Részlet BT nyílt leveléből, amelyet BL-nek címezett:
„Valószínűleg a keresztény jólélek vezérelte Önöket, akkor is amikor (ezt megelőzően) éveken keresztül mérhetetlen gyűlölettel és aljas módon próbáltak lejáratni, hazugságokat állítva és terjesztve rólam.”
Bárány Tibor sok éven át a Csepel újság munkatársa és végül 2006-tól 2010-ig, a lap megszüntetéséig az utolsó főszerkesztője volt. Borbély Lénárd 2014-től kezdve Csepel polgármestere, korábban, 2010-től 2014-ig a kerület alpolgármestere, a Csepel újság megszüntetője Németh Szilárddal és Ábel Attilával, valaminta kerületvezetők mamelukjaival együtt. Nemrég Borbély Lénárd Bárány Tibort születésnapja alkalmából levélben köszöntötte. A polgármester levelére Bárány Tibor így válaszolt a Facebookon:
Tisztelt Uram! Ön polgármesterként levélben kívánt nekem boldog születésnapot.
Egy ilyen levelet nem illik válasz nélkül hagyni.
Felkiáltójelek lettek a kihűlt kémények és üzennek:
Kósa Lajos, a vétlen, makulátlan politikus
Helyére emelték hétfőn az új komáromi Duna-híd pályaszerkezetének első három elemét, az egyenként 165 tonnás alkotórészek Csepelről a Dunán érkeztek a helyszínre. Sitku László, a Hidászokért Egyesület elnöke a híd melletti látogatóközpontban tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elemek részeit Lengyelországban, Csehországban és a Révkomáromi szlovák hajógyárban készítik és Csepelen állítják össze.
Tegnap Csak baloldaliaknak... címmel közöltük Hegyi Gyula publicisztikáját a Népszavában megjelent cikk alapján. Nem kellett sokat várni, jött a válasz a szociáldemokrata lap másik publicistájától, Friss Róberttől. Most ezt adjuk közre a téma iránt érdeklődő olvasóinknak.
A magyar baloldalnak most azokhoz kell eljutnia, akik egy igazságosabb világban szeretnének élni. A mostani magyar szocialisták folyamatosan elhatárolódnak attól, amit a szocialista kifejezés valóban jelent: egy, a kapitalizmust meghaladó társadalom víziójától. Nincs jövő történelmi múlt nélkül. A kapitalizmus kritikája és a demokratikus szocializmus távlati céljának elfogadása nélkül nincs értelme egy szocialista párt létezésének. Gyors csodára nem érdemes számítani, de egy bátor és következetes szocialista fellépéssel lassan ismét meg lehet erősíteni a baloldal pozícióit. - Néhány gondolat elöljáróban Hegyi Gyula most következő publicisztikájából
Örömmel értesítek mindenkit, hogy ma ajánlott küldeménnyel keresett meg a csepeli önkormányzat. A címzés pontos. Adataim – születési hely, idő, anyám neve lakcímem, sőt még a gépkocsim rendszáma is – rendben.
A Tesco megújította budaörsi és csepeli áruházát - jelentette be az árhuházlánc.
Párizs, 1938. június 19. VB-döntő: Olaszország-Magyarország 4:2
A csapatot fogadó elkeseredett tömegbe bevitte Sándor Pál az ő nagy filmjének, a Régi idők focijának hősét, Minarik Edét is.
Meddig kell még hátrálni? Mi van az út végén? Láttunk már ilyet!