Csepelen teljesen lejáratta saját magát az országos hírnévre vergődött rezsibiztos, de nem adta fel még hadállásait. Zsarol. Ha ő egyszer kinyitja a száját....., akkor csontvázak hullanak ki a Szent Imre téri polgármesteri hivatal bugyraiból, amelyek őt is maguk alá temethetik.
Németh Szilárd a Pesti Srácok tévéstúdiójában beszélgetett. Ez a nyilvánosságot kedvelő ember, ezen a beszélgetésen is tudott újat mondani. Megerősítette, hogy ő a pártja jobboldalán elhelyezkedő csoport egyik megbízható eleme, akire lehet számítani. Ő a Fideszben valóban egy lojalista!
A fogalmakba kissé belezavarodva azonban sietett leszögezni, hogy legitimista is, ami köztudottan a királyság visszaállítását szorgalmazza. Az orbáni törekvéseket látva, bizony sokakban nem kelthetett feltűnést ez az előrelátása.
Sokat beszélt és egyben
A papírvilág provinciális füstje akkor csapja meg igazán a beteg embert, ha az orvosi rendelő után egy másik intézménybe kanyarodik a betegútja. Hol a beutaló? Hol vannak a korábbi leletek? Zárójelentés? A röntgenfelvételeket nem hozta? Mire idejutunk, már egészen apró az ember és habog, hogy nem adták oda. Kérni kell -szól a dorgálás-, mert így itt is csinálni kell új felvételeket. Nincs benne az EESZT-ben? Hogy lenne, azokat nem teszik fel! Minek is…
Csepelen rossz idők járnak a gyermekintézményekre. Az elkeseredést tükröző felirat szerint az Iskola téren, a 65 éves Füstifecskék óvodánál végeztek 46 fecske fészkével. A polgármesteri hivatalban az óvodabezárásokat ellenzők petíciójával végeztek. Most már a bezárásra vagy/és az összevonásra több helyi általános iskolának kell felkészülni. Közben a kerületi főhivatalosságok egyáltalán nem beszélnek a Kis-Duna – választási kampányban ígérgetett – iszapkotrásáról. A csepelieknek be kell érniük a Németh-Borbély-féle iszapbirkózással. Na, ebből aztán a mögöttünk hagyott héten szinte minden napra jutott újabb menet fröcsköléssel, taposással.
A kormány öt évvel ezelőtti Covid elleni „sikeres” védekezéséről megemlékező rövidfilmből kimaradtak a leghatásosabb és legmagyarabb furfangjaink. Igazán sajnáljuk, pedig Müller Cecília tiszti főorvos szívhez szóló „nyunyókás parancsolatai” voltak ezek. 
A csepeli helyzet fokozódik. Miközben Borbély Lénárd polgármester és közpénzen tartott profi csapata a Kölcsey iskola felújításáért az Iskola tér egyik oldalán utcafórumot szervezett az ugyancsak közpénzből felállított hangszórókkal, előregyártott demonstrációs táblákkal, addig tőle néhány méterre, az Iskola tér másik oldalán, a Füstifecskék óvoda kerítésén fájdalmas felirat figyelmeztetett egy keserű tényre, ami az utcafórumot szervező polgármesternek és csapatának a lelkén szárad: 65 év után bezáratják a Füstifecske óvodát.
Szerdán a Kölcsey iskola volt soron, a közkedvelt, népszerű intézmény felújításának ügyét
Azt állította Orbán, hogy „Magyarországon a rezsiárakat mi továbbra is lenn tartjuk, de úgy látom, hogy a nyugatiak nem tudnak belelépni ebbe a folyóba, és Európában továbbra is magas energiaárakkal kell számolni, az pedig lelassítja és megöli a gazdaságot”.
A Németh-Borbély háború olyan favágás, amelyben az egyik favágó, a másik kivágására, megsemmisítésére törekszik! A két favágó nem törődik azzal, hogy a forgácsok itt valójában ártatlan gyerekek, jóakaratú tanítók, tanárok és aggódó szülők! Egy dolog motiválja Némethet és Borbélyt: a másik legyőzése, végleges kiiktatása a hatlomból, és olyan uralmi rendszer meghonosítása, ahol a győztes számára többé semmilyen kontroll nem létezik!
Rogán lesz a munkaadó. Új beosztottja már a titulusával üzen a „magyar jogalanyoknak kifizetett politikai korrupciós források feltárásáért felelős kormánybiztos”: ő már a táskájában hordja az ítéletet. Az pedig, hogy a posztra egy propagandistát neveztek ki, jelzi, az Orbán-rendszer nyílt, politikai erődemonstrációra készül.
A Borbély Lénárd polgármester és baráti csapata (Közösen Csepelért Egyesület) által uralt kerületi képviselő-testület - minden tiltakozás ellenére - 13 igen, 5 ellenzéki nem és 0 tartózkodás mellett ellentmondást nem tűrően döntött: szeptembertől bezárják a Mesevár, a Zsongás, a Kerek Világ, a Napsugár és Füstifecskék óvodát, míg a Fenyves óvoda két év haladékot kapott. Azóta, ha nagyon muszáj, fogcsikorgatva magyarázzák a bizonyítványt.
Nem volt elég a méz a madzagra, a szokásos pénzígéretek. Mert szép volna, ha az ÁFA visszaigényléséért hála, nyugdíjasok boldog tömegei a szavazófülkében visszaigényelnék még négy évre Orbán Viktort is. De hátha nem? Ezért a mézet most nem a madzagra kenték, hanem a korbácsra. Onnan kell lenyalnunk.
A kerületi önkormányzat évek óta nem teljesíti korábbi ígéretét, a gyár területén lévő Központi út felújítását. Azt a felújítást, amely hozzájárulhatna a vállalatok munkakörülményeinek javulásához, egyben a kerületi közlekedési feszültségek, így a II. Rákóczi Ferenc út kamionforgalmának csökkentéséhez.
„…a Szent Korona és intim szexjelenetek váltogatják egymást…” – olvassuk a beharangozót a Hunyadi-sorozatról, amely háromszor annyiba került a magyar adófizetőknek, mint a többszörösen Oscar-dijas (nem közpénzből forgott) A brutalista.
A Borbély-Ábel-Németh vezetésű csepeli önkormányzat az elmúlt 15 évben elfogadhatatlanul keveset költött a helyi szociális támogatási rendszerre, amit osztogatással, csilivili rendezvényekkel próbált helyettesíteni.
A felvilágosodás felhajtóerejét még az adta, hogy az értelem fénye bevilágíthatja a butaság zugait. Ma viszont az ostobaság ragyog az észtől elcsent fényességgel, és magabiztosságát bármilyen ráció megirigyelhetné.
A Kölcsey iskola felújításának megtorpedózási kísérlete mellett sok más önkormányzati ügyre is hatással van és lesz a Németh és Borbély tábor kíméletlen harca. A vesztesek már most is a csepeli lakosok, és ők fizetnek rá majd a jövőben is, ha folytatódik ez a bokszmérkőzés. Nem elég hat óvoda bezárása? Pusztuljon minden? Semmi sem drága, ha a végső győzelem a cél?
A gyűlölethez nem árt a hazugságot elhinni, mert úgy mindig könnyebb.
Pénzben soha sem dúskáltak Csepelen a sportolni vágyók. Így volt ez 1965-ben is. Abban az évben és a későbbiekben a pénzhiányt leleményességgel, szervezéssel, munkával pótolták. Így javították az edzések körülményeit. A krónikákból tudjuk, hogy az eredmények nem maradtak el. Akkoriban a televíziót még csak kevesen tudták megfizetni, de moziba rengetegen jártak A filmhíradó jóvoltából százezrek láthatták, hogy mi történt a Csepel SC-nél éppen hatvan éve:
Meghalt egy gyermek, miután a kalocsai kórházból Bajára küldték. A kétéves gyereknek kruppos rohama volt. Mentőt nem hívtak, a család az orvosok tanácsára saját autóval indult útnak. Baján mindent megtettek a kórházban, de a kicsi reggelre meghalt. Aki tudja, mit jelent a krupp, most szétfeszíti a düh, hiszen a három-négy év alatti gyerekek esetében ez azonnali ellátás nélkül gyakran fulladásos halált okoz. De az egészségügyi fekete krónika folytatódik:
Kijózanodás, lázadás, ébredés, vagy valami más?! Ilyen még nem volt az önkormányzati lap, a CSH 15 éves történetében. Orbán nevének említése nélkül, de az 5. oldalon számokkal, tényekkel kritizálják a Fidesz-kormányt, mert félelmetes tempóban szivattyúzza ki a pénzt Csepelről (is). Orbán és társai a szolidaritást kigúnyolva „szolidaritási hozzájárulás” címén Csepelt sokkal jobban megsarcolják mint a leggazdagabb budai vagy belvárosi kerületeket. Igen, erről ír az a CSH, amelyik erre másfél évtizede képtelen volt. Mi történt?