Megjelent a Csepeli Munkásotthon Alapítvány keretei között működő Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub 2014. évi évkönyve. A Tűzőrzők 2014 immár nyolcadik évkönyve a „mintegy 40 főt számláló tagság”-nak. A Csepeli Munkásotthon Alapítvány kiadásában megjelent kötet szerkesztője és lektora, a klubot hosszú évek óta vezető, Csepeli Nívódíjas Lengyel Géza (képünkön), a Tanár Úr, aki eddigi munkásságával már többszörösen is beírta nevét a csepeli kultúra aranykönyvébe. A többek között Németh László és Krúdy Gyula díjas költő több verse is olvasható a gazdag, színes illusztrációkkal készült kiadványban, amelyben további 36 költő, író tette le „névjegyét”, egy-egy verssel, prózával vagy riporttal.
Ismerve a Csepeli Munkásotthon Alapítvány és a Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub helyzetét, ezúttal is elismeréssel adózunk a klub vezetőjének, tagjainak, az elkészült műért. Tudjuk, a szűkülő támogatási lehetőségek között ilyen könyvet megjelentetni nem kis dolog. Mint ahogy az is megbecsülést és e fórumon is közhírré tételt érdemel, hogy az ALPIQ Csepel Kft, a Csertszak Kft és a Sarolta Bellon Kft neve évek óta, így most is, a kiadás támogatói között olvasható. Sajnálatos, hogy 2010 óta viszont nem szerepel a csepeli kultúra e jelentős kiadványa mecénásainak sorában a Csepeli Önkormányzat.
A kiadvány előtti tisztelgés részeként, Lengyel Géza, „A hit erőtere” c., 2013. X. hóban írt versét idézzük a kötetből:
Tudja, hogy...
Csepeli Szabó Béla 
Ma kinyit a csepeli nyári napközis tábor, ami – az elmúlt évekhez hasonlóan – pihenést és programokat kínál a gyerekeknek. az önkormányzat közzétette a legfontosabb tudnivalókat.
Kiszámíthatóbb, nyugodtabb kormányzást, ebből fakadóan lassabb és kiérleltebb törvényhozást helyezett kilátásba az MTI-nek adott interjújában Kövér László. Teljesen igazat mondott. Hiszen azt állította, hogy a Fidesz-frakciónak nincs még álláspontja a reklámadót illetően, és lám, ebből mindenki azonnal tudta, hogy van. A parlamentben aztán órák alatt ki is derült, hogy az álláspontja épp az, amit a szintén kiszámítható és nyugodt L. Simon képviselő saját javaslataként feltüntetve terjesztett be, meglehetős spontaneitással.
Igen gyakran hallani manapság elsősorban a közalkalmazotti és közszolgálati körökben, hogy bizonyos félelem üli meg az embereket. A félelem abból adódik, hogy ősszel helyhatósági választások történnek Magyarországon. A hatalmon lévők Csepelen úgy látszik, hogy ezt a hangulatot nem, hogy csillapítanák, sokkal inkább gerjesztik.
A magyarországi közvélemény politizáló töredékének ellenzéki hányadát az a kérdés foglalkoztatja, hogy miként lehetne megszabadulni a – tagadhatatlan részsikerei ellenére – katasztrofális jobboldali kormányzattól.
Egy régi demokráciában nem nagy dolog demokratának lenni, egy évtizedes diktatúrában viszont államférfiúi tett; Horn Gyula pedig igaz demokrata volt – többek között ezekkel a szavakkal méltatta a néhai magyar miniszterelnököt Hannes Swoboda, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetője, amikor hivatalosan is átadták azt a tanácstermet, amely a jövőben Horn Gyula nevét viseli az EP-ben.
A magyar sajtót azok a rendszerváltáskori újságírók tették tönkre, akik ahelyett, hogy a felszabadulást kihasználva megtanulták volna a szakmát, azonnal politikai védelmezők után néztek, majd azok érdekei szerint egymásnak estek, és sajtóháborúkat vívtak.
A brazíliai labdarúgó világbajnokság mérkőzései nagy képernyőn a csepeli önkormányzat Szent Imre téri sátrában, a volt Csepel Művek főbejáratának közelében is megtekinthetők!