Aláírásonként 100 forintjában volt a Fidesznek a rezsicsökkentés támogatására indított aláírásgyűjtés, ennyit fizetnek az „önkéntesek”-nek a támogató szignók darabjáért – derül ki a hvg.hu birtokába került hangfelvételekből. A hanganyagokon aláírásokat gyűjtögető fiatalok hallhatóak. Egyikük – aki saját bevallása szerint 18 éves – lelkesen meséli, hogy akár napi 8000 forintot is össze lehet gyűjteni a 100 Ft/aláírás teljesítménybérből. Az a fideszes politikus, akiről felvétel is készült, beismerte, hogy "szerényen jutalmazta" az önkénteseket, de azt állítja, hogy a párt tudta nélkül, saját jövedelméből tette.
Egy személyautó gyalogost gázolt halálra ma hajnalban, 4 óra 15 perckor Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc úton - közölte a rendőrség.
Falra másztak Németh Szilárd miatt
Tanári emlék az ántivilágból 2013-as árnyalattal:
A Csepel újság a legmegbízhatóbb forrásokból megtudta, hogy mi akadályozza a TELJES KÖRŰ BALOLDALI, ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁST? Informátoraink és tapasztalatink azt bizonyítják, hogy az egység kovácsai, felkent prédikátorai, a hívott és hívatlan hírdetői, de leginkább a meghatározó személyiségei nem olvasták, vagy nem eléggé figyelmesen olvasták Ancsel Éva remekművét: HOGYAN KELL HARANGOT ÖNTENI? Szerény lehetőségeinket felkínálva, meglepő helyről, a szegedi piaristák weblapjáról átvéve most közzé tesszük Ancsel Éva egyik legjobb írását. Értsék meg és szívleljék meg, akiknek ez a dolga, hiszen Magyarország jövője forog kockán:
A szocialista párt választmánya egyhangúlag jóváhagyta az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodását - számolt be Botka László, a testület elnöke újságíróknak szombaton.

A blog.hu elektronikus, világhálós számlálója szerint a legtöbben a következő cikkeket olvasták a Csepel újság blogján 2013. szeptember 9. és 15. között:
Ma délelőtt 10 órakor kellett volna kezdődnie a Szent Imre téren az idei szemétgyűjtési akciónak. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár korábban egy rádióinterjúban jelezte, hogy ott kezdi az akciót. Pár perccel kilenc óra előtt azonban közlemény jelent meg az önkormányzat hivatalos hírportálján, a csepel.hu-n. Szó szerint idézzük:
Karbantartás miatt ezen a hétvégén is pótlóbuszok közlekednek a csepeli (7-es) HÉV teljes vonalán - közölte honlapján a Budapesti Közlekedési Központ.
A Demokratikus Koalíció azt szeretné demonstrálni, hogy a demokratikus baloldali ellenzékben az érdemi összefogás hívei vannak többségben.