Néhány napig úgy látszott, a csepeli Fidesznek maradt még egy szemernyi tisztessége. Nem szálltak be a lovagkeresztes kitüntetéseiket Bayer Zsolt uszító írásai miatt visszaadó megbecsült személyek gyalázásába. De jött a keserű ébredés. Először az önkormányzati fideszes szócső, a csepel.hu adott helyet Bayer Zsolt újabb trágárkodásának, majd nem sokkal később Ábel Attila alpolgármester förmedvény-gyűjteménye, a csepel.info hazudozott egy sort Tóth Mihályról, Csepel 1994. és 2010. közötti polgármesteréről, akit a Fidesz - Németh Szilárd, Borbély Lénárd, Ábel és tettestársaik - soha sem tudtak legyőzni. Ábel pofátlan írását olvasva mondhatnánk, szégyelje magát, de ő erre már évek óta képtelen. Ezért csak annyit javasolunk, hogy öltözködjön fel. Vegye magára az inget a következő sorokat olvasva, mert az írás bizony róla szól. A magyar közmondás szerint ugyanis akinek nem inge ne vegye magára azt ami nem rá vonatkozik. Ábel Attila azonban csak öltözködjön nyugodtan, mert különben ott áll majd pőrén a csepeliek előtt. (anzágo)
Részletek:
Magyarországon szisztematikus a tömeges agymosás, a mélyebb tudás elleni hadjárat, az önálló gondolkodás, az érdeklődés takarékra állítása. Messze nem arról van szó, hogy a klasszikus műveltségeszmény helyébe egy korszerűbb, XXI. századi érkezik, nem is az amerikai híg kultúra mindent letaroló térhódításáról, a gyorsuló idő kétmondatos üzeneteiről – inkább arról, hogy a vezérelvű politika nem akar vesződni sokak szuverenitásával, nyitott, variációkat fölállítani, érdemi kérdéseket föltenni képes emberekkel.
Három gépkocsi ütközött össze a IX. kerületi Kvassay Jenő úton, a Kvassay híd közelében. A pénteki karambol következtében az egyik jármű oldalára borult. A mentők három könnyebben sérült embert kórházba szállítottak.
Gondolkodtak már azon, miért nem jutott eszébe mondjuk egyetlen német dalnoknak sem, hogy megénekelje Walter Maurer kőműves balladáját, aki amit rakott délig, leomlott estére, amit rakott estig, leomlott reggelre? Hát azért, mert ilyesmi egy német kőművessel még a balladák világában sem fordulhatott elő. Ahhoz Kelemen mesterre és tizenkét hozzáértő magyar társára volt szükség.
Nagyítóval kell keresni a magyar henteseket. A rendszerváltáskor még 36 ezer húsipari szakmunkás dolgozott szerte az országban. Aztán néhány éven belül számos vállalkozás tönkrement vagy fele kapacitással működött. Az első elvándorlási hullámban főleg osztrák és német vállalatokhoz szerződtek a magyar szakik; a folyamat aztán 2000-től, és igazán 2004-től, az uniós csatlakozástól felpörgött.
Tóth Mihály, aki 1994. és 2010. között volt Csepel polgármestere, Áder János köztársasági elnöknek címezve levelét, visszaadta a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje nevű kitüntetését, amelyet 2003-ban Mádl Ferenc akkori (azóta elhunyt) köztársasági elnök adományozott neki.
Alig ért véget a riói olimpia, de már elkezdődtek a sportági értékelések, egyelőre a média frontján. Az olimpia utolsó napján, augusztus 21-én, az mno.hu-n, hosszabb elemzés jelent meg „Birkózásunk egy kész sportdiplomáciai „rezsicsökkentés” címmel. A rezsicsökkentés szóra felkaptam a fejem. Csak nem az elhíresült rezsibiztos, Németh Szilárd birkózást érintő rezsicsökkentési terveiről van szó? Elolvasva az írást, lényegét az alábbi idézetben találtam meg:
A miniszterelnök kiszámolta, hogy a világ népességének 0,2 százalékát kitevő „összmagyarság” nyolcszor verte meg Rióban a világot. Az érmek megszerzéséből – többes szám első személyt használva – ő is kivette a részét. Nyolcszor „bizonyultunk” a Földön élő hétmilliárd emberből a legjobbnak – mondta, és csak most sajnálhatjuk igazán, hogy nem szállt be ő maga ötödiknek a férfi kajak négyesbe, úgy talán kilencedszer is legyűrhettük volna a világot.
Megszűnik a csepeli HÉV! Akár lesz olimpia Budapesten, akár nem. Kell a hely a Rákóczi híd és a Boráros tér közötti promenádhoz. A Fidesz kormány, együtt a főpolgármesterrel, eldöntötte, a helyi vezetés pedig, Borbély Lénárd polgármesterrel az élen, gyáván asszisztált hozzá. Az ügy lezárva. Egész Csepel tudja már, még sem tesz senki ellene semmit. Kezdetben, amikor még csak téma volt a HÉV megszüntetése, a helyi ellenzék még csak-csak próbálkozott: tiltakozó gyűléssel, testületi kezdeményezésekkel, petícióval, az internet adta lehetőségek kihasználásával stb. A szigetszentmiklósi Bucka Szövetség Egyesület is csatlakozott a tiltakozáshoz. Legutóbb Hudák János levelét olvastam, amelyben választ vár a polgármestertől, a kormánydöntés utáni helyzetről, jelezve, hogy a HÉV megszüntetése ellen 3000 aláírást gyűjtöttek össze.
Pert vesztett Németh Szilárd – Kínos ügyek a szőnyeg alatt ‑ Kitiltották Csepelről a kék és piros színt? – Már a saját munkatársuk cikkét sem közlik – Uraim! Ez szégyen! Névtelenül hazudoznak? ‑ Fantasztikus, csodálatos kertelés Csepelen, a Rákóczi kert ügyében