Dávid Ferenc: Természetesen az első perctől az utolsóig néztem/hallgattam a csütörtöki miniszterelnöki sajtótájékoztatót. 

Nem volt unalmas a rendezvény, a kormányfő sok kérdésre adott értékelhető és elfogadható választ, mégis úgy kapcsoltam ki a készüléket, hogy hiányérzetem volt. Zavart, hogy a kérdezők többször is feltették ugyanazt a kérdést és ilyenkor Orbán Viktor hosszan ismételte magát. Telt a drága idő és nem kerültek napirendre azok az ügyek, témakörök, amelyekkel kapcsolatban szerintem sokan vártunk volna tájékoztatást, magyarázatot. Néhányat megemlítek ezek közül:

Egyetlen újságíró sem érdeklődött „kulturális vonatkozású törvények módosításáról” szóló jogi norma elfogadásának körülményeiről. Nem faggatták a miniszterelnököt arról, hogy vajon mi szükség volt a független színházak és a vegyes finanszírozású társulatok anyagi megzsarolására, miért érdekelt a kormány az úgynevezett „kulturkampf” élesedésében? Mit szól ahhoz, hogy neves művészek sokasága tiltakozott az új – az alkotói függetlenséget sértő és megalázó – szabályozás ellen, és hogy sok ezren tüntettek a Madách téren az ide vonatkozó jogszabály elfogadása ellen.

„Fütyültek” a zsurnaliszták az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) körül kialakult vitára. Úgy látszik, a teremben ülők közül egy sem volt gyakorló szülő vagy nagyszülő, különben kapásból fel kellett volna tenni a kérdést: miniszterelnök úr, mért tűri a NAT-tal kapcsolatos cirkuszt, miért engedi, hogy a teljes pedagógus társadalom elbizonytalanodjon? A méltatlan és igazságtalan 2,8 százalékos nyugdíjemelésről úgy látszik nem is hallottak a sajtó munkásai, hiszen ezzel kapcsolatban még csak egy bátortalan félmondat sem hangzott el részükről a két és félórás eseményen.  

De az új tb-törvény sem izgatta az igen tisztelt jelenlevőket. Eszükbe nem jutott felvetni, hogy mi lesz a sorsuk azoknak a százezreknek, akiknél a rendelőintézetben, a kórházban és a gyógyszertárban villogni fog a piros lámpa, ha elmaradásuk van az egészségügyi szolgáltatási díj megfizetésében? Az erről elfogadott törvény ellentmondásaival, a vizsgálatok során kialakuló nehéz helyzetek problémájával sem „terhelték” a kormányfőt. És senkit nem érdekelt az sem, hogy mi a miniszterelnök véleménye a Magyar Orvosi Kamara tisztújításáról, és mit gondol Magyarország vezetője a hálapénz-mentes egészségügyről? Ehelyett inkább többször megkérdezték tőle, hogy milyen személyi változás várható a kormányban, amire Orbán Viktor – teljesen normális módon – nem válaszolt.

Hosszan „kínozták” a Fidesz elnökét az Európai Néppárttal kapcsolatos variációkkal, de az nem volt érdekes, hogy mi van az akadémiai kutatóintézetekkel? És senkinek nem jutott eszébe a „legfontosabb” kérdés! Miniszterelnök úr! Hogyan lehet a 10 milliós Magyarországon – abszolút értékben is – több professzionális labdarúgó, mint a 83 milliós Németországban?! A „focializmus” első embere erre a kérdésre biztosan csattanós választ adott volna. 

A nemzet középcsatára jó formában volt. Az újságírók csapatáról ez nem mondható el.

Dr. Dávid Ferenc / hirklikk.hu