Mondom az asszonynak: lassan kiheverjük a karácsonyi bevásárlási láz, az ünnepi készülődés, a nagy családi zabálás fáradalmait. Megint túlköltekeztünk, fogalmazom meg óvatosan, mert pénzügyi kérdésekben nem mindig az enyém a végszó. Azért még jó lenne idén megvenni a viharkabátokat. Milyen viharkabátokat? – kérdezi a nejem. Azt, amit
az ország Kedves Vezére ajánlott. Láttam, még mindig kapiskálja csak a lényeget. Hát nem emlékszel? – kérdezem ismét óvatosan. Nem is olyan rég, a parlament december 12-i ülésén, napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök, éppen viharba került hajóskapitányi minőségében, a következőket mondta:
„…orkán erejű szél fúj, és villámlik. Ilyen időben elő kell venni a viharkabátot.” Tessék! Mi itt állunk, recseg, ropog alattunk a hajó, körülöttünk háborog, hullámzik a tenger, nyakunkba ömlik az eső, – viharkabátunk meg egy szál se. Feleségem legyintett. Legyintett, mint aki hülye viccekkel nem foglalkozik.
Igaza van. Korántsem vicces a helyzet. A hajó legénységének „kétharmada” 2010-ben elhitte, hogy idén „megújul” az egész hajó, majd 2012-ben „elrugaszkodik” a partoktól, és 2013-ban „emelkedés”, 2014-ben pedig „gyarapodás” vár rá. Győzött a fülkeforradalom. Már majdnem kabinforradalmat írtam, hiszen a kapitány hullámzó tengerről is beszélt, de aztán eszembe jutott, hogy korábban a fülke volt kedvenc kifejezése. Akkor legyen fülkeforradalom. Egyébként sem ez a legnagyobb baj. Az sem, hogy ennyien hittek a tartalom nélküli szavaknak, a program nélküli, megváltói igehirdetéseknek, hanem, hogy nem lett belőlük semmi. Sőt! Megállt a gazdaság fejlődése, az államadósság pedig, amelynek a kapitány hadat üzent, „visszafújt.”
Egyre többen rettegnek a munkanélküliségtől, az infláció várható emelkedésétől, a fizetésképtelenné válás rémétől. És kapitányunknak nem számított, számít semmi. Csak ment, megy előre. Hiába figyelmeztették, figyelmeztetik szinte már naponta a hatalmas tengerjáró hajók kapitányai, a hajó független vagy nem független, de a hajó sorsáért felelősséget érző szakértői, hogy hajója zátonyokhoz érkezett. Hajózik tovább. Mert senki nem ismeri úgy a tengert, ahogy Ő! Senki nem ismeri úgy hajója lehetőségeit, tartalékait, a megteendő utat, ahogy Ő. De hívei számának csökkenése vagy a matrózok szaporodó sztrájkjai, a legénység egyre nagyobb összefogást mutató tüntetései, a csónakkal menekülők növekvő számai sem érdekelték, érdeklik. Ráadásul december 30-án, parlamenti fülkeforradalmi társaival elfogadtatta a további, beláthatatlan következményekkel járó hajózást szentesítő, „Átmeneti rendelkezéseket”.
Már teljhatalmú ura hajójának. Ellenfeleit meg legfeljebb „alkotmányosan” elítélik. Ezzel szinte lehetetlenné tett minden külső segítséget. „Megfúrta” saját hajóját. A küldetéstudat vitte, viszi előre. Ahogy fentiekben idézett beszédében mondta: „A megújulás küldetés.”
A megújulást azonban gyorsan elfújta a szél. Az ország egyébként is megterhelt hajója valóban komoly viharba került. Vészes, szinte elkerülhetetlen közelségben vannak már a sokak által megjósolt jéghegyek. Nem vagyok a jövőt megsejtő jós. Mégis: így lett, lesz a küldetésből bukás. Mert akinek küldetéstudata van, az egyszer megbukik. Talán az ország nem süllyed vele. Ehhez azonban már nem elég a viharkabát.
Örülök, hogy „magam mögött tudom” az idei esztendőt. Viszont nincs bennem sok remény 2012-t illetően. Csak szerencsénkben bízhatok, bízhatunk.
Boldogabb, szerencsésebb újévet mindenkinek!
VOX
