A szerencsés emberre mondják: „malaca van”. Miniszterelnökünk az évek alatt egy egész kondát gyűjtött össze. Még a háború és a menekülthullám, azaz mások szenvedése is jót tett neki: ügyesen eljátszhatta a „békeharcos” és a „nemzetmentő” szerepét saját hatalma bebetonozására. Persze ehhez is komoly tehetség kell, meg hasonlóan komoly szintű gátlástalanság. Érthető, hogy vonzódott is a szerencsehozó malacokhoz: emlékszünk még a „helló, röfis” bratyizásra Bözsi néni disznajával.
De mostanában a szerencsesorozat mintha megrekedt volna. Kezdődött a váratlanul kirobbant kegyelmi botránnyal, amit a két politikusnőnél kevésbé készséges Balog huzakodása csak tovább rontott. Aztán előkerült a Varga Judit-féle hangfelvétel, és egy ugrással a színpad közepén termett a jobboldali versenytárs: Magyar Péter.
Az első botrány robbanása csak azért halkult el, mert túlharsogta a másiké. Orbán talán már vissza is sírja, amíg csak káderei pedofilmentegetésével kellett szembenéznie. Azokat még csak-csak lemondathatta, de mit csináljon az új sztárral?
Ugyan a szuverenitásvédelmi nacsálnyik már a börtönt is megpendítette, de Orbánnak nem hiányzik egy mártír, akiért majd százezren tüntetnének a bíróság előtt. Putyin megtehette, de ő mégsem ugráltathatja ki ellenfeleit az ablakon. Az a finnyás EU még okvetetlenkedne, amilyen kényes gyomruk van a nyámnyiláknak.
Szóval már nagyon úgy nézett ki, hogy a szerencsemalac megorrolt valamiért. Azt mondják, a sertés érzékeny állat: talán sértőnek találta, hogy a kormányfő oly élvezettel jár disznóölésekre.
De most mintha megint megenyhült volna. Orbán imái meghallgattattak, és egy időre visszaköltözött hozzá a szerencse. Épp ilyesmire vágyott, mint ez a brüsszeli közjáték a „nemzeti konzervatívok” konferenciájának a felfüggesztésével. Akik persze nem nemzetiek, mert ahogy Nigel Farage a Brexit Angliára szabadításával, Orbán a gazdasági és morális válsággal, hazájukat lejtőre állítják. És nem is konzervatívok, hiszen éppen a legjobb európai hagyományokat tagadják, szétbarmolnák az európai szövetséget és értékrendet is. De attól még óriási hiba volt a kerületi polgármestertől megakadályozni a tanácskozásukat. Ha valamire, erre igaz a Napóleon-korabeli bonmot: „Ez több mint vétek. Ez hiba.”
De ismerjük el: vétek is. Bűn a demokrácia szabályaival és gyakorlatával, a szólás- és gyülekezési szabadsággal szemben – ebben Orbánnak igaza van. (Más kérdés, mennyire hiteltelenül hangzik éppen az ő szájából a művi felháborodás.) De legalább ekkora taktikai, politikai hiba is. A miniszterelnöknek kapóra jött a brüsszeli közjáték. Új gyúanyagot adott a már fáradó brüsszelezéshez, sorosozáshoz.
Az persze már a komédia határát súrolja, amit a „Brüsszel” névvel manipulálnak. Mivel a magyar fülnek az „Európa” szó az istennek sem hangzik elég ellenszenvesen, Orbánék már jó ideje Brüsszelnek nevezik az uniós szervezeteket, „Brüsszelt” akarják megállítani. A mostani ostoba betiltási kísérletnek (a HVG publicistája „igazi idiotizmusnak” nevezi) viszont semmi köze az EU-hoz. Mint tudjuk, Brüsszel város egyik kerületi polgármestere gőzölt be és követte el a túlkapást, amelyet a belga bíróság azonnal visszavont, s amelyet (más európai vezetőkkel együtt) Belgium liberális, szélsőjobbellenes kormányfője ítélt el a legélesebben.
De mit érdekelte ez Orbánékat! Ha ekkora malacuk volt, nem engedhették ki a kezükből. A brüsszeli közjátékot rögtön bohózattá változtatták, híven a műfaji hagyományokhoz. Hiszen a drámatörténetben a közjáték a komoly darabokat, szomorújátékokat megszakító tréfás jelenet volt. Most is az.
Itt van előttünk az egész magyar tragédia, kisodródásunk Európából, a rémes barátok, szélsőséges szövetségesek miatti országos blama. És a pillanatnyi szünetben ismert komédiásaink megint előadják bohóctréfáikat.
Úgy tesznek, mintha ők lennének Európa szabadsághősei. „Elnyomás vagy szabadság?” – teszi fel a kérdést kellő pátosszal a hangjában a végül megtartott beszédében Orbán. Ó, hogyne. Benne van a Petőfi-filmben is: „Rabok legyünk, vagy szabadok?” Csak ő komolyan gondolta. „Harcolnunk kell a szabadságért” (természetesen az Európai Unió ellen), „akik szeretik a szabadságot, azoknak egyesülniük kell”. Értsd: drága barátaim, vegyetek már végre fel az EP szélsőjobb frakciójába, eleget ültünk árván a szégyenpadon! Inkább felkínálja a rég vágyott vezérszerepet maga helyett Meloninak, csak szűnjön meg a teljes számkivetettség.
Aki szabadságharcos, annak harcolnia kell. Nem csak hajózni, háborúzni is muszáj annak, akinek csak ez őrizheti meg hadvezéri hatalmát. „Kampány van, ilyenkor nem spekulálni kell, hanem lőni, tölteni, lőni, tölteni” – mondja pénteken a Kossuthon, hasonló szellemű a kampánynyitó is. Hát lő és tölt. „A brüsszeli vezetésnek mennie kell” – ébreszti fel a rendszerváltó nosztalgiák reményében a „Kádárnak mennie kell” jelszót. „Ha bebizonyosul, hogy egy vezetés rossz, le kell váltani. Ilyen egyszerű.”
Most jót súgott a szerencsemalac. Ebben speciel Orbánnak igaza van. Most akkor nekünk is ezt tetszik javasolni?
Kár, hogy nálunk mintha nem volna „ilyen egyszerű”.
Forrás: LENDVAI ILDIKÓ (Népszava)
