CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Megfojtja az oktatást!

2017. szeptember 02. 02:55 - csú

fogja_a_fejet-2_4.PNGMindent megpróbáltunk. Telefonálgattunk, néhányszor el is jutottunk az iskolaigazgatóhoz, de legfeljebb azt kaptuk: ne tegye, kérem! Ne lépjük át az intézmény küszöbét, ne érdeklődjünk sem az iskola, sem a tanári kar, sem a diákok hangulata iránt, és ne próbáljunk meg ehhez engedélyt kérni az intézményfenntartó Kliktől sem, bár tudomásunk szerint az nem szellemi fenntartója az oktatásnak.

Csak azt szerettük volna bemutatni, hogyan kezdődik a tanév. Nem sokra jutottunk, és a hatalom ezzel el is érte a célját: csak a kiválasztottak szólalhatnak meg, csak azt lehet mondani, ami hivatalosan elfogadható.

Az igazgatók nem durvák. Inkább kérlelnek. Hallatszik a hangjukon, hogy félig-meddig beletörtek a helyzetbe, akárhogyan ágálnak, a NER csak rájuk telepszik. Mint annyi mindent, megfojtja az oktatás, a diákok szabadságát, megfosztja őket autonómiájuktól, ahogy a szülőket is attól, hogy gyerekeikből kételkedő, szabadelvű felnőtt legyen. Szabad polgár.

Nem könnyű befogni a pedagógusok száját, kétséges az is, a lassú bedarálás, ami

most is folyik, sikeres lesz-e, pedig muszáj annak lennie, mert a jövő évi tanévzárót már a választások után tartják, és a kormány ilyenkor előveszi a mosolydiplomáciát.

Tudják ezt a szakszervezetek is, tegnap heten bejelentették: nem vesznek részt a kormány által létrehozott Köznevelés-stratégiai Kerekasztal munkájában, azért sem, mert oda nem hívtak meg mindenkit. Pedig az a céljuk, ne születhessen úgy közoktatást érintő döntés, hogy arról előzetesen érdemben nem egyeztetnek. A pedagóguskar bízik a józan észben, hogy tárgyalnak velük. Sztrájkról, tiltakozásról egyelőre nincs hír, de semmi nem kizárt.

Egyelőre minden mozdulatlan. Csak a kormányzati gőzhenger halad a maga útján. Balog Zoltán humánminiszter ma a nagykőrösi református templomban tart országos tanévnyitót. Akkor is, ha a Keresztény Pedagógusok Szakszervezetének társelnöke szerint a döntés nem szerencsés, és akkor is, ha Magyarországon az állam a legnagyobb iskolafenntartó, és az alaptörvény kimondja az egyház és állam szétválasztását.

Friss Róbert (Népszava)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr412797528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása