CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Száz éve, 1918. november 11-én ért véget az első világháború

2018. november 11. 05:59 - csú

elso_vilaghaborus_sirok.PNGKatonasírok fejfái Isonzónál

Száz éve, 1918 november 11 -én  ért véget az 1914-ben kezdődött első világháború, melyet az egy évszázaddal  ezelőtti korszak lakossága  "nagy háborúként" emlegetett, és amelynek tízmillió halálos áldozata volt

.“Mire lehullanak a levelek, itthon lesztek!” Hadba vonuló katonáit Vilmos, német császár ezzel áltatta, 1914 júliusában.

Ötször is lehullottak a levelek, mire az első világháború befejeződött. A központi hatalmak kapitulációjával. 

A németek összeomlása a nyugati fronton 1918 augusztus 8-án következett be (németek fekete napja), amikor Amiens közelében az angol-amerikai erők átszakították a frontvonalat. A Balkánon a bolgárok kilépésével, az olasz fronton pedig a piavei ellentámadással következett be az osztrák-magyar erők összeomlása. Következtek a fegyverszünetek: 1918 november 3 -án, Padovában IV. Károly követei írták alá a fegyvernyugvást, a nyugati fronton pedig november 11 -én egy vasúti kocsiban, a Compiegne melletti erdőben következett be a német kapituláció. Ezzel véget ért a 10 millió halálos áldozattal járó első világháború. A Párizs környéki békekötések 5 vesztes országra szabtak súlyos büntetéseket (területvesztések, jóvátételek, haderő-csökkentések): Németországra (versailles-i béke), Ausztriára (Saint-Germain -i béke), Bulgáriára (Neuilly -i béke), Magyarországra (trianoni béke) és Törökországra (sevres -i, majd lausanne -i béke). 

November 11 az értelmetlen vérontásra való emlékezés napja, az első világháború lezárulásának évfordulója és a történelem egyik kiemelkedő dátuma. 

Drámai módon, előre jelezték a katasztrófa végső felvonását

Tisza István szavai. Amit már mindenki sejtett, az akkori miniszterelnök a Képviselőházban - 1918. október 17-én - kimondta: „Ezt a háborút elvesztettük!” Mi már tudjuk: az azt, követő békét is!...

Emlékezzünk a magyar katonahősökre, az első Világháború áldozataira, a világégés befejezésének 100. évfordulóján. Magyarország, területéhez és lakossághoz képest is súlyosabb áldozatot hozott, mint a Monarchia Lajtán túli tartományai. A nemzet Árpád kora óta viselt valamennyi háborújában együttesen sem szenvedett el akkora véráldozatot, mint az első Világháború 51 hónapja alatt. Hajtsunk fejet, a hősi halált halt többszázezer magyar katona emléke előtt! A háborút lezáró trianoni békediktátum a rómaiakat legyőző gall vezér, Brennus szavait igazolta: Jaj a legyőzöttnek! (Vae victis! ). A világháború magyar mérlege erre a minősítésre valóban rászolgál.

A háború öt éve alatt a közös hadseregben négymillió magyar katona harcolt. Elesett több mint 600 ezer. A sebesültek és hadifoglyok száma összességében elérte a másfél milliót. Nincsenek már köztünk a kortárs szemtanúk. A katonahősök áldozatára az utódok kegyeletes kötelessége emlékeztetni. Annál is inkább, hiszen: Akik a múltjukra nem képesek emlékezni, arra ítéltetnek, hogy még egyszer átéljék azt. Emlékezzünk tehát mindazokra , akik - katonai esküjükhöz híven! - a magyar nemzetet védték. De, ha lehet, okuljunk is a történtekből. Magából a történelemből.

Mert, ha a frontokon küzdő katonák számára a háború maga volt a földi pokol, az a nélkülöző hátország számára sem volt mennyország. Talán nincs is olyan család Magyarországon, amely a nemzetet próbáló háborúkban ne vesztett volna el hajdan egy nagyszülőt, egy apát, fiút, fivért, vagy más rokont. Emléküket gyermekeik, unokáik örökítik tovább. És ez így helyes. „Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék!” – tapintott a lényegre Vörösmarty. Van jócskán pótolni valónk.

Egy nemzet háborgó lelkiismeretét nem tudják megnyugtatni a régi katonasírok előtt titokban elmormolt imák, a világháborús emlékművekre rejtőzködve letett virágcsokrok, az elvétve fellobbanó gyertyaláng. Ezt együtt vagy közösen, de egymás előtt is vállalt könnycseppel a szemünkben, kötelességünk megtenni. Igaz, a kegyelet nem is adható hadparancsba.

 

 Ady Endre az antant-hatalmak megértését kérte 1918 novemberében az Üdvözlet versében: „Ne tapossatok rajta nagyon,/ Ne tiporjatok rajta nagyon,/Vér-vesztes, szegény, szép szívünkön,/ Ki, íme, száguldani akar.”
Hiábavalóságnak bizonyult e fohász....

Erősítse minden emlékezés számunkra a reményt: immár két világháború után a HŐSÖK EMLÉKTÁBLÁJÁRA nem kell többé felvésni új neveket…

Forrás: internetes cikkek

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1614363027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása