkal együtt Iványiékhoz, hogy kifejezzük szolidaritásunkat az egyházi jogaitól ismét megfosztott közösséggel. De nem tudtam, mert már elígérkeztem az állami hirdetések visszatartásával kivéreztetett Népszavával szolidáris re
Magyarországon nincs abban semmi meglepő, ha egy államtitkár nem teljesíti az ígéretét. A társadalom ezt már fel sem veszi. Illés Zoltán azt ígérte volna, hogy állami forrást szerez a balmazújvárosi méregtelep felszámolására, de végül nem szerzett egy vasat sem? Erre az ember csak legyint. Illés Zoltán tényleg azt ígérte, hogy a kormányzat majdan az ország összes veszélyeshulladék-lerakóját semlegesíti, de erre nemhogy terv nincsen, de pénz sem?