Nincs olyan nap, hogy ne keressen telefonon egyik vagy másik közvélemény-kutató cég munkatársa. Ma egy hölgy kellemes, behízelgő hangon tudakolta, hajlandó vagyok-e néhány percet rászánni arra, hogy a véleményemet kérdezze Budapesttel kapcsolatban. Aztán hosszú hálálkodás után feltette az első kérdéseket: melyik kerületben lakom, mi az iskolai végzettségem, hány éves vagyok… Na, amikor ideért, gyorsan elhadarta: köszöni szépen, de a kerület felsőfokú végzettségű, idősebb lakóiról már képet kaptak, és letette. Érdekes módon, mindig a koromnál szakad meg a kérdések láncolata.
Innen nézve meglehet, hogy igazuk van a kérdezőknek, akik úgy gondolják, fél lábbal már a sírban vagyok. A sok csacska kérdéssel csak a drága időmet rabolnák, amit még isten kék ege alatt, közöttük tölthetek. Pedig szavamra, még érdekelt volna, mire kíváncsi a
A szemetek alá kettőt, de nem támogatást! Körmönfont mondataival ezt üzente a Csepeli Munkásotthonnak Rétvári Bence KDNP-s államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériumából
Komolyan mondom, megsajnáltam a miniszterelnököt, mert ezt nem ő találta ki. Hálaadó szentmisét tartottak születésnapja tiszteletére a Belvárosi Plébániatemplomban (jól emlékszem, itt tervezték a Horthy emlékmisét is?), és az egyik előimádkozó a saját minisztere: Kásler Miklós volt.
Az udvari bolondnak sem könnyű a dolga manapság - Marabu karikatúrája
Egy évre Polgárné dr. Vida Juditot nevezte ki a Fővárosi Törvényszék elnökének Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke (képünkön). Róla annyit érdemes tudni, hogy a bírók 75 százalékának támogatását élvező korábbi elnök helyére nevezték ki. Pontosabban Szájer Józsefné Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal vezetője nevezte ki, aki arról híres, hogy érvényteleníti azokat a pályázatokat, melyeket nem a liblingjei nyernek. Emiatt már be is perelte egy bíró. (Alighanem az egész világ igazságszolgáltatásában kuriózum, hogy a döntnökök legfőbb vezetőjét egy szaktársa állítsa bíróság elé. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.)
Sokféle történelmi előképe van. Nevezték vazallusnak is. Leírására megfelelhet még a szerviens, a hűbéres, a csatlós vagy az egyéb szolgálattevő fogalma. Manapság legtöbbször lakájként vagy strómanként emlegetik.
Molnár Gyula és Fodor Gábor: Lejárt az idő
Idomítani szeretné a Fidesz és az Orbán-kormány a tüntetőket. Ha tervük sikerül, akkor a jövőben már csak itt lesz tüntetésre alkalmas helyszín
„Megkárosították a magyar államot” - szól a verdikt. Hű, csak nem lelepleztek egy milliárdos sikkasztást, költségvetési csalást, végre egyszer lebukott egy közvagyont lenyúló stróman? Nem, a kár az eddig tanulmányi eredményeiről híres Vörösmarty Gimnáziumban keletkezett, ugyanis megengedték, hogy noÁr, azaz Molnár Áron színművész-rapper (képünkön) készítsen
Jedlikes diákok bolondozása 1982-ben a bolond ballagáson. Mostanában a csepeli városvezetők bolondítják a népet? Egyelőre még csak a szájról szájra adott értesülések szárnyalnak a gimnázium körül, de ki tudja, a háttérben, a színfalak mögött mi történik...