CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A baloldal és az egész ország ennél sokkal többet érdemelne

2017. február 14. 04:24 - csú

box-1-777_1.pngIntrika, ármány, hazugság, cselszövés, titkok. Pontosan ezekkel a szavakkal írható le, amit ma az MSZP, a Demokratikus Koalíció, Botka László, Gyurcsány Ferenc vagy éppen – állítólag – Lengyel László művel. Csakhogy ez nem egy tévéműsor, amiről bárki bármikor elkapcsolhat. Ez ma a baloldali ellenzék.

Úgy indult, hogy – elszánva magát az évek óta várva várt nagy elhatározásra – Botka László Szegedről hirtelen úgy döntött, ő márpedig szívesen lenne a miniszterelnök-jelölt. De… mert mindig van legalább egy de. Jelen esetben három is. Botka László azt mondta, hogy nem szeretne előválasztást. Ez rossz pont a Párbeszédnél, mert ők akarnak. Botka László azt is mondta, hogy közös listát szeretne. Ez az Együttnél rossz pont, mert ők külön akarnak indulni. Ha

Tovább
Szólj hozzá!

Az oroszok Németh Szilárddal együtt már a Csepeli Hírmondóban vannak…

2017. február 13. 05:59 - csú

Ami a CSH-ból kimaradt, azt mi közzétesszük

kidobol-2_13.jpgSorozatunk – a csepeliek teljes körű tájékoztatása érdekében –, lapszámról, lapszámra, felhívja a figyelmet azokra a hírekre, eseményekre, amelyek a XXI. kerületi önkormányzat közpénzen kiadott Csepeli Hírmondó című lapjába nem fértek bele, a megjelent írásokról pedig elmondjuk véleményünket. Gondolja végig az olvasó: miért maradtak ki  fontos, közérdeklődésre méltán számot tartó információk, érvek, vélemények a Csepeli Hírmondó (CSH) február 9-én megjelent 3. számából!

A lap legújabb számába ismét nem fért bele egyetlen sor sem az egészségügyi, szociális feszültségekről; a csepeli közélet aktuális eseményeiről, a hónapok óta megválaszolatlan kérdésekről. Nem beszélnek  Putyin orosz elnök budapesti kifütyüléséről, a február 5-i pedagógustüntetésről és még sok minden másról sem. Az egyre hosszabb hiánylistát írásunk végén közöljük.

A lap egyes cikkeivel kapcsolatos véleményünk a következő:

Tovább
1 komment

Az arcátlanság világcsúcsa: a fóti gyerekotthont „az ott élő gyerekek érdekében” kaphatja Mészáros Lőrinc

2017. február 13. 02:44 - csú

foti_gyermekvaros.jpgVagy Andrew G. Vajna, hogy még jobb legyen a kiebrudalt gyerekeknek.

Csodálatos közleménnyel fordul a nyilvánossághoz a Párbeszéd pártja. Ha csak a fele igaz, lesülhet mindnyájunk arcáról a bőr.

Párbeszéd: Miért éppen a fóti gyermekotthon?

Az Orbán-kormánynak semmi sem szent. Sajtóhírek szerint azért zárják be a fóti gyermekotthont, hogy Mészáros Lőrinc és Andy Vajna rátehesse a kezét a nagy értékű ingatlanra. A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordul Balog Zoltánhoz, hogy tisztázza, mi a kormány valódi célja az intézmény felszámolásával.

Czibere Károly január közepén nyilatkozta, hogy a fóti  Károlyi István Gyermekotthont az ott élő gyermekek érdekében felszámolják,

a fiatalokat pedig lakásotthonokban helyezik el. Már akkor gyanús volt, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Halálra késeltek egy férfit Csepelen, a Katona József utcában

2017. február 12. 09:24 - csú

rendorseg-123_4.pngSzúrt sérüléshez riasztották Csepelen a rendőröket ma hajnalban, de a 48 éves férfi életét már nem tudták megmenteni a mentősök – olvasható a Police.hu-n.

Arról érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Budapesten a XXI. kerület Katona József utca egyik társasházának lépcsőházában egy megszúrt férfi tartózkodik.

A kiérkező rendőrök a bejelentésben szereplő férfin kívül az egyik lakásban egy nőt találtak, akin vágott sérülések voltak, őt kórházba szállították.

A megszúrt férfi a helyszínen életét vesztette. (MTI)

Szólj hozzá!

Elfogták a csepeli szatírt

2017. február 12. 07:05 - csú

rendorseg-123_4.pngFebruár 10-én 14 óra körül egy Budapest XXI. kerületében közlekedő buszra felszállt négy kislány, egyikükhöz odalépett a 63 éves budapesti Sz. Miklós, és szexuálisan inzultálta. A 13 éves lány a férfi kezére csapott, a többi utas pedig felszólította, hogy szálljon le a buszról. Sz. Miklós a felszólításnak eleget tett, majd ismeretlen helyre távozott - közölte a rendőrség.

A rendőröknek sikerült azonosítani a férfit, és február 11-én, 10 óra 30 perckor a csepeli rendőrkapitányság épületének közelében elfogták.

Sz. Miklóst gyanúsítottként hallgatták ki, ellene szeméremsértés miatt a XXI. kerületi Rendőrkapitányság folytat nyomozást. (index.hu)

Szólj hozzá!

Kinek lehet hazudni?

2017. február 12. 02:10 - csú

orban-karikatura_tukorrel.PNGMinden politikus álma, hogy miközben ő már jól megszedte magát, különféle javakat szórhasson a hálás nép közé, lehetőleg anélkül, hogy az államkassza beszakadna. Orbán Viktor és kísérete végiglátogatja az ország városait, a miniszterelnök megveregeti a helyi politikai elöljárók vállát (olykor azokét is, akiknek nincs fideszes párttagkönyvük), elégedetten szemléli a fejlődést, és pénzt, azaz reménybeli beruházásokat oszt, vagy legalábbis ígér. Hogy a végén az egészből legfeljebb a stadionok fognak megépülni - mert azok tényleg fontosak a főnöknek, a zsebre tehető összegektől függetlenül is, és mert stadionépítésre az EU nem ad egy fillért sem, így aztán nem is fordulhat elő, hogy a sokszoros felülárazás miatt leállítják az egészet mindenféle OLAF-vizsgálatokkal -, azt ebben a pillanatban legfeljebb a Fidesz-szakértők sejtik. A többiek felhőtlenül örülnek az

Tovább
Szólj hozzá!

Hattyúkat és más madarakat etetni a csepeli Kis-Duna partján veszélyes!

2017. február 11. 05:55 - csú

hattyuk_csepeln_a_kis-dunan.jpgMiként blogunk Facebook oldalán Haldokolnak a hattyúk...címmel tegnap hírül adtuk, a Hollandi út közelében, a csepeli Kis-Duna partján több hattyú pusztult  el. Ezzel kapcsolatban az önkormányzat hivatalos internetes weblapján, a csepel.hu - n az alábbi felhívás jelent meg:

"Tisztelt Csepeliek! 

2017. február 10-én arról tájékoztatták a csepeli önkormányzatot, hogy az elmúlt napokban több hattyú is elpusztult a csepeli Kis-Duna parton. A valós okokról

Tovább
Szólj hozzá!

Csodás kristályok a Munkásotthonban

2017. február 11. 02:05 - csú

A Csepeli Munkásotthonban mindig rengeteg érdeklődőt szokott vonzani az ásványok világát bemutató tárlat. Ma és holnap egyszerre lehet gyönyörködni és vásárolni is az Árpád utcai intézményben. Szombaton és vasárnap ugyanis 9-től délután öt óráig tartják meg a kiállítással és vásárral egybekötött ásványbörzét.asvanyborze.jpg

Szólj hozzá!

Csepeli üzenet a változást akaróknak

2017. február 10. 05:59 - csú

csepeli_zaszlo_ok-777.PNGCsináljanak már valamit! Csináljanak, mert ezek egyre elviselhetetlenebbek. Takarítsák már el őket. Felháborító, ami ebben az országban van – folytatják sokan, ismerősök, barátok, sehova nem húzó „civilek”, az utcán, telefonon, a Facebook-on. Majd hozzáteszik: érthetetlen, hogy viselik mindezt el az emberek. És végül elkezdik sorolni felháborító tapasztalataikat az egészségügy helyzetéről, a növekvő szegénységről, az elfogadhatatlan nyugdíjemelésről, véleményüket az Orbán-család gazdagodásáról, Mészáros Lőrincről, Matolcsyról, Németh Szilárdról. És a vége: maguk sem csinálnak semmit, legalább fogjanak már össze – vágják a képembe sokan, egyre többen, egyre türelmetlenebben. Sorolják az ellenpéldákat is:

Tovább
2 komment

Mire vettek fel 46 millió forintot? Csepelen a fideszes mamelukok nem szeretnek válaszolni a kérdésekre

2017. február 09. 05:59 - csú

mamelukok-majmok-777.jpgKutyakötelességük lenne, de a kérdésekre következetesen megtagadják a feleletet a csepeli fideszes városvezetők és hűséges mamelukjaik!

Blogunkban rendszeresen közöljük, hogy milyen kérdésekre mióta nem adnak választ a csepeli fideszes városvezetők. Vannak választási cilkluson átívelő ügyek (gerincút, egészségügy, szociális feszültségek, tájékoztatás, stb) , és vannak olyan kérdések, amelyek politikai süketséget és vakságot okoznak a 21. kerületi potentátoknál (SZTK, Munkásotthon, kifizetett tízmilliók, haverok juttatásai, stb). Gyűjteményünket most Hudák János, a Párbeszéd csepeli önkormányzati képviselője gazdagította, amikor december közepén feltette a kérdést: 

Mit csinálnak a csepeli tanácsnokok 46 millióért?

A PM-es képviselő saját blogján számolt be a arról, hogy mire jutott aaz egyszerű, világos és jogos kérdéssel Hudák János tapasztalatai a következők voltak:

Tovább
1 komment

Kik a magyar érinthetetlenek? Senkinek semmi köze hozzá!

2017. február 09. 04:14 - csú

erinthetetlenek_fidesz_elnokseg_2016_ota.jpgA Fidesz elnöksége

Bukarestben a kormány megelégelte, hogy a korrupció ellen fellépő ügyészség nem ismert se embert, se istent (politikust a legkevésbé), aki „érinthetetlen” lett volna, ha kiderült róla, hogy olyan pénzhez nyúlt, amelyhez nem lett volna joga. Ami azt illeti, minden tiszteletem a románoké: nem hagyták ennyiben a dolgot.

Tavaly az Orbán kormány is megelégelte, hogy azzal törnek borsot politikusai orra alá, hogy firtatni kezdik, honnan is futja az állami alkalmazotti fizetésből drága táskára, különleges órára, egzotikus utazásokra, az ország legdrágább lakásaira. Jó egy éve senkinek semmi köze hozzá! Még az adóhivatalnak sem: csak akkor indíthatnak vagyonosodási vizsgálatot, ha

Tovább
Szólj hozzá!

Németh Szilárd és a rezsicsökkentés alaposan betett a kéményseprőknek

2017. február 08. 05:52 - csú

002-nsz-indian-269_1.pngA kéményseprőpiac a harmadára esett vissza a rezsicsökkentés miatt, a még életben lévő cégek a vállalkozásokon próbálják behozni a kiesett bevételeiket. A kémények ellenőrzését átvevő katasztrófavédelem pedig nagy csúszásban van, a szakszervezetek szerint a létszámhiány miatt. 

Németh Szilárd rezsibiztos 2013 májusában jelentette be, hogy a kéményseprők kartellétől is megvédi az állam az embereket, és csökkentik a szolgáltatás árát. Az árcsökkentés a lakosság számára szinte alig érzékelhető volt, a kéménysepréssel foglalkozó cégek viszont komolyan megérezték a vágást.

Tavaly pedig már az egész szektort megrengette, amikor a szolgáltatást az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) alá rendelték először 13, majd 2017. január 1-től már 17 megyében. Tovább nehezítette a piacon megmaradó cégek helyzetét, hogy az évi ellenőrzéseket is megritkították, tehát

Tovább
Szólj hozzá!

Hogy lesz a sok közmunkásból valódi dolgozó?

2017. február 08. 02:19 - csú

kozmunka-2_2.PNGA magyar gazdaság várható gyorsulásával tovább súlyosbodhat a munkaerőhiány. A kormány az elhibázott közfoglalkoztatás átalakításával csökkenteni igyekszik azt, de az eddig elhangzott elképzelések nem sokat javíthatnak a helyzeten.

Nem kell semmilyen közgazdasági végzettség ahhoz, hogy lássuk az összefüggést a gazdaság teljesítménye és a munkaerőpiac alakulása között. Ahhoz, hogy dinamikusan fejlődhessünk, megfelelő számú és képzettségű munkavégzőre van szükség, és még többre, ha gyorsulni akarunk. Jelenleg Magyarországon máris a fenntartható fejlődés egyik legkomolyabb gátja ez, és ha fel akarjuk pörgetni a gazdaságot, a visszahúzó erőt még jobban fogjuk érzeni. Szakértők szerint legalább 200 ezer ember hiányzik a piacról, és

Tovább
Szólj hozzá!

A rendszer a robbanás felé tart. Orbánnak mennie kell! De mikor?

2017. február 07. 05:59 - csú

tgm-hez_aggodalmaink.PNGTamás Gáspár Miklós filozófus HVG-ben megjelent AGGODALMAINK  című írását változtatás nélkül közöljük:

Ez a rendszer a robbanás felé tart, és nem tudjuk, mikor és kit hogyan talál meg. Orbánnak mennie kell.

Ezt az írást eredetileg másutt szerettem volna közölni, de ott – a szerkesztők fönntartásai miatt – nem jelenhetett meg. Köszönöm, hogy itt helyet szorítanak neki.

Az aggodalmak, amelyeket szóba hozok, politikaiak ugyan, de mindenki számára érthetők és átérezhetők, beleértve a jelenlegi kormány őszinte, meggyőződéses támogatóit. Soraim hozzájuk is szólnak, bár

Tovább
3 komment

Horváth Gyula: Ki fogad ügyvédet?

2017. február 07. 03:27 - csú

felkialto_es_kerdojel_2.PNGBánki Erik, a Fidesz fővárosi képviselője a 4-es Metró kapcsán nyilatkozott a rádióban. Vezetés közben hallottam és úgy emlékszem, hogy azt mondta,  Demszky Gábor már ügyvédet is fogadott, amiből Bánki azt következtette: azért, mert bűnös!

E héten, csütörtökön fogja a bíróság tárgyalni az általam benyújtott magánvádat Borbély Lénárd és Ábel Attila ellen. (Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy azt a hazugságot terjesztették az újságjaikban, hogy ott voltam Borbély apja temetésén és "megzavartam a temetést", majd "szimatoltam a toron")

A csepeli bíróságon a békítő tárgyalásra én békülési szándékkal (amit Borbély és Ábel visszautasított) és ügyvéd nélkül, ők pedig haraggal és ügyvéddel jöttek. A fideszes Bánki Erik gondolkodása szerint, (is) mert bűnösök!?

Forrás: Facebook

1 komment

Dr. Szabó Szabolcsot beválasztották az Együtt Párt új elnökségébe

2017. február 07. 02:46 - csú

szabo_szabolcs_a_facebookrol.jpgSzombaton tartotta a tisztújító küldöttgyűlését az Együtt. A párt a facebook oldalán számolt be arról, hogy a küldöttgyűlés megválasztotta az új elnököt, alelnököket, elnökségi tagokat. Az új elnökségnek tagja lett dr. Szabó Szabolcs, kerületünk országgyűlési képviselője is. A képviselő úr megbízatása két évre szól. Munkájához sok sikert kívánunk!

Az új vezetőség összetétele:

A párt új elnöke Juhász Péter, alelnökei Hajdu Nóra és Berkecz Balázs. Az elnökség tagjai: Nagy Sándor, Pataki Márton, Spät Judit, Szabó Szabolcs, Szelényi Zsuzsanna, valamint Szijj Zsuzsanna. Az Országos Politikai Tanács elnöke Szigetvári Viktor lett. (csh)

 

Szólj hozzá!

Házon kívül került házi őrizetbe a csepeli házban lövöldoző rendőrtiszt

2017. február 06. 10:18 - csú

lovoldozo_rendor_csepelen_hazi_orizetben_2017-02-04.PNGA csepeli társasház lakói remélik, sose tér vissza közéjük T. Roland. Az exzsaru részeg bódulatában okozott riadalmat decemberben Csepel egyik lakóépületében: szolgálati fegyverével lövöldözni kezdett. Átlőtt egy vasajtót, és csak centiken múlt, hogy nem találta el az egyik karbantartót.

A férfit először előzetes letartóztatásba helyezték, ám a napokban a bíróság úgy döntött: inkább házi őrizetbe helyezi a gyanúsítottat. A férfit azonban

Tovább
Szólj hozzá!

Csepeli kutyák összeírása interneten vagy postára adható nyomtatványon

2017. február 06. 05:07 - csú

ebosszeiras_1.PNGFebruár 28-ig kell továbbítani az adatokat a hivatalba a csepeli kutyákról

Dr. Szeles Gábor, Csepel jegyzője újra tájékoztatja a csepeli ebtartókat, ebtulajdonosokat, hogy a törvényi kötelezettségének eleget téve 2016 novembere óta  ismét ebösszeírást végeznek a XXI. kerületben 2017 februárjának végéig.

A Csepelen tartott minden eb gazdája, tartója, tulajdonosa az ebösszeíráskor köteles a törvényben meghatározott adatokat a kerületi önkormányzat rendelkezésére bocsátani. A mikrochippel ellátott és az állatorvosnál korábban bejelentett, a központi nyilvántartásban már szereplő, valamint a 2013. évi ebösszeírás alkalmával már bejelentett ebeket is újból be kell jelenteni!

A jegyző kéri a  XXI. kerületben tartott ebek tulajdonosait és felelős tartóit, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Ugratás vagy ez már komoly?

2017. február 06. 02:59 - csú

rakay_philip-2.PNGEgymilliárdról 7-re emeli az állam a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. tőkéjét.  Farkas Sándor, a mintagazdaságként működő ménesbirtok újjászervezésének összehangolásáért felelős kormánybiztos elmondta, ezt a vetőmag- és takarmány-előállításhoz szükséges infrastruktúrára fogják költeni.

A pénz azonban nem feltétlenül boldogít, ha csatolnak hozzá némi értékcsökkentő tényezőt is. Jelen esetben Rákay Philipet.

Mostanában ugyanis úgy látszik, a celebek vannak soron a pénzosztás körül. Még ki sem hevertük a Milánóba karrierdiplomatai posztra beszuszakolt Csiszár Jenőt, máris itt van egy másik levitézlett műsorvezető.

Rákay Kálmán - aki nyilván fejlett magyarságtudata miatt választotta a Philip művésznevet - elsősorban (inkább: csakis) arról emlékezetes, hogy ő jelentette be 2002-ben, a Fidesz-bukás előestéjén: kétmillióan gyűltek össze a Kossuth téren.

Farkas szerint úgy kerül a csizma az asztalra, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Népakarat, Csepel: minek örültek 60 éve a Kerékpárgyárban?

2017. február 05. 05:59 - csú

csepeli_kerekparok.PNGNagy az öröm a Kerékpárgyárban. A kísérleti műhely dolgozói, a gyár főmérnöke és igazgatója egyaránt örömmel újságolja: elkészült új gyártmányuknak a félsport kerékpárnak a mintadarabja.

Az új gép tetszetős és bizonyára már az első találkozás alkalmával meghódítja a kerékpár szerelmeseit.

— Ezzel az új géptípussal már részben kielégítjük a hazai igényeket - mondja Deutsch elvtárs, a gyár igazgatója - és jelentős lépést teszünk a párthatározatok megvalósítása útján - természetesen kerékpárgyári viszonylatban.

— Milyen előnyei vannak az új Csepel-kerékpárnak?

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása