A Csepeli Munkásotthonban ma délután ünnepséget rendeztek augusztus 20. alkalmából. A találkozón Szenteczky János, az MSZP csepeli szervezetének elnöke mondott beszédet, amit most részletesen ismertetünk:

„Az emberi gyengeség a múltat s régit mindig nagyobb fénybe szokta állítani, mint a jelent s a jövendőt.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő Közönség! Kedves Barátaink!

Gróf Széchenyi István ezen szavaival kezdeni egy augusztus 20-ai ünnepi szónoklatot  bizonyára szokatlan, sőt meglehet, visszatetszést, megütközést keltő dolog. Vannak szónokok és politikusok, akik kifejezetten élvezik az efféle figyelemfelkeltést – higgyék el, én nem tartozom közéjük.

Furcsa lehet az idézet, hiszen mégiscsak a múltra szeretnénk emlékezni a mai napon, a múltra szeretnénk büszkék lenni: a kezdetet jöttünk ünnepelni. Eljöttünk, hogy megünnepeljük azokat, akik előttünk jártak az úton, s annyi balszerencse közt, oly sok viszály után életük munkájával felépítették, vérük árán megtartották, szeretetükkel újra és újra megújították hazánkat, Magyarországot és a bennünket hordozó közösséget, a magyar nemzetet.

Nem utolsósorban azért jöttünk, hogy erőt merítsünk, hogy lelkesüljünk. Hiszen erre a múltra – minden bűne, hibája és balszerencséje mellett! –, erre a sikeres múltra érdemes büszkének lennünk!

Tisztelt ünneplő Közönség!

Mégis a mai nap egyik legfontosabb üzenetét éppen a legnagyobb magyar foglalja össze nekünk. Gyakran mondjuk: nehéz napokat élünk. S bizony, igazunk is van, ha a mindennapi megélhetés egyre szorongatóbb gondjaira, vagy a közélet egyre parázslóbb küzdelmeire gondolunk. Az is igaz, hogy Magyarország nem tud kikecmeregni a válságból, és az országot, a kerületünket vezető politikusaink ismét tőlünk kérnek áldozatokat.

Ha végignézünk az előttünk járók életén, láthatjuk, hogy az élet soha nem volt könnyű. Szent István életének jelentős részét a fegyveres harc töltötte ki. De végül győzött, mert ő mérte fel helyesen az erőviszonyokat, s mert ő tudta végül összefogni a nemzetet.

Ki tudná felsorolni a Római Birodalom bukása óta előttünk itt megforduló népeket, amelyek a népvándorlás viharától hajtva ezen a helyen próbáltak megtelepedni, hazát alapítani és új életet kezdeni? Talán csak néhány elszánt bölcsész, aki ezzel tölti ideje nagy részét… Több nagy birodalom jött létre, és omlott össze itt néhány évszázad alatt. Nemcsak az avar és a hun birodalom, hanem Nagy Károly impériuma is tiszteletét tette errefelé, s itt volt Nagymorávia egy része is.

Szent István műve valami teljesen újnak a kezdete: a magyar állam évezredes útjának kiindulópontja. Azóta sok minden történt: harcok szegélyezték ezt az utat. Túléltük a mongol és az oszmán hódítást, a németesítési törekvéseket, Herder jóslatához képest, amely a magyarság eltűnését jövendölte, köszönjük szépen, jól vagyunk. Ebből merítve mondom azt, hogy túléljük a jelen gonosz törekvéseit is!

Ám a túlélés idejét leszámítva a lényeges dolgok mégis béke idején történtek. És erre sok jó példát, emlékeket találhatunk kerületünkben, Csepelen is. Az átdolgozott életek egymásra épülő tisztes gyarapodásának emlékeit.

Az a nagy kérdés, hogy a békét miként használjuk? Gyarapodunk-e, gazdagodunk-e? Többek, jobbak, igazságosabbak leszünk-e, mint az előttünk járó, a várost felépítő nemzedékek? És mit hagyunk utódainkra? Tovább tudjuk-e adni az életet, az anyanyelvet? Tudunk-e szeretni, megbecsülni, s ami e kettővel rokon, tudunk-e alkotni? Lesznek-e otthonok, házak, lesznek-e vívmányok, alkotások, melyekre azt mondhatják majd az utánunk jövők: ezt azért nagyon jól csinálták!

Ezeket a kérdéseket újra meg újra fel kell tennünk, hiszen ugyanazon kérdések ezek, amelyekre minden nemzedéknek felelnie kellett és felelnie kell. Felelnünk kell mindannyiinknak, mint emberséges embereknek, s mint közösségnek, mint Csepelieknek, mint a magyar nemzet részeinek, s mint Európa polgárainak.

A magam részéről bizonyos vagyok benne, hogy ha figyelünk múltunkra, s számot vetünk lehetőségeinkkel – egy kissé továbbgondolva Széchenyi szavait – a jelent és a jövőt is legalább olyan fénybe állíthatjuk, mint amilyennek múltunk tetszik.

Tisztelt ünneplő Közönség!

Augusztus huszadika a magyar állam, a törvény és a jog ünnepe is. Azé az államé, amely a magyar nemzetet és egyszersmind minden polgárát hivatott volt szolgálni az elmúlt ezer esztendő alatt. Keretet adott a mindennapi élet számára, a közösség megmaradására és gyarapodására. A törvény és jog ünnepe, amelyek következetes érvényesítése nélkül nem lehet békés, gyarapodást hozó életet élni.

Természetesen közös államunk és közös jogrendünk folyamatosan alakult az idők folyamán. Mióta mi magunk dönthetünk arról, hogy kik vezessék az országot és ezt a települést, azóta mindannyian sokkal inkább felelősek vagyunk ezért a településért és ezért az országért, mint eddig bármikor a történelem folyamán. Az, hogy a dolgok jól vagy rosszul mennek, bizony rajtunk is múlik. Ha másért nem, azért, mert mi választjuk vezetőinket.

Kívánom mindannyiunknak, hogy lelkesítsen minket az elődök példája, kivált Szent Istváné. Lelkesítsen azért, hogy megláthassuk – ha nem is a fényeset, de legalábbis – a jót jelenünkben, s azt követhessük. Követhessük úgy, hogy megtaláljuk a Széchenyi által emlegetett fényesebb jelen és jövő útjait!

Köszönöm a figyelmüket!