Ha a hétköznapi fasizmus biztos jeleit keressük, akkor ne feledkezzünk meg az egyre növekvő csöndről. Arról, hogy egyre többen hallgatnak. Arról, hogy az agy elkezd úgy működni, hogy inkább megfeledkezik arról, amiről nem feledkezhetünk meg, csak, hogy ne legyen konfliktus abból, ha meg kell szólalni. Mert azt hisszük, hogy így olcsóbban megússzuk. Nem jutunk olyan sorsra, mint Kertész Ákos. Pedig már jutottunk. És nem is biztos, hogy könnyebb a belső emigráció kussoló gyávaságában élni, mint elmenekülni innen. A Tarlós Istvánoktól félünk? Miért nem inkább a saját megszégyenülésünktől? -teszi fel a kérdést Andrassew Iván a Klubrádióban elhangzott publicisztikájában, amelyet változtatás nélkül közlünk: