A csepeli fideszes jajongás hangjait még elnyomja az országos győzelmi ünneplés. Halásztelken innen, a Kvassay hídon túl, a két Duna-ág között a narancsos uralom vezetői dermedten nézik, csak nézik, de nem értik: miként történhetett meg, hogy a mindent eltaposó Fidesz-úthenger száguldása ellenére Csepelen a baloldali ellenzék győzött. Válasz helyett sok mindent elmond erről Horváth Gyula két publicisztikája. Az első  még a választás előtt néhány órával, egy szobor avatása után készült. Ebben az egykori kohászokról, a csepeli vas- és acélgyártás meghatározó munkásairól többek között ezt olvashatjuk: „A kohászok építették újra a lerombolt gyárat, azért, hogy mielőbb alapanyagot szolgáltassanak az urai által háborúba taszított országnak. Ők végezték a legnehezebb munkát és ők adták az életüket. Nem csak a háborúban. A békében is…A Fidesz ajándéka nekik a jövő januárban megnyíló szegénytemető Csepelen. Biztos eljön arra is a Fidesz munkástagozati elnöke, meg ott lesznek azok a notabilitások, akik a mostani tragédiát is színesítették. …” A Fidesz ezt nem érti. Nem is értheti, hiszen központi és kerületi helytartói ezekben az emberekben mindig is csak potenciális ellenfelet láttak. Panel gondolatik támadtak, ha meglátták őket. Tovább nem is jutottak soha, még akkor sem, ha a kampány végén kohász-szobrot készíttettek és avattak. Ennek ellenére figyelmükbe ajánljuk Horváth Gyula most következő írását: 

S Z O B O R A V A T Á S R A

Április 4-én Csepelen nem messze a volt Lenin szobortól, új emlékművet avatott a jelenlegi Fideszes kerületi vezetés.
Most azonban, az eddigiektől eltérően nem egy ideológiával átitatott valamit, hanem egy öntő munkás szobrát avatták. A kerület lapjában figyeltem fel az avatási ünnepségre, meg arra, hogy mindenkit szeretettel várnak. Azt gondoltam, hogy egy kohász ember bronzba öntött mása csak nem lehet a politizálás tárgya. Tévedtem!

Amikor persze mindez a tudatomat átjárta, már késő volt.
Akkorra már elhangzottak azok a gondolatok, melyek elviselhetetlenek egy csepeli számára.
Elég szép csődület keletkezett az átadásra.

Ott volt és minden rangját akkurátusan felsoroltatta a polgármester, a helyettesei meg a jegyző is. Ezen túl még sokan egyéb ismeretlenek notabilitásként. Itt volt a "legnépszerűbb" csepeli díszpolgár is, aki csak nehezen találhatott ide, mert korábban alig ismerte kerületünket. A kétes hírű, Horn Gyulát gyalázó Wittner Mária is. Eljött és beszédet mondott a Fidesz munkástagozatának vezetője.

Bizonyára úgy hozták, mert az első szavaiból kitetszett, hogy nem tudja, hol van.
A Csepel Autógyárat fogalmazta nosztalgikusan, mint olyan munkahelyet, ahova régi barátnője szívesen járt. Ebből a mondatból is tisztán látszott, hogy annyi köze van a mi Csepelünkhöz, mint a munkásokhoz! Gyakorlatilag semmi. Viszont ezt jól megfizetik.

Csicsás öltöny, drága ing, nyakkendő, csak sajnos a fej volt pallérozatlan. Hallgatták viszont együtt érző rezzenéstelen arccal a hivatal olyan vezetői, akiket még Bölcsei vett fel abban az átkos kommunizmusban. Mellette ált a cigányság önérzetes képviselője,is hogy legitimálja azokat az igaztalan mondatokat, melyeket ez a magát munkásnak mondott ember összehordott. Többek között olyanokat, hogy Orbán-kormány előtt ilyen sok munkahely még nem volt e hazában. Aztán arra utalt zavaros mondataival, hogy a munkalehetőségek egyre nőnek Magyarországon! Én meg azt vártam, hogy a szobor,- mint ahogy ilyenkor egy kohászhoz illik - megmozdul és azzal a (violinkulcsnak sokkal inkább, mint pajszernek mondható) eszközzel úgy veri hátba ezt a magát autószerelőnek mondó nímand-t, - meg azokat is akik mindannyiunk csúfjára idehozták - hogy megemlegeti.

Mert aki élt köztük tudja: a kohász ilyen volt!
A szocializmusban is bármikor és bárkinek megmondta a véleményét.
Azért mert úgy vélte, hogy az öntőkanalat, meg a szívlapátot senki ki nem veszi a kezéből. Hát tévedett!
Megszűntették a munkahelyét, lebontották a kemencéit és őt az utcára tették. Alig találni olyant, aki megtalálta volna a helyét az új rendszerben.

Annál többet olyant, akit a kirekesztés és a feleslegesség érzése beteggé, alkoholistává, hajléktalanná, földönfutóvá tett. A Fidesz ajándéka nekik a jövő januárban megnyíló szegénytemető Csepelen. Biztos eljön arra is a Fidesz munkástagozati elnöke, meg ott lesznek azok a notabilitások, akik a mostani tragédiát is színesítették. Aztán mindenki forduljon bocsánatért az őseihez, azokhoz, akik mint a motolla forognak mos a sírjaikban.
A Csepel művekben sok munkahely a szó szoros értelmében életveszélyes volt. A kohászoké elsősorban és leginkább.

Ezek az emberek alapították a magyar nehézipart. Ők építették újra a lerombolt gyárat, azért, hogy mielőbb alapanyagot szolgáltassanak az urai által háborúba taszított országnak. Ők végezték a legnehezebb munkát és ők adták az életüket. Nem csak a háborúban. A békében is és folyamatosan.
Volt, aki úgy, hogy nem bírva a lelki és fizikai terhet belevetette magát az acél izzó fürdőjébe. Volt, akivel baleset végzett a gödörben, a hengerpadnál, a darun és a csőhúzóban.

És volt olyan (ez a többség) aki elnyúlt gyötrelemmel várta a halált, A szilikózis, a tüdőbaj, a mozgásszervi bajok, a csonkolások, az égések keserítették életét, okozták szenvedését. Kispál atya egy temetésen elmondta: "több mint harminc éves csepeli szolgálata alatt sok kohászt temetett, de csak négy volt hatvan feletti, mert a természet erejének befogása óriási áldozatokat követel az emberektől."
Az atyának mélységesen igaza volt!

Ezeket az áldozatokat a kohászok hozták meg az emberiségnek.
Nem vártak ők sosem dicséretet, meg köszönetet sem. Ők, "csak" tették a dolgukat. Keményen és becsületesen.
Mi, még élő egykori ismerőseik, barátaik, munkatársaik, nem engedhetjük meg, hogy egy magáról megfeledkezett politikai gengszter megcsúfolja ezeknek a hősöknek az emberségét.
Nem engedhetjük meg, hogy igaztalan szavakkal, megalázó igazságtalanságokkal sértsék az emléküket csak azért, mert Csepel mostani urai, - meg az ő uszályába tobzódó szerviesek - azt remélik ettől, hogy a kiégett, levitézlett rendszerüknek több szavazata lehet a választáson.

Forrás: HORVÁTH GYULA  blogja

(A szerző következő írását holnap közöljük)