Sokféle képen lehet értelmezni azokat a kiszivárgott híreket, amelyek szerint a kormány ismét kísérletet tesz arra, hogy érvényt szerezzen a KDNP rögeszméjének, a vasárnapi boltzárnak. Harrach Péter nem „boltzárról” csak a „dolgozók érdekvédelméről” beszél, Halász János, a Fidesz frakció szóvivője pedig még a boltbezárás visszacsempészésének a gondolatát is tagadja. Ismerjük mind a két politikust: ne azt figyeljük, mit mondanak, mit tesznek…
A „lakatprogram”, ahogyan a minap egy boltvezető nevezte, koránt sem légből kapott, a kereskedelmi multik ellen tervezett esetleges offenzíva mögött a kormány újabb izmozása állhat. Dőreség volt feltételezni, hogy az Orbán-csapat egyszerűen belenyugszik egy
Pert vesztett Németh Szilárd – Kínos ügyek a szőnyeg alatt ‑ Kitiltották Csepelről a kék és piros színt? – Már a saját munkatársuk cikkét sem közlik – Uraim! Ez szégyen! Névtelenül hazudoznak? ‑ Fantasztikus, csodálatos kertelés Csepelen, a Rákóczi kert ügyében
Lakhatatlanná vált az éjszaka folyamán a XXI. kerületi Almafa utcában kiégett családi ház.
A szlovák bérek magasabbak a magyarnál. Mosonmagyaróvár, Győr és Komárom környékéről röplapokon csábítják dolgozni az embereket Pozsonyba. A térségből tömegesen még nem járnak át Szlovákiába, az osztrák lehetőségek egyelőre kecsegtetőbbek. Nyugat-Magyarországon – jórészt a külföldi munkavállalások miatt – elfogyott a munkaerő. Már régóta nemcsak szakácsokat, pincéreket keresnek, hanem fémipari szakmunkásokat és mérnököket is. Győr és környéke főleg a járműiparra, valamint az ahhoz kapcsolódó vállalkozásokra bízta a jövőjét, a fémipari munkaerőhiány ezért igen érzékenyen érinti.
Szabó Szabolcs, Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője (Együtt) írásbeli kérdéssel fordul Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez
Volna néhány ötletem arra, hogyan lehetne a plakátok számát orbáni stílusban kibővíteni. Íme: "Tudta-e hogy amióta Orbán a saját homokozójának tekinti az országot, stadion és kisvasút építőset játszik, azóta hányan nyomorodtak és haltak meg a kórházi várólisták miatt?" V
Nem attól fog megdőlni az Orbán-kormány, amit alább leírok, de meglehet.
Kozák Danuta esélyeshez méltóan szerepelt a riói olimpia kajak 1-es 500 méteres döntőjében, hatalmas fölénnyel nyerte meg a futamot és lett olimpiai bajnok, megvédve a Londonban megszerzett címét. Kozák Danuta ezzel minden idők legeredményesebb magyar kajakosa az olimpiákat tekintve, hiszen négyszeres bajnok, Rióban párosban is nyert Szabó Gabriellával, és most egyéniben is nyert.
Aranyérmet nyert a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó 500 méteren a riói olimpián. A magyar páros mindössze 51 századdal előzte meg a címvédő németeket. Kozák a célban azt hitte, hogy csak másodikak lettek, Szabó pedig még percekkel a döntő után is kételkedett benne, hogy tényleg megnyerték.