CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Valamit hoz a víz? * Árad a botrány * Apad az önkritika * Köhög a bolha * Egy hét csepeli hordalékából:

2023. augusztus 06. 00:05 - csú

4-hatar_utca-kikoto_utca_sarok_szabo_jozsef_fotoja.pngViharos idők járnak Csepelen. Régen látott özönvíz zúdult az utcákra orkán és égzengés kíséretében. A károk pontos nagysága ma még ismeretlen. A csepeliek segítőkészségének azonban megannyi jelével találkozhattak azok, akik két frontátvonulás között a kerületben jártak. Az itt élők közül sokan nem vártak a hivatalos szervekre, hanem szomszédokkal összefogva láttak hozzá a rendcsináláshoz. A nagy kár mellett ez is a vihar hozadéka. Előtte viszont a helyi közélet viharai cibálták a kerületvezetők tekintélyét.

    Botrányos képviselő-testületi üléssel indult a hét. Borbély Lénárd polgármester még a múlt hét péntek délutánján értesítette a képviselőket, hogy hétfőn reggel 9 órára rendkívüli zárt testületi ülést hívott össze. A napirendre tűzött két előterjesztés írásos anyagát a képviselők viszont csak a helyszínen tekinthettek meg. Az ülésen nem jelent meg a Fidesz-frakció egyetlen tagja sem, úgy látszik tudtak valamit és

ezért maradtak távol. 

    A résztvevők (6 fő a Borbély-féle csapatból, 4 fő az ellenzékből) végül 6 igen, és 4 nem mellett UTÓLAG jóváhagyta Borbély Lénárd korábbi, július 24-én hozott polgármesteri határozatát, illetve 6 igen 3 nem és 1 tartózkodás mellett jóváhagyták egy peres eljárással kapcsolatos javaslatát. Ezek értelmében az önkormányzatnak 195 millió forintot kell kifizetnie a Csepeli Városgazda Zrt. (alperes) és a felperes között megszületett egyezségi ajánlat rendezése érdekében. A cég a Csepeli Strand felújítását végezte, azonban a polgármester kezdeményezésére a Városgazda 2019 tavaszán, a kivitelező, az ellenzék és sokak véleménye alapján jogtalan körülmények között, felmondta a szerződést. Az ügyről 2019. június 28-án Botrányba fulladt felújítás után konténeröltözőkkel nyitott ki a csepeli strand címmel írt cikket az index.hu. https://index.hu/belfold/budapest/2019/06/28/csepel_strandfurdo_epitkezes_borbely_lenard_nyitas_nyar/ A kivitelező, az Intech Kft és a Városgazda Zrt között elindult pereskedés végül a fenti egyezséggel zárult, amelynek utólagos jóváhagyását kérte hétfőn a polgármester. (Az egyezségi megállapodás, az üvegzseb törvény ellenére, jelenleg nem elérhető a csepel.hu honlapján.)

    A testületi ülés után, a döntés ellen szavazó ellenzéki pártok testületi frakcióinak tagjai a különböző közösségi oldalakon, felháborodásuknak adtak hangot, amely komoly támogatásra talált a nem kevés hozzászóló körében. Nem értettek egyet az ülés zárt keretek közötti összehívásával, a költségvetést is érintő kifizetéssel, illetve éppen az utóbbi miatt, vitatták a 6:4 arányú szavazás érvényességét. Blogunk kedden közölte az ellenzék egyik képviselőjének cikkét. https://csepeliek.blog.hu/2023/08/01/rendkivuli_csepeli_esemenyekrol_rendkivuli_tudositas Már csak néhány megjegyzésünk maradt: 

* Teljességgel érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy a polgármester a meghívóval együtt nem küldte ki a képviselőknek az írásos előterjesztéseket. Ezzel csak egy célja lehetett: megakadályozni a képviselők felkészülését.

* Az önkormányzat, rossz vezetői döntés miatt, lényegében egyezségre kényszerült, aminek komoly anyagi következményei lesznek, azonban ez sem indokolhatja a zárt ülést. 

* Kérdés, hogy miért hívta össze Borbély a képviselő-testületi ülést? Egyes vélemények szerint a november 25-ig meghosszabbított veszélyhelyzet rendelkezései alapján, a polgármester – az intézményalakítási és szolgáltatásszervezési hatáskörök kivételével –, ebben a témában (egy bírósági egyezség végrehajtásában), is döntési jogkörrel rendelkezett. Azaz a polgármester a testülettel akarta elvitetni, az általa okozott balhét. Kierőszakolt döntése, elsősorban a kevés megjelenés miatt támadható, hiszen a szavazóképesség ellenére a 18 fős testület egyharmada támogatta csak javaslatát. Választási kampányában jelentős, még előre nem látható károkat okozott önmagának. 

* Abból, hogy a Németh Szilárdhoz húzó Fidesz-frakció nem vett rész a testületi ülésen, illetve, hogy a frakcióvezető még mindig hallgat, várható, hogy a botrány java még hátra van.  

* Az ügy kapcsán sok jogos kérdés is feltehető Borbély úrnak, illetve a mögötte álló jegyzői hivatalnak, amelyekre egy esetleges képviselő-testületi vizsgálat során lehetőségük lesz válaszolni. A polgármester viszont, szokásához híven, újra a hallgatást választotta. Most sem meri nyilvánosan vállalni döntéseit, illetve azok következményeit. Az önmagát rendszeresen lejárató alpolgármesterrének magyarázkodásai pedig egyre több kárt okoznak neki és az egész önkormányzati vezetésnek. 

*********

    Kedden közzétették a polgármester közösségi oldalán kampányfilm sorozatának, a Hello Csepel!-nek, a kerületi vezetés havi győzelmeiről szóló videofilmet. A mostani sikertémák között több, újra és újra felhozott, sok helyen eladott ügy szerepelt (Kolonics György Szabadidőközpont, Táncsics Mihály utcai beruházás, sport-, ifjúsági programok, támogatások, díjkiosztások, versenyfelhívások ismertetése stb). Ami most is hiányzott, a sikerekhez vezető út során elkövetett komoly hibák felvállalása, az egyes fejlesztésekkel kapcsolatosan elhangzott kritikákra való reagálás. Így még mindig nem tudjuk, hogy mennyibe került a szabadidő központ az önkormányzatnak, a központ területén létrehozott étterem költségeit ki fizette stb. A kampányfilmek szerkesztőit csak egy mozgatja: a párt nélkül maradt polgármester mindenáron való győzelemre segítése. Hogy mi foglalkoztatta ebben a hónapban a csepelieket, hogyan élték meg a folytatódó infláció közepette mindennapjaikat, a kerületi közéletben is felmerült kérdésekről mi Borbély úr véleménye, az teljesen érdektelen. Számukra.   

**********

    A héten ismét hatalmas harci sikereket könyvelhetett el az ország legfőbb rezsibiztosa, Németh Szilárd Fidesz-alelnök, országgyűlési képviselő. A heti.tv-ben, a Hirtv-ben a TV2-n és az Energiaügyi Minisztérium konferenciáján védte meg a hazai és nemzetközi támadások kereszttüzében álló rezsicsökkentést, a magyar családokat, a magyar határokat, a hazát. Emellett még arra is volt ereje, hogy üzenjen az amerikai elnöknek és magyar nagykövetének. Sőt, mint a magyarnarancs.hu-tól megtudtuk, csepeli kis birodalma, a Hollandi úton, állami és önkormányzati támogatásból létrehozott KIMBA, 39,37 millióért meg tudott venni egy legalább 56 személyes, használt buszt is. Véletlenül, a veronai buszbalesetben érintett vállalkozás vezetőjének új cégétől. https://magyarnarancs.hu/belpol/a-veronai-balesetben-erintett-vallalkozas-vezetojenek-uj-cegetol-vasarolt-buszt-nemeth-szilard-birkozo-akademiaja-260670  

A lap kérdésére a KIMBA az alábbiakat közölte: „Kiemelt szempontunk volt a beszerzés és lesz az üzemeltetés során az akadémistáink és a közlekedésben résztvevők biztonsága.”

**********   

    Közvéleménykutatás” indult a Csepeli vagyok közösségi oldalon, a hétfői botrányos képviselő-testületi ülés után, Ha Ön lenne a polgármester, akkor mire költene el 195 millió Ft-ot Csepel lakóinak érdekében?” címmel. A felmérésen szombat délelőttig közel ezren szavaztak arról, hogy milyen értelmes célra lehetett volna vagy kellene elkölteni a fenti összeget. Bár a módszer nem minősíthető reprezentatív közvéleménykutatásnak, egy tanulsága biztosan leszűrhető. A szavazók által megjelölt célokon érdemes lenne a polgármesternek is elgondolkodni. Érdemes, mert pl. a legtöbb szavazatot, 27 százalékot, az egészségügy fejlesztése kapta, ami mutatja, hogy a csepeliek jelentős része, a nagy csinnadrattával bejelentett helyi egészségügyi fejlesztések ellenére, korántsem elégedett a jelenlegi egészségügyi rendszerrel, illetve kerületi állapotával, az ellátás mindennapi színvonalával.  

********** 

Kitekintés – egy mondatos hírek a magyar média világából 

1) Júniusban is folytatódott a magyar gazdaság mélyrepülése. https://nepszava.hu/3204284_juniusban-is-folytatodott-a-magyar-gazdasag-melyrepulese  

2)  Korózs Lajos: a kormány lenyugtatta a magyar társadalmat, közben felszámolja a hátországot.

https://hirklikk.hu/kozelet/korozs-lajos-a-kormany-lenyugtatta-a-magyar-tarsadalmat-kozben-felszamolja-a-hatorszagot/419428?fbclid=IwAR0_Bb-xoz_ue-oU_JEUQnJXVfPGNlMUSypE0SChK--eK7sSRpjKBczLFhM 

3) A vasúti szárnyvonalakon spórolnak, de arra jutott 240 milliárd, hogy az állam megvegyen Tiborcz körétől egy gigabizniszt. 

https://24.hu/belfold/2023/08/04/podcast-haromharmad-mav-szarnyvonal-bezaras-lazar-janos-usa-vizummentesseg/?fbclid=IwAR0KwLATXwdbWijbQUL1mFM_mwE2ZqqxjxbuZVH-FQ52lJbmTGlNnShPZJg   

4) Lakner Zoltán: „Nemzedéknyi időt vesztegettünk el az oktatásban”.

https://www.szabadeuropa.hu/a/elemzo_lakner_zoltan_oktatas_statustorveny_usa/32532562.html  

5) Aggasztó adat érkezett a legszegényebb nyugdíjasokról. https://mfor.hu/cikkek/makro/aggaszto-adat-erkezett-a-legszegenyebb-nyugdijasokrol.html 

V.-a.

Címkép: Szabó József felvétele a Határ út - Kikötő út sarok

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr4318186745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása