A Fideszhez nagyon közel álló hetilapban, a Heti Válaszban jelent meg Sumpf András (képünkön) írása:
Ha igaz, amit néhány, kétharmados erőtől duzzadó veréb a fülembe csicsergett tegnap, akkor bizony a minap elfogadott információs törvénymódosítás a legamatőrebb politikai bénázás, amit a Fidesz valaha elkövetett.
A madárkák azt fütyülték: a közérdekű adatigénylést megnehezítő, két nap alatt egyéni indítvánnyal áterőltetett törvénymódosításnak pont semmi köze nincs a trafikbotrányhoz. Hogy akkor mégis mihez van köze? Hogy miért kellett olyan nagyon?
Állítólag tényleg azért, ami a módosítás indokolásában is szerepel: „az olyan visszaélésszerű, akár bizonylati szintű adatigénylés, melynek keretében az igénylő általánosságban kér mindenféle adatot, amelynek teljesítése az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozná, nem teljesíthető." Valóban, az eddigi törvény alapján akár sok ezer sajtpapirost is kötelesek voltak lemásolni, összegyűjteni, kiadni a törvényes határidőn belül, ha ezt kérte tőlük mondjuk az atlatszo.hu. A trafikügytől állítólag teljesen függetlenül tehát ezt oldották meg egy gyors huszárvágással: „A közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése nem eredményezhet a külön törvényben szabályozott ellenőrző szervek ellenőrzési jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést és adatkezelést."
A módosítás káros voltán, elfogadhatatlanságán persze cseppet sem változtat, ha valóban nincs köze a trafikbotrányhoz. Egyrészt: ha egyszer az a törvény, hogy akár bizonylatokat is ki kell adni, akkor az adatkezelő dolga úgy szervezni saját munkáját, hogy ez megoldható legyen. Tekintve, hogy olyan csodamasinák állnak rendelkezésre manapság, mint számítógép, szkenner, digitális fényképezőgép, stb., még csak arra sincs szükség, hogy európai szintű mintaprogram keretében börtöntöltelékeket vezényeljenek az állami szervekhez: ugyan, talicskázzák már ki a kért papirosokat. Még közmunka-programot sem kell ezért indítani. Elég, ha minden közpénzből fizetett számla bizonylatát beszkenneli a pénzügyes, a dokumentumot meg jól elmenti egy dokumentumba. Ha nagy, tömöríti. A jövőben legalábbis ezt kellene tenni. Aztán amikor valaki kéri az egészet, átküldi neki. Mazsolázzon csak, ha akar, a tízezer bizonylat között.
Már miért kellene az újságírónak előre tudnia, mit keres? Ha rászánja az időt, energiát, és talál egy-két éttermi számlát, mondjuk azt, amely igazolja, hogy az adófizető etette finomságokkal az épp együttes erővel undorító moslékot keverő Portik Tamást és Laborc Sándort, az mondjuk elég érdekes adalék, amely a nyilvánosságra tartozik. Ahogy az is, ha valamely fideszes közpénzből eteti illusztris vendégét és elkölt egy ebédre 50 ezer forintot.
Ja, hogy ebben a mai populista korban ebből már botrányt lehet összehozni valamely bulvárlap címlapján? Valóban. Ebből viszont nem az következik, hogy a közpénzköltés megismerhetőségét korlátozza a hatalom, hanem az, hogy odafigyelnek a képviselők, melyik sameszukat mire hívják meg. Hogy ott motoszkál valahol hátul: ha közfeladatot lát el, ha fontos a találkozó, mehet közpénz, s azt akkor meg is lehet indokolni. Ha nincs közügy, ha haverkodás van, akkor pedig zsebből fizet. Elég sok van azokban a zsebekben a magyar átlaghoz képest, bele kell, hogy férjen. (A Laborc-Portik találkozó számlája persze kemény dió. Maffiózót bérelni az ellenzékre, az vajon közfeladatnak számít?)
Mindenesetre ha a jogalkotói szándék - legyünk rettentő jóhiszeműek és nagyvonalúak - tényleg nem egy alkotmányos alapjog megsértése, a közérdekű adatok megismerhetőségének korlátozása volt, csupán a „visszaélésszerű" adatigénylés kiszűrése, ez a törvénymódosítás akkor is förtelmes. Hiába nem vonatkozik elvileg a szerződésekre, alapvető adatokra: az adatgazdák örömmel hivatkoznak majd erre minden igénynél, aztán mehet a kötélhúzás a bíróságokon. Az még érhető, hogy ha én most az elmúlt három évre igénylem az összes közérdekű közpénz-adatot, bizonylati szinten, azt nem lehet teljesíteni. Mivel a múltban ezeket nem szkennelték, ehhez tényleg közmunkás-had kellene. Az adatigény-trollkodásnak viszont egyszerűbb eszközökkel is elejét lehet venni, anélkül, hogy veszélybe sodornák az állam átláthatóságát. Mondjuk úgy, hogy pontosan meghatározott oldalmennyiség fölött hosszabb a határidő, plusz az adatmásolás költségei is duplázódnak, amit az igénylőnek kell állnia. Vagy máshogy. Így - na, így nem.
Ha az államfő aláírás helyett az Alkotmánybírósághoz küldi a módosítást, alighanem erre jut majd az Ab is, s más, pontosabban körülhatárolt megoldást javasol. Az Alaptörvény ugyanis elég egyértelműen fogalmaz: „A közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok."
Ha a sok esetben erősen mutyigyanús trafikpályázatokhoz a módosításnak semmi köze, ha nem azért született, amit a TASZ-tól kezdve mindenki sejt (érthető módon, lásd hirtelen mozdulat, pont most, stb.), hogy ugyanis azok dokumentációját ne kelljen kiadni, az mindenesetre jóval csökkentené az infotörvényes történet súlyát.
Szerencsére a kormánynak egyszerű dolga van. Ha tényleg nem volt efféle hátsó szándék a módosítás mögött, hozzák nyilvánosságra a trafik-dokumentumokat. Rögvest eloszlik a gyanú sötét fellege, s el kell fogadnunk azt a forgatókönyvet, hogy csupán a politikai ütemérzék teljes hiánya lett úrrá a kétharmadon, amikor egy trafikbotrány közepén nyomta át az átláthatóságot korlátozó módosítót.
Politikailag bénázni viszont lehet. Az inkább vicces, mint félelmetes. A mutyivédés motiválta adattitkolás egyértelműen utóbbi. Érdemes kerülni a látszatát is. Ha ráadásul szervezett mutyi nem is volt, ha tiszta feltételrendszer mellett, pontozás alapján győztek a trafiknyertesek, pláne nincs miért titkolózni.
Elő tehát a trafikdoksikkal!
STUMPF ANDRÁS
Forrás: Heti Válasz
