Már nemcsak a csepeli gyerekeket és szüleiket, tanáraikat riogatják Németh Szilárddal, az általa kikényszerített üzenőfüzetes bejegyzésekkel, hanem széles körben teszik egyre nevetségesebbé is Csepel jelenlegi fideszes polgármesterét. A Szent Imre téri terror házi főnöknek sikerült betörnie a kabaréba is. Szilveszter előtt az RTL II csatornáján a Heti hetes foglalkozott Németh Szilárd viselt dolgaival. A nézők jól szórakoztak, amikor a rezsicsökkentésről beszélve Czeglédi Zoltán politológus ragadta magához a szót és pontos adatok sorolásával jelezte, hogy Németh Szilárd milyen anyagi körülmények közül szónokol. Nézze meg a videót 31:40 és 33:00 között. Ha még sem tudna nevetni, akkor a híba nem Önben és nem a Heti hetesben van...
Erdős Virág versben írta meg a saját maga listáját.
Bajnai Gordon, az Együtt-PM elnöke újévi köszöntőjében nehéznek minősítette a 2013-as évet. Szerinte 2014 a remény éve, hiszen tavasszal még választhatunk. „újra választhatunk, hogy Ausztriához vagy Ukrajnához akarunk-e inkább felzárkózni”. Az Együtt-PM vezetője többek között békés építkezést ajánl az örökös háborúskodás helyett. Szerinte a soron következő országgyűlési választás népszavazás is lesz a jövőről.

avagy ötvenhárom „originál haza-ötlet” 2014-re
Ki nyeri azidei választást – nyilván ez a kérdés mifelénk 2014-ben. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy ezt a kérdést nem ér feltenni, azoknak legalábbis nem, akikkel egy kis évi végi jövőfürkészésbe fogtunk.
Tisztelt Csepeli Polgárok!
Az erkölcsi bizonyítványban rögzítve lesz, ha valakit gyerek elleni bűncselekmény miatt eltiltottak foglalkozásától – többek között ez is szerepel azokban az új jogszabályokban, amelyeket az utolsó ülésnapon fogadott el a parlament.
A klasszikus idézet szerint nem a közvélemény-kutatást, hanem a választást kell megnyerni. Készségesen csatlakozom ehhez a nézethez, de a kétely azért ott mocorog bennem: ha a kutatók szerint ma úgy áll a Fidesz, hogy ismét kétharmadot szerezne a parlamentben, és a demokratikus ellenzék pártjai az MSZP kivételével be se kerülnének az Országgyűlésbe, vagy csak egy-két képviselővel. Akkor mégis, mi számíthatna most váratlan sikernek? Ha csak relatív többséggel nyerne a Fidesz?