Borbély Lénárd leleplezte Németh Szilárd szörnyszülött, sportkollégiumnak mondott, valójában szállodákra hajazó Kis-Duna-parti tervét, amiből (egyelőre?) nem lesz semmi. Az ilyen látványtervek eddig nem kaptak nyilvánosságot, most politikai érdekből megszellőztették a makettek fotóit a hivatalos szócsőben
Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) július 12-én megjelent 14. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket.
A tegnap megjelent 14. számban folytatódott Borbély Lénárd polgármesteri kampánya. Egyre erőteljesebben lép fel Németh Szilárddal szemben, saját identitástudata, illetve az utóbbi másfél évben megváltozott értékrendje egyértelmű felmutatása érdekében. Ez a lényege a Kolonics György Szabadidőközpont átadásáról szóló három és fél oldalas írásnak. Az utóbbi időszak hasonló tartalmú írásai alapján tehát kimondható: a CSH már nem az önkormányzat, de nem is az önkormányzati vezetők, hanem Borbély Lénárd polgármester kampányának legfontosabb szócsöve.
A csepeli emberek mindennapi gondjairól, az aktuális gazdasági és közéleti ügyekről, a most megjelentetett témák kapcsán érzékelhető ellenzéki véleményekről egy sort sem olvashatunk ebben a számban csakúgy mint például miközben például a csepeli pedagógusok – a státusztörvény miatt – változó helyzetéről.
Véleményünk a lap néhány írásáról:
1) Szállodák helyett: megnyílt a Kolonics György Szabadidőközpont
Sokadik bőrt nyúzza le a témáról a polgármester. Másfél éve foglalkozik már a beruházással, álkérdésekkel közvéleménykutatást is végeztetett, lakossági fórumot tartott terveiről és többször írt az előkészületekről a CSH is. Most előre meghirdették az átadási ünnepséget, Borbély saját közösségi oldalán, a Hello Csepel c. sikersorozatában mindenkit meghívott az átadásra, aznap azonnal posztolta a megnyitóról szóló hírt, amit közölt a csepel.hu is. Átvette a cikket alpolgármesterének mindentől, csak saját magától nem független fideszes, jobboldali hírportálja, kisfilmet készíttetett az átadott létesítményről, több országos médiának leadták a hírt, most pedig a hírmondó 3,5 oldalon tájékoztatta a nagyérdeműt.
Természetesen sem Borbély, sem belső, titkos újságírója, aki most is, egyedüli jogosultként írhatta meg a tájékoztatást, de a lap szerkesztői sem tagadták meg önmagukat. A polgármester közvetlen munkatársaként dolgozó szerző, a tábor és Kis-Duna part korábbi történetét is belekavarva. Borbély óriási sikereként állítja be a szabadidőközpont létrejöttét, azt a hatalmas küzdelmet, amit Németh Szilárddal és az ellenzőkkel vívott a megvalósításáért. Mindenhol őt idézte, egyetlen más személy nem szerepelhetett, azok sem, akiket, Borbély kritikája miatt illett volna megkérdezni.
Blogunk július 5-én, már az átadást követő reagálások ismeretében, a Mire képesek még a csepeli iszapbirkózás résztvevői? című írásban több kérdést tett fel a beruházással kapcsolatban. https://csepeliek.blog.hu/2023/07/05/mire_kepesek_meg_a_csepeli_iszapbirkozas_resztvevoi#more18158086 Azt most láthatjuk, hogy mire képesek az iszapbirkózók. Ha érdekeik úgy diktálják, akkor egy-két csontvázat előhúznak a szekrényből vagyis leleplezik egymást. Viszont még mindig nem kaptunk választ kérdéseinkre, s a polgármester a mostani CSH-t sem használta ki a sokakat érdeklő kérdések megválaszolására. Ezért, a többi kérdés fenntartásával, újból megkérdezzük: összesen mennyibe került a létesítmény előkészítése és megvalósítása a csepeli önkormányzatnak?
2) Lakossági fórum az Arany János iskolában
A szerkesztő a csepel.hu-n, szerzői aláírás nélkül megjelent írást vette át. Blogunk július másodikán megjelent heti összefoglalójában foglalkozott a fórumon történtekkel. https://csepeliek.blog.hu/2023/07/02/egy_het_13_ev_csepeli_szennyeset_teregetik_a_szennyezok_botrany_buli_cirkusz_vedtelen_vedonok_forumv#more18157588 Akkori írásunkból csak az előkészülettel kapcsolatos megjegyzésünket idézzük:
„….. ~ 50-60 érdeklődő vett részt a programon. Ahhoz képest, hogy a szervezők rengetek kis meghívót ragasztottak ki a lakótelepi emeletes házak kapuira, s minimum 7-8000 lakó él az érintett területeken, elenyésző volt az érdeklődés. Ami azért is érdekes, mert fórum előtti napon megjelentek a Csepeli Városgazda kertészei és fűnyíró gépei az iskola bejárata előtti részeken, szorgosan munkálkodtak a terület csinosítása érdekében, bár a Szent László téri iskola bejáratából nem látható részekre nem jutott idejük. Tisztára úgy éreztük magunkat, mint amikor annak idején Brezsnyev Csepelre látogatott. A Csepel SC Béke téri telepe előtt napokig tartott a rendcsinálás, sőt még utat is építettek, a bejárattal szembeni területen”
**********
3) Tiltakoznak a szülők és a polgármester: magyarázat nélkül váltották le az iskolaigazgatókat
A polgármester tiltakozásával, egyetértünk. Az ismeretlen szerző viszont nem írt egy sort sem arról, hogy Borbély úr éveken keresztül meg sem szólalt hasonló esetekben, most viszont, hogy kirúgták pártjából, hirtelen, a damaszkuszi úthoz érkezve megtért. Megtért?
Azt írja a szerző, hogy „Az általános iskolák 2023. január 1-je óta állami fenntartásúak.” Igaz, de, akkor miért nem szólalt meg Borbély úr az államosítás ellen? Pedig az akkori ellenzék sok érvet felsorolt az államosítással szemben. A „státusztörvény” körüli pedagógus megmozdulások során is hallgatott és most is hallgat az ügyben, pedig már lassan egy éve, hogy kitették szűrét a Fideszből.
4) Szabótelep felértékelődik
Múlt hét végén, július 9-én, a heti összefoglalónkban jelent meg a kerekasztal-beszélgetésről írt véleményünk. https://csepeliek.blog.hu/2023/07/09/a_27_het_csepeli_hordaleka_elgancsolt_csepeli_fejlodes_elszabott_szabotelep_eluszo_tanuszoda_poharaz#more18162624 Az írásban megjelent kérdéseinkből, mivel a CSH cikke sem tért ki a szerintünk lényeges témákra, most kettőt idézünk:
> Miért csak a körzet képviselője volt jelen a beszélgetésen, az érintett szomszédos körzeti képviselők miért nem? Lehet, hogy nem is kaptak meghívást?
> Mi történt konkrétan a két éve elfogadott Szabótelepi Revitalizációs Program végrehajtása érdekében?
V.-a.