Az elmúlt napokban világszerte, így hazánkban is az Amerikai Eyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-i terrortámadásra, és annak áldozataira emlékeztek.

Miként évek óta, úgy az idén is árnyékben  maradt a másik szeptember 11-i tragédia: 1973. szeptember 11-én - most 40 éve - történt a chilei államcsíny, amikor Pinochet tábornok megdöntötte a törvényesen megválasztott, a chilei népi egységet megtestesítő szocialista Allende elnök hatalmát.

A  puccsnak és az azt követő katonai diktatúrának a legvisszafogottabb becslések szerint is több mint háromezer áldozata volt. Sok ezer embert ma is eltűntként tartanak számon, több tízezer chileit megkínoztak, bebörtönöztek, az ország elhagyására kényszerítettek. Erre a tragédiára emlékezünk most:

Negyven éve, 1973. szeptember 11-én döntötte meg a chilei hadsereg Salvador Allende elnök kormányát. A véres hatalomátvétel és az azt vezető Augusto Pinochet tábornok megítélése a mai napig ellentmondásos, s mélyen megosztja a chilei társadalmat.

A végzettségére nézve orvos, szocialista színekben politizáló Salvador Allende 1970-ben, társadalmi és gazdasági igazságosságot hirdetve került hatalomra. Az elnökválasztáson a hat baloldali párt alkotta Népi Egység jelöltjeként győzött, ám mivel abszolút többséget nem kapott, a parlament választotta meg az államfői tisztségre. A baloldali kormány békés úton akarta „szocialista állammá" alakítani Chilét, államosításokba kezdett, földosztást hajtott végre, feldühítetve a jobboldali többségű parlamentet és az Egyesült Államokat is. Washington beszüntette szállításait a "marxizmus poklává" vált dél-amerikai országnak, csak a hadsereg ellátására és kiképzésére kötött szerződés maradt életben. A kormány leértékelte a pénzt, ami elszabadította az inflációt, az ellátási nehézségek miatt kialakult a feketepiac, s 1972-től egyre vehemensebb tüntetések, sztrájkok követték egymást. Ezek elfojtásához a hadsereget kellett igénybe venni, és bekerült a kormányba a fegyveres erők főparancsnoka.

A Népi Egység az 1973. márciusi parlamenti választásokon biztos győzelmet aratott ugyan, de a gazdaság egyre válságosabb helyzetbe került. Nyáron egy elvetélt puccskísérlet után újabb sztrájkhullám söpört végig az országon, a megmozdulások szervezői az amerikai titkosszolgálattól is támogatást kaptak. Allende szembekerült a legfelsőbb bírósággal és a parlamenti többséggel, amely augusztusban illegálisnak minősítette az elnök kormányzását. Allende figyelmen kívül hagyta a határozatot és a „forradalmi folyamat" továbbvitele érdekében a néphez apellált.

Az alkotmányos válság nyomán a hadsereg képviselői kiléptek a kormányból, s lemondott a szárazföldi erők főparancsnoka, akinek utóda Augusto Pinochet Ugarte tábornok lett.

A hadsereg 1973. szeptember 11-én lépett akcióba. A haditengerészet bázisának otthont adó Valparaisóban és a fővárosban, Santiagóban katonai alakulatok szállták meg a stratégiai fontosságú pontokat, rádió- és tévéadókat. Allende a hír hallatán, reggel fél nyolckor érkezett az elnöki palotába, nekilátott az ellenállás megszervezésének, de csak negyven munkatársa maradt mellette. A puccsisták az elnököt lemondásra és külföldre távozásra szólították fel, amit ő elutasított, ezután a hadsereg rádióadója bejelentette, hogy katonai junta vette át a hatalmat. Allende elutasította a szabad elvonulásra vonatkozó ajánlatot, erre a légierő bombázni kezdte a palotát, majd megindultak a harckocsik és a gyalogság. A védők három órán át kitartottak, az ostrom során vesztette életét Allende elnök is. Sokáig nem lehetett tudni, hogy elesett, meggyilkolták vagy öngyilkos lett, a holttesten elvégzett vizsgálat végül két éve a harmadik változatot igazolta.

A junta az ország egész területén rendkívüli állapotot rendelt el, betiltotta a pártokat és a szakszervezeteket. Mai becslések szerint a szükségállapot idején legkevesebb 3200 embert gyilkoltak meg, tízezreket kínoztak meg és zártak börtönbe, egy időre még a főváros stadionját is koncentrációs táborrá alakították. (Nem kis cinizmussal néhány hónap múlva már vb-selejtező mérkőzést akartak itt játszani, de a szovjet válogatott erre nem volt hajlandó.) Több száz emberről nem tudni még ma sem, mi lett a sorsa, ez a témája az Eltűntnek nyilvánítva című amerikai filmnek is. Az áldozatok emlékét dalban örökítette meg a U2 együttes és Sting is.

Pinochet tábornok 1974 júliusában korlátlan időre államelnökké nyilvánította magát, uralmát 1980-ban népszavazás hosszabbította meg. 1988 októberében a lakosság többsége a diktátor újabb nyolcéves uralma ellen voksolt. Pinochet lemondott, de egy ideig még a hadsereg főparancsnoka maradt, s örökös szenátorként élete végéig mentelmi jog illette meg. A 2006-ban elhunyt tábornok ellen még életében perek sorozata indult az emberi jogok megsértése miatt, de elítélni nem sikerült, s a diktatúra alatt elkövetett bűnök tetteseinek felelősségre vonása is lassan halad. A chilei társadalmat a mai napig megosztja az 1973-as események értékelése: sokan a véres kezű bűnözőt, mások az országot a kommunizmustól megmentő hőst látják Pinochetben. A hatalomátvétel évfordulóját minden évben összetűzések, zavargások övezik.
Chilében felvonulással emlékeztek meg
Tízezrek vonultak az utcákra Chile fővárosában, Santiagóban helyi idő szerint vasárnap, hogy megemlékezzenek a Pinochet-diktatúra áldozatairól.
A felvonulás résztvevői vasárnap délután a város központjában található Plaza Los Heroes tértől a - tizenhét évig tartó katonai diktatúra idején „eltűnteknek" emléket állító - General de Santiago temetőig vonultak. A megemlékezést a temetőben tartották.

A menetet a Pinochet-diktatúra áldozatainak hozzátartozói vezették. Számos eltűntnek nyilvánított embert máig keresnek családtagjai, akik a diktatúra kiszolgálóinak felelősségre vonását követelik.

Lorena Pizarro, az áldozatok rokonait képviselő emberi jogi csoport vezetője szerint az ország történelmének erről a fejezetéről is fontos megemlékezni. „Az igazság, az igazságosság és az emlékezet elengedhetetlen egy ország felépítése során" - közölte Pizarro.

A felvonuláson a szervezők szerint 60 ezren, a rendőrség szerint viszont csak 30 ezren vettek részt. A különböző társadalmi, politikai és diákszerveztek által rendezett menet nagyrészt békés volt, bár a temető bejáratánál mintegy száz, álarcot viselő felvonuló összecsapott a rendőrökkel, akik vízágyút használtak a rendbontók feloszlatására.

Sebastián Pinera konzervatív chilei elnök elismerte, hogy a katonai rezsim igazolhatatlan bűnöket követett el, és elítélte a jobboldal számos vezetőjét a jogsértésekben való „néma cinkosságáért". (MTI)