Vannak néhányan, akik a lelátón és vannak több millióan, akik otthon, magukban éreznek kedvet a szotyi héjának eltávolításához
Tévedés, hogy csak az űrben létezik tartós súlytalanság. Földi körülmények között is viszonylag egyszerűen előállítható. Kell hozzá egy legalább évtizedes sikertelenséggel sújtott tevékenységi kör, továbbá a totális eredménytelenségre fittyet hányó, önkritikára, érdemi változtatásra képtelen vezérkar. No meg egy feneketlen bőségszaru.
Nem hiszem, hogy sokan lennének, akik e rövid bevezető után nem a magyar labdarúgásra asszociálnak. Legutóbb az U21-es Európa-bajnokság tárta elénk a szomorú valóságot. A korosztályos kontinens-vetélkedő hazai pályákon, megismétlem, itthon zajló csoportküzdelmeit három vereséggel, 2-11-es gólkülönbséggel abszolválta a házigazda.
Nulla pontos „teljesítményünk” akár pozitív megítélést is kaphat az elöljáróktól, hisz ez az utóbbi tíz év legjobb szereplése. E dekádban ugyanis az
előző öt kvalifikációban már a csoportkör felé vezető úton elbuktunk. Miközben olyan futball nagyhatalmak, mint Dánia ötször, Csehország négyszer, Szerbia háromszor is abszolválta a nyolcas döntőbe jutást. A fentebb hivatkozott csoportküzdelmek során, összesítve Dánia 26, Csehország 15, Románia 12, Portugália 11 pontot gyűjtött. Megjegyzésként: Magyarország egy részvétellel, zéró ponttal Észak-Macedónia mögé szorult ezen kimutatásban. Az eminensek adatait könyörületességből nem közlöm.
Évtizednyi időszakról, nem eseti történéseket elhamarkodottan általánosító, elfogult, tendenciózus megközelítésről van tehát szó! Mi lehet a magyarázata annak, hogy ennyi idő alatt arasznyit sem jutottunk előbbre? Noha a feltételek korábban sem voltak mostohák labdarúgó utánpótlás nevelésünk területén, ahhoz képest a mai adottságok tejben-mézben fürdésként minősíthetők. Kiemelt korosztályos bajnokságok, akadémiák, hiánytalan részvételi-felkészülési körülmények, UEFA rendezvények vállalása, egyéb nemzetközi tornákon való szereplés. És egyáltalán nem utolsó sorban ott van a mentális doppingként is értelmezhető, kiemelt kormányzati, miniszterelnöki figyelem.
Bizonyára most a Covid járványra való hivatkozás lesz minden hivatalos megnyilvánulás, értékelés alapmotívuma. Mintha kizárólag a magyar együtteseket érintette volna a pandémia. Pedig ideje lenne már egy kicsit mélyebbre ásni. Minden rendben van az edzőképzésünkben? Hány hazánkban tanult szakembert szerződtettek, foglalkoztatnak mostanában külföldi élcsapatok? Hány utánpótlás korban Magyarországon felkészített játékos számlálható meg az európai topbajnokságokban? Mindezt, mondjuk, a szomszédainkkal való összevetésben is érdemes megvizsgálni.
Ehhez szervesen kapcsolódóan: biztos, hogy itthon a legkorszerűbb ismeretekkel vértezik fel a leendő szakembereket? Ha igen, megfelelő-e a tudásuk ellenőrzése, számonkérése? Van-e rendszeres továbbképzés, elégséges szakmai fórum, gyorsan és széles körben hozzáférhetők-e a hazai és külföld szakcikkek, tanulmányok? Véletlen, hogy a magyar élklubok szinte kizárólag külföldi szakvezetőkben bíznak?
A magyar futballban a felelősök mindig megtalálják a menekülő útvonalat. Lenyeltük az idei U21-es békát, a rossz szájíz elfelejtetésére már itt is van a mentolos gumicsont. A katasztrofális utánpótlás kudarcról a figyelem a felnőtt Európa-bajnokságra tereltetik. Ahol nemcsak résztvevők, hanem rendezők is leszünk. Egyáltalán nem biztos, hogy sorscsapásnak kell beállítanunk három nehézsúlyú ellenfelünket (Portugália, Franciaország, Németország). Ha egyetlen pontocskát sikerül szereznünk, joggal minősíthetjük sikernek. Ha ez sem jön össze, megalapozottan hivatkozhatunk az objektív ranglistára.
Ez esetben sincs ok a pánikolásra. Újabb lapot húzhatunk elő, a világbajnoki selejtezőket. Itt már hét pont begyűjtését ünnepeltethetjük, köszönhetően a lengyelek elleni döntetlennek, valamint a San Marinótól és Andorrától elvett 3-3 pontnak. Ebből is meg lehet élni néhány hónapig, amíg a vízválasztó találkozókra (pl. Anglia) sor nem kerül. Addig is működik a szövetségi ködcsináló gép, amely nemcsak válogatottra, hanem a nemzetközi kupákban csetlő-botló klubcsapatainkra is ideig-óráig jótékony fedést borít.
És a körforgás folytatódik, szövetségi és klubvezetőink, valamint hátországuk legnagyobb örömére. A nap azonban eddig még mindig kisütött.
Tibor Tamás (Népszava)
