Amint az a mellékelt fotón is látható, a kiskereskedelem elébe megy a vásárlói igényeknek. Ha a vásárlók az önjáró, hálózatról és akkuról egyaránt működő toronyórát keresnének, akkor bizonyára azt tennék ki a polcokra. A magyar vásárlók egy része azonban, főleg kisnyugdíjasok és nagycsaládosok, nem ennyire igényesek és adott esetben egy fél banánnal is beérik.
Az ötvenes-hatvanas években volt egy viccesnek szánt, valójában szomorú igazságot tartalmazó mondás, miszerint „a konyak a dolgozó osztály itala, amelyet választott képviselői útján fogyaszt”. Fél banánt akkor még nem lehetett kapni Magyarországon, igaz, egészet sem: a déligyümölcsök a kiváltságosok csemegéi voltak, csakúgy, mint a nyugati utazás vagy a személygépkocsi.
Mostanra sok minden megváltozott, de a rászorultság maradt. (Az egykor volt Emmi nevű minisztérium egy belső körlevele szerint a szegénység kifejezés helyett a hivatalos megfogalmazásokban a rászorultságot kell használni.)
Az Egyensúly Intézet 2024-es szegénységfelméréséből az derül ki, hogy „minden ötödik magyar kénytelen lemondani az orvosi kezelésről, a fűtésről vagy az étkezésről – a szülők nyolc százaléka nem tudja fedezni a gyermekei alapvető szükségleteit – az emberek negyede-harmada az infláció miatt rákényszerült arra, hogy drasztikusabban meghúzza a nadrágszíjat.” Igaz, a Nemzetgazdasági Minisztérium