"A múlt évben nap mint nap úgy mentem haza, hogy a buszon alig tudtam magam tartani... Nem volt ember, acélt pedig adnunk kellett. A feleségem azt mondta, hagyd ott, minek kínozod magad. De én kohász vagyok, az apám is az volt. Látja ezt itt a bérjegyzéken? A Nagy Sanyi kályhája állt, az állásidő óránként 4.50. Ezért még takarítónőt sem lehet kapni. És az igazi kohász nem tud leülni: kokillát rámol, készíti elő a következő folyamatos termelést. S ezen a fizetési cédulán csak az úristen meg a bérszámfejtés igazodik el."

Ötven éve, 1971 márciusában Jobb, ha elfelejti címmel jelent meg az a cikk, amelyik a Csepeli Acélműből adott korképet az akkor (is) égető bérkérdésről. Érdekesek a sorsok, fontosak a sorok és ‑ ami  ugyancsak a korszak jellemzője volt – a sorok között olvasható indulatok

— Húsz éve dolgozom a kohászatban, olvasztár vagyok. s nézze a bérjegyzékem ,— mondja Nagy Sándor a Csepeli Acélműben. — Ez a fizetés •— bök a papírra —. a többi tákolmány. Nézze: 129 órát dolgoztam magam helyett — mert más helyett is dolgoztam a „kályha“ mellett —, ezért kapok 1732 forint es 47 fillért.

— De látom. 14,20 az órabére.

— Az igaz, de akarja hallani ennek a történetét? Tizenkét forint az órabérem hat éve. Másfél, két éve a

pirométeres mérést is rámbízták, kaptam 20 fillér emelést. Múlt év április elsején a pótlékom egy részét alapbérestítették. s most én kapom majd a legmagasabb órabért az elektróban.
— Mire kapott pótlékot?
— A munkaidő-csökkentés óta azért, hogy a kereset ne: csökkenjen — az óra- különbözetet pótlékként kapjuk. Ezt nemrég alap- béresítették. így lett 12,20- ból 14.20. De ezzel nem keresek többet.
— Pedig azt mondjak, a kohászok keresete nő, a bérszínvonal ugrásszerűen
'növekszik.
. — Tessék, . fényképeztesse le, itt a jegyzek. Végösszeg 3271 forint. Mi van benne? Még tíz tétel, ilyen pótlék, olyan pótlék. Dolgozom más helyett, emberhiánypótlék, na, ez megdob. A kályhánál négyen dolgozunk, ha egy hiányzik, annak a bére, ha kettő, akkor azoké a miénk. A múlt évben 50 százalékos volt az emberhiány. volt úgy is. hogy egyedül dolgoztam, egy diák segített csupán.
— Embertelenül fárasztó munka — vág szavába Rosenberger László. — A múlt évben nap mint
nap úgy mentem haza, hogy a buszon alig tudtam magam tartani... Nem volt ember, acélt pedig adnunk kellett. A feleségem azt mondta, hagyd ott, minek kínozod magad. De én kohász vagyok, az apám is az volt. Látja ezt itt a bérjegyzéken? A Nagy Sanyi kályhája állt, az állásidő óránként 4.50. Ezért még takarítónőt sem lehet kapni. És az igazi kohász nem tud leülni: kokillát rámol, és így tovább, készíti elő a következő folyamatos termelést. S ezen a fizetési cédulán csak az úristen meg a bérszámfejtés igazodik el. De most az új pártbizottsági titkár, meg az új igazgató megígérte, rendet tesz. Azt a pár hónapot kivárjuk, ha 14 évet tudtunk várni. Volt olyan hónap nálam, hogy jóval több volt a különféle pótlék, mint az alapbér.

A martinban Pólyák Sándor magyarázza: nincs itt béremelés, csak túlmunka, s erre bizony ügyelni kell, mert az emberek megbetegszenek.

— Meglógnak innen az öreg szakik, akik 20 vagy több évet is itt töltöttek. Itt van például a Németh Laci vagy a Bartos Gyula. Miért mentek el? Az egyik azért, mert a MÉH majd’ ezer forinttal többet fizet. Hát ne haragudjon. nem akarom erről kifejteni a véleményem. Szerintem most kezd a tröszt észhez térni, az új törzsgárdaszabályzattal meg miegymással. De már esett az eső, és nem volt ernyőnk.

Gerencsér József, a most választott műhelybizottsági titkár — azelőtt gödrös volt a martinban — így érvel:

— Az átlagórabér a martinban 12,50, a beépített pótlékkal. A múlt évi tervet 50 százalékos emberhiánnyal és néhány ezer tonna híján teljesítettük/így nőtt a bérszínvonal majd’ 6 százalékkal. Vagyis emelkedett a keresetünk, de mindegyikünk két ember helyett dolgozott. A statisztika pedig ezt nem mutatja ki.

Rosenberger László még azt is megjegyzi: ha más helyett dolgoznak — s mondjuk elérik így is a 110 százalékot —, a másiknak csak az alapbérét kapják, pótlékok, teljesítménynövekedés nélkül. S most kérdezzük meg a gazdasági igazgatóhelyettest, Seszták Józsefet, mi a véleménye a Csepel Acélmű 4000 dolgozójának bérszínvonal-emelkedéséről?

— Három esztendő alatt 16 százalékkal emelkedett a fizikai dolgozóink bér- színvonala, ebből az alapbér-emelkedés alig haladta meg a 4 százalékot. A többi, ami a keresetet növelte, az három tényezőre vezethető vissza: az úgynevezett bérspirálra (az alacsony keresetűek kilépése után automatikusan nő a bérszínvonal). a túlórázásra (ezt nem kell magyarázni, bár hozzáteszem, hogy az eredetileg tervezett 200 ezer túlórát majd’ 150 ezerrel léptük túl 1970-ben), és végül a

munkaerőhiány-pótlékra, amikor is meghatározott létszámú munkahelyeken kevesebb munkás látja el a feladatot, de a bért kiadjuk, mert különben leáll a termelés.

— Nyereségnövekedésük milyen mértékű?

— Jelentős. 1969-ben például 84 millió forint volt. a múlt évben 168 millió. Eredetileg 1970-re

113,4 milliót terveztünk. Ténylegesen tehát a 69-es évhez képest megkétszereztük a nyereséget, a tervezettet pedig "közel 50 százalékkal haladtuk túl. Mégis gondjaink vannak. 1970-re 1.3 százalék bérszínvonal-fejlesztést terveztünk, lett 5.4 százalék. Ez durván négymilliós bértömegtúllépés, s a többletnyereseg ennek fedezésére kellett. Míg tavaly átlag 7.3 nap részesedést fizettünk a tröszt segítségével és tartalékaink felhasználásával, addig az idén pillanatnyilag a nagy nyereségtöbblet ellenére 1 nap van. Most ismét segítséget kértünk, mert a munkások teljesítménye után egyértelműen nem ennyi járna.

Valóban furcsa ellentmondás : a vállalat, a munkások nagyot léptek előre, mégis „kilincselniük”, kell a részesedésért.

A munkások béremelkedés alatt azt értik, ha az órabérük emelkedik. A túlóra, az emberhiánypótlás és a többi, számukra csali túlmunka, amit természetesen meg kell fizetni. Ezért látnak ellentmondást a Pénzügyminisztérium statisztikája — amely a kohászat tetemes bérszínvonal-növekedését mutatja ki — es a tények, a saját elszámolási lapjuk között. Megnyugtatóbb lenne, ha nemcsak a bérszínvonal-növekedést mutatnák ki rendszeresen, hanem a tényleges bérfejlesztést is.
Forrás: Pusztai Ferenc, Népszava, 1971. március 20.