Az orosz elnök szegényeket és jelentős számban nemzeti kisebbségeket küld a vágóhídra: olyanokat, akiknek a katonaság a túlélés egyetlen lehetősége, és olyanokat, akiknek az ukrán egyáltalán nem testvérnép, az ukrán rögök nem a Kijevi Rusz szent földje. Az isten háta mögül érkezőknek igen kevés fogalmuk van a propagandán túli valóságról...

A BBC azt írja, hogy az Ukrajna ellen indított háborúban eddig egyetlen moszkvai katona sem halt meg. Ez furcsa mondat persze, de megmagyarázzák: az életüket vesztett oroszok részint nem feltétlenül oroszok, sokakat hoztak nemzetiségi területekről, Burjátföldről például vagy Dagesztánból, ahol egyáltalán nincs munkalehetőség, de az orosz nemzetiségűek is jórészt szegény helyekről jöttek. Mármost a moszkvai terület nem ilyen.

A pénz, amit egy orosz katona kap, a családja életszínvonalához képest szédítő, közlegénynél a pótlékokkal együtt 2200 dollárt tesz ki, tisztesek, tiszthelyettesek esetén 2600-at. Ami persze nem jelenti azt, hogy az ellátásukról, pontosabban ellátatlanságukról szóló hírek, a penészes, lejárt szavatosságú élelemiszercsomagokkal együtt ne lenne igaz, mint ahogy arra sincs garancia, hogy a zsoldot feltétlenül és időben megkapják.

Az elemzéshez hozzátartozik, hogy a britek csak az oroszok által elismert 1083-as halottszámból indultak ki, és bár lehet, hogy az ukránok által közölt 20.000-es szám erős túlzás, az orosz veszteségek nyilván messze túl járnak a hivatalos adaton. Vagyis: a BBC következtetése lehetne tévedés is, de hát itt nem számháborúról, hanem trendről beszélünk, amit az 1083-as szám reprezentatív módon igazol. A trend pedig az, hogy

az orosz elnök szegényeket és jelentős számban nemzeti kisebbségeket küld a vágóhídra: olyanokat, akiknek a katonaság a túlélés egyetlen lehetősége, és olyanokat, akiknek az ukrán egyáltalán nem testvérnép, az ukrán rögök nem a Kijevi Rusz szent földje. Továbbá: az isten háta mögül érkezőknek, ha lehet, még kevesebb fogalmuk van a propagandán túli valóságból, már ha a megélhetésen túl érdekli ez őket egyáltalán, nem is beszélve arról a kérdésről, hogy kinek van itt igaza, hogy mit akar a Nyugat, hogy Amerika proxiháborút, vagy micsodát vív-e, és hogy mit ír a genfi egyezmény arról, hogy feljebbvalói parancsra, vagy pusztán a fegyver mindenhatósága okán szabad-e gyereket lelőni, lányokat megerőszakolni, és összekötözött kezű civileket lemészárolni.

Miért ne lehetne?

Senki sem mondja, hogy ez tilos. Nincs mód az „igen”-t a lehetséges „nem”-mel összemérni egy olyan világban, ahol nincs tudás másféle igazságokról, így nincs mit hasonlítani, összevetni, nincs min elgondolkodni, ne adj’ isten a kritika bűnébe esni, nincs minek a nevében fellázadni.

A félelem persze más tészta.

Ha a dél-oszét kiskatona azt érzi, hogy egyedül hagyták, hogy kiszolgáltatott, hogy most felé közelít a halál, ami után több zsold úgysincs, még hazaszökhet. A hadserege beállás mellett ez lehet élete második döntése. Ezt pedig már több százan megtették.

Ha nem kapják el, tovább élhet, tudatlanul, de puskaporszagban, amit már mindig érezni fog, és néha hányingere is támad tőle.

Szénási Sándor (Klubrádió)