Lázár János közlekedésért is felelős miniszter szerint nem szabad azt mondani, hogy a HÉV szolgáltatásban visszafejlődés következett be az Orbán-rendszerben.
Lázár szerint az, hogy 2025-ben a jelenleg közlekedő igen speciális HÉV szerelvények közel öt százaléka kiesik a forgalomból, az nem szabad, hogy fennakadást, járatkiesést, vagy a vasúti forgalom veszélyeztetését jelentse. Vannak tartalékok, tervszerű, és más meghibásodás miatti javításra szoruló szerelvények, amiből pufferként kiegészíthető a szükséglet.
Elméletben még ennek is lehetne valóságtartalma. De, ahhoz nem ilyen elaggott járműszerkezetet kéne feltételezni. Ebben a körben, ahol a pótlás lehetősége kizárt, mert nem csak a gyár, de még az ország is megszűnt, ahol készítették. A hatvanéves kort elérő vonatok száma évről évre növekszik, ezért forgalomba tartásuk életveszélyes.
Ki nem mondottan valójában az az igazgatóval szembeni NER elvárás az, hogy
Mi, magyarok, soha nem fogjuk megérteni a Mészáros Lőrinceket. Nem mintha irigyek lennénk a mások sikereire, épp ellenkezőleg: örülünk annak, hogy bár nekünk nem sikerült, vannak olyanok e honban, akiknek bejött az élet. De ki tudja miért - mégsem lelkesedünk Orbán Viktor gázszerelőből milliárdossá lett gyerekkori pajtásának meggazdagodásáért, sem pedig a miniszterelnök saját lábon álló vejének, Tiborcz Istvánnak minden képzeletet felülmúló gyarapodásért.
Hetek óta komoly izgalom tartotta lázban a csepelieket. Na, ennek most vége. Eldőlt! Jövőre Szegedről kapjuk a pozitív híreket 30.000 példányban. A Csongrád-Csanád vármegye székhelyén nyomott Csepeli Hírmondó azonban már nem a fideszes Borbély Lénárdot, hanem a civil Borbély Lénárdot és csapatát fogja dicsfénnyel övezni.
Bevallom, majdnem találva éreztem magam, amikor Nagy Márton, a magyar nemzetgazdaság minisztere nehezményezte, hogy nem fogyasztanak a magyar emberek eleget, amivel nehéz helyzetbe hozzák az állását. Miket nem mondok, a nemzetgazdaságot!
Rossz idők járnak manapság a csepeli posta-épületekre. Sorra zárják be őket. Nem volt ez így mindig. A korabeli híradás szerint 75 éve, 1949. december 20-án „ünnepélyes keretek között átadták a csepeli postapalotát”. Nagy esemény volt ez akkoriban nemcsak a fővárostól még néhány napig különálló Csepel, hanem a 2. világháború okozta súlyos sebekből negyedik éve gyógyuló ország életében is. A Csepel újságban 2009. december 18-án dr. Bolla Dezső helytörténész így idézte fel a 75 évvel ezelőtti avatás pillanatait és a hozzá vezető több évtizedes előzményeket:
Menczer Tamás előléptetése megtörtént: már nem államtitkár, hanem több. Frakciószóvivőként ő a Fidesz és az Orbán-rendszer arca. Megbízói kénytelenek voltak őt, a leghegyesebbnek vélt kést elővenni a fiókból. Hogy miért pont Menczer, arra a legegyszerűbb kérdéssel válaszolni: ha nem ő, akkor ki? Orbán? Az EP-kampány óta egyértelmű, hogy nem merik egy az egyben szembeengedni Magyarral. Lázár? Talán vitaképes lenne, de amit a vasútnál/vasúttal művel, az védhetetlenül nagy támadási felületet kínál.
Ha elmúlik karácsony, és jön az új esztendő, akkor újra fellángolhatnak a viták a megszüntetésre kiszemelt Fenyves óvoda és hasonló sorsra szánt társai körül
Kubatov Gábornak van nevét viselő listája, pártigazgatói pozíciója, klubelnöke a legtöbb szurkolóval rendelkező magyar labdarúgócsapatnak.
Képünkön Gajdics Ottó Hírtv-s műsorvezető és Bese Gergő, a botrányhőssé vált atya. „A szemforgató magatartásban és álszenteskedésben talált egymásra az orbáni hatalom és a privilégiumokat hajhászó egyházi vezetők krémje… Az elit emberei egészen másként élnek, gondolkodnak, cselekszenek mint amit mások számára normaként szabnak”
Orbán tudja, hogy miként keletkezett Tiborczék vagyona, miként szerezték a sok százmillió forintos megrendeléseket, és megvannak az eszközei arra, hogy ezt adott esetben mások is megtudják. Ügyészség, adóhatóság, adott esetben a mindig igazságos, ámde annál szigorúbb Gazdasági Versenyhivatal. Kártyavárként omolhat össze minden, ha Orbán Viktor valamiért megneheztelne a vejére.
Nincsen számukra hely? Csepelen mély hallgatásba burkolóznak a kerületvezetők, ezért nem tudjuk, hogy mit akarnak kezdeni a parkolási gondok enyhítésével, megoldásával. A kerületi lakosok évek óta szóvá teszik a városközpont parkolási gondjait, azt, hogy sokan P+R parkolónak használják a területen lévő, egyébként is kevés számú parkolókat. Az áldatlan helyzet megoldását Borbély és társai választásról választásra ígérgetik, de érdemi megoldás és szabad parkoló a csepelieknek nincs
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter: „nem tudják az emberek, milyen jó nekik Magyarországon
Az Orbán-rendszer ezt a 2014-es december 16-i tüntetést a mai napig nem heverte ki. A tervezett internetadó-bevezetése elleni, teljes sikerre vezető százezres demonstráció emlékét a Rogán-kommandó kommunikációs trükkökkel szeretné a szőnyeg alá söpörni, de nem megy. A tüntetésre emlékezve Veress Jenő (1962-2022) Népszavában tíz éve megjelent cikkét közöljük:
Szegény Semjén Zsolt mindenféle szempontból igyekszik megfelelni Orbán Viktornak; támad és véd, istenít és pocskondiázik. Nem rég például az egyházat emelte piedesztálra, annak erkölcsi példamutatását dicsérve, ugyanakkor belerúgva másokba.
Orbánnak és állandó tettestársainak együttműködésével 2010-hez képest, az infláció miatt nyugdíjak értéke minimum 60 százalékkal csökkent. Erről egy szót sem szól a JÓKOR
Menczer Tamás a sorrendben huszonharmadik posztjában magyarázta el a minapi dr. Csernus Imre-különdíjas alakítását, hogy a polgári politikus az bármikor képes agymosott módjára, üveges tekintettel kommunikációs zombitámadást végrehajtani, tíz percen át habzó szájjal fenyegetőzni egy előtte soha az életben nem látott vadidegennel, majd másnap sajtótájékoztatón azt magyarázni a pódiumról, hogy ő egy mindig győztes bulldózer, aki mindenkinél erősebb volt, van és lesz.
Lakossági kritikák ellenére még 2020 júliusában adták át, kétéves építés befejezését követően, Csepel új sportcsarnokát az ÁMK közelében. A létesítmény 870 millióba került. Most csütörtökön Borbély polgármester újabb sikerként közölte: „…befejeződtek a kivitelezési munkák, valamint az utólagos javítások a Laurencz László Sportcsarnokban, ahol hangszigetelési munkálatokat végeztünk.” Gratulálunk! Mindössze további 150 milliót kellett ráfordítani, s több mint hat évvel az építkezés megkezdése után, alig ezer millió forintból Csepelnek lett egy új sportcsarnoka. Már nagyon hiányzott.
Egy fickó a lassan működő üvegvisszaváltó automatát csapkodja a Sparban, az anyádat, mondja neki, aztán pedig mintha azt játszaná, hogy az automata maga az Orbán, vagy a Gyurcsány, vagy ki tudja a manapság, a Magyar Péter, belerúg, hozzávágja az utolsó kólás palackot miközben azt üvölti, hogy „miattad tart itt ez az ország”.
Amint az a mellékelt fotón is látható, a kiskereskedelem elébe megy a vásárlói igényeknek. Ha a vásárlók az önjáró, hálózatról és akkuról egyaránt működő toronyórát keresnének, akkor bizonyára azt tennék ki a polcokra. A magyar vásárlók egy része azonban, főleg kisnyugdíjasok és nagycsaládosok, nem ennyire igényesek és adott esetben egy fél banánnal is beérik.
A most átadott felújítás nem terjedt ki az épületkomplexum minden oldalára. A 159-es buszmegálló felé eső oldalon sem újították fel a járdát, de ami ennél nagyobb gond, hogy az üzletsor hátsó falához épített külső raktárbódék, szemétgyűjtő, hevenyészett tákolmányok, illetve a körülöttük időnként létrejövő szemétkupacok ott maradtak. Városkép romboló hatásuk elfogadhatatlan