Ötvenöt éves a Csepel Táncegyüttes. Péntek este várják a közönséget, várják a sikereik szemtanúit, várják a rajongókat:

Ötvenöt éves a Csepel Táncegyüttes. Péntek este várják a közönséget, várják a sikereik szemtanúit, várják a rajongókat:

A mi karácsonyfánk című pályázaton részt vevő gyerekek összes rajza kattintás után ITT LÁTHATÓ.
Repedezik, de még nem szakadt rá. A plafon tartja magát Németh Szilárd, Csepel jelenlegi fideszes polgármesterének feje felett a csepeliek és a köztisztviselők által terror házának nevezett Szent Imre téri polgármesteri hivatalban. Sokan kérdezik: az álláshalmozó rezsikommandós polgármester mikor mond már végre köszönetet elődjeinek, a szocialista városvezetőknek azért, hogy ilyen bivalyerős mennyezetet hagytak rá.
Bizony-bizony szükség volt a teherbíró szuper plafonra, amikor elhangzott Németh Szilárd - általunk is közölt - nyilatkozata a Hír 24 Híradójában. Szó szerint többek között ez jött ki Németh száján, idézzük:
HORVÁTH GYULA CIKKE
A Demokratikus Koalíció Csepel - Soroksár szervezet taggyűlése megválasztott a szervezet elnökének!
Azért jelentkeztem erre a megtisztelő és egyben nagyon nehéz feladatra, mert úgy vélem, hogy a jelenlegi törvényhozás által létrehozott új választási körzetben is van némi lehetőség arra, hogy a Dk - és remélhetőleg, vele együtt a demokratikus pártok és szervezetek - sikeresen vegyék fel a küzdelmet a jövő évi választásokon, a kormányzó erőkkel szemben.
Nem volt könnyű a döntés!
Az előbb említett törvényi környezet, jóval nagyobb hátrányt okoz a jelenleg ellenzékben lévő erőknek, mint a kormányzó pártoknak. Ez az alapvető akadály, mely az egyébként kézenfekvő összefogásnak az útjában áll.
A Fidesz által kialakított szabályozásban, az ellenzéknek is, már a választások előtt egységbe kéne tömörülni. Ez azt jelentené, hogy meg kéne állapodni a közös jelöltekben, a közös listában és az arányokban anélkül, hogy a választási eredményt tudhatnák.
Szerkesztőségünk új rovatott indít, bizonyítandó, Magyarország nem teljesít jobban. Nem azért, mert örülnénk annak, hogy hazánk az elmúlt három évben egy sor mutatóban jelentősen lemaradt a kormány által kitűzött céloktól, illetve a nemzetközi eredményektől. Az új rovat célja, hogy tényekkel bizonyítsa, hazugság az a hónapok óta folytatott sikerpropaganda, ami kitalálóitól a „Magyarország jobban teljesít!” címet kapta.
Mától hat napon át osztanak melegételt az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és önkéntesek Budapesten, az étkeztetési programban a vidéki intézmények is részt vesznek.
December 18. és 20. között Csepelen, a Kossuth Lajos utca 115. melletti területen, december 21. és 23. között pedig Budapest IX. kerületében, a Vágóhíd utca 13. melletti parkolóban osztanak naponta mintegy ezer adag ételt a hajléktalanoknak és a rossz szociális körülmények között élő családoknak - közölte a segélyszervezet kedden az MTI-vel.
A mi karácsonyfánk című pályázaton részt vevő gyerekek összes rajza kattintás után ITT LÁTHATÓ.
A kormány cinikus módon a fejlesztéspolitikával foglalkozó törvényjavaslatba dugta bele azt a paragrafust, amelyben a szociális temetés bevezetésének határidejét 2014. január elsejéről 2015. január elsejére tolják. Mint ismeretes, Németh Szilárd csepeli fideszes polgármester szavazatával is úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy az összes hajléktalan, nincstelen budapestit Csepelen kell eltemetni 2014. január 1-től kezdve. A kegyetlen akció elvileg egy évet csúszik, azonban a szégyen már rajta ragadt a Szent Imre téri terror házának parancsnokán. De...!
A választási kampány telén ugyan még nem kell az özvegynek, árvának a fagyott földben két méter mélyre ásnia, majd elföldelnie a törvény szerint a temetőben gépjármű nélkül, saját kezűleg végigvonszolt koporsót, de 2015 januárjában a Fidesz győzelme esetén már ezt kellene tennie. Ezt nevezi a kormány „fejlesztéspolitikának”.
CINIKUS HEPPIEND SUTTYOMBAN?
Megdöbbentő interjút készített hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában Tatár Csilla Tóth Gáborral, a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatójával a Csepeli temetőbe tervezett szociális parcella létrehozásáról és a nincstelen elhunytak 2014. január 1-től bevezetendő szociális temetéséről. A riporter a nézőkkel együtt elborzadva hallgatta az embertelen részleteket. Azt, hogy mire kényszeríti a Fidesz Csepelen a főváros bármely pontján elhunyt nincstelenek hozzátartozóit, ha el akarják temetni halottukat. Ez történt reggel. Délutánra kiderült, hogy a Fidesz-kormány suttyomban, cinikus módon a fejlesztéspolitikával foglalkozó törvényjavaslatba dugta bele azt a paragrafust, amelyben a szociális temetés bevezetésének határidejét 2014. január elsejéről 2015. január elsejére tolják...
Az ősz kezdetétől december 15-ig huszonhatan fagytak meg Magyarországon – közölte a Magyar Szociális Fórum.
December 1-ig 11-en haltak meg a hidegben, azóta pedig további tizenöten lelték halálukat kihűlésben. Az áldozatok között három nő volt. Közterületen, a szabad ég alatt tízen fagytak meg, saját fűtetlen otthonukban pedig kilencen. Kórházba szállításuk közben, vagy után heten vesztették életüket, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. (Hír24)
A mi karácsonyfánk című pályázaton részt vevő gyerekek összes rajza kattintás után ITT LÁTHATÓ.
„Úristen! Ez nem igaz! Ez az ember Csepel polgármestere? Hogy lehetett ezt megválasztani?” – hallom csepeliek legutóbbi megjegyzéseit, költői kérdéseiket az újabb botrányos ügyek után… Úgy látom, hogy Németh Szilárd alkalmatlan polgármesternek és országgyűlési képviselőnek. Tevékenységével már rég nem Csepel jövőjét, a csepeliek boldogulását szolgálja… Mint minden önmagában bizonytalan ember mindenáron, túlbuzgóan bizonyítani akart, akar, párttársai, a Kedves Vezető előtt. Szerintem azonban, még Orbán Viktor és politikája kiszolgálására sem alkalmas. ‑ Az elmúlt hét botrányai nyomán többek között ezt írja V O X. Részletek:
Temetőt Csepelnek! Amikor ezt a hírt meghallottam, azok a szocializmusban gazdagnak számító Isten háta mögötti települések jutottak az eszembe, ahol a státusszimbólumként a temető fejlesztését és a ravatalozó fel csicsásítását tartották az ott lakók a legfontosabbnak.
Nem a termelést, a kereskedelmet, az egészségügyet, a sportot, ami az élőknek hasznot hoz, hanem a temetőt!
Ezeket mi pestiek kissé megmosolyogtuk, mert az érzelmek elhatalmasodását láttuk, az értelem felett. Nem értettük, hogy miért ez a magamutogató haszontalanság.
Még akkor is furcsállottuk, ha tudtuk, hogy a szeretet és az elhunytak iránti tisztelet, valamint a kegyelet nagyon fontos dolog egy érző ember életében.
Ezek után elképzelhető a meglepetésem (no meg a szégyenkezésem) amikor az újságban, - e témában- vastag betűs címként szerepel legszűkebb pátriám Csepel neve. Ide jutottunk, hogy már minket is azok közé a bugyuta települések közé sorolnak, ahol a vezetők butasága nem terjed tovább, mint az élők számára haszontalan temető fejlesztése?
Ez azért már a lenézés minősített esete!
Mennyit kell tejelni egy nyelvvizsgáért? – Kire és mire veszélyes az adóellenőr nagymamája? - Gáz lett egy aláírásból – Napfényre került gyanú a napelemek körül –– Antall József elhallgatott interjúját ma eltitkolnák a köztévénél – Tudja ön, hogy mi az a „vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés”? Kiss Ernő nyugdíjas dandártábornoknak már megmondták az ügyészek… - Ahol bármilyen korrupciós vád alól előre mentességet adnak a politikusoknak
A mutyimondó összefoglalója:
Te is voltál KISZ-es? Jesszus! Remélem, odáig nem vitted, hogy vesztedre beválasszanak akár a falu, akár a legvacakabb kisvállalat KISZ-bizottságába. Mert ha igen, még elővehetnek.
Hamarosan elfogadja a parlament a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvényt. Megtudjuk, kik voltak a felelősök a pártállam működtetéséért.
Ne szemtelenkedj, nem a mai Fidesz-es pártállamról van szó, azt különben is tudjuk, hogy kik működtetik. Igaz, a mostaniak között is vannak KISZ titkárok, de az más. Ők a jó KISZ-esek, akik csak a bolsevizmus aláaknázása céljából lopakodtak be nagy ravaszul a KISZ-vezetőségekbe.
Néhány napja Csepelen új közéleti blog indult CSEPELHIREK.BLOG.HU címmel. Munkájukhoz sok sikert kívánva adjuk közre egyik cikküket. Szabó Szabolcs: Németh Szilárd adjon számot az elmúlt 4 évért!
Pár napja véglegessé vált, hogy Németh Szilárd indul a FIDESZ-KDNP színeiben az országyűlési választáson Csepelen. Ennek apropóján közleményt adott ki az Együtt-PM csepeli és soroksári képviselőjelöltje:
Fidesz országos választmánya hivatalosan is megnevezte országgyűlési képviselőjelöltjeit a 2014. évi választásokra. Választókerületemben jövőre is Németh Szilárd képviselő lesz a jelölt.
Az Együtt-PM nemcsak kormányváltást, hanem korszakváltást is akar a magyar politikában: véget akarunk vetni annak a régimódi, megosztó politizálásnak,amit Orbán Viktor honosított meg Magyarországon. Mi nemet mondunk a személyeskedésre és a rágalmakra épülő lejárató kampányokra.
KALOCSAI IMRE KARIKATÚRÁJA
A Norvég Alap segítségével erősíti a társadalmi egyeztetések gyakorlatát hazánkban a legnagyobb munkaadói szervezet
„A munka világa a kétoldalú megállapodások tükrében” elnevezésű projekt keretében a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) munkavállalói szervezetekkel karöltve dolgozik a kollektív szerződések megkötésének könnyítésén, az eddigi eredményeket és további terveket egy budapesti konferencián ismertették a tegnapi napon. A norvég jóléti társadalmat megalapozó intézményesített háromoldalú dialógus modelljének terjesztését tűzte ki célul a Norvég Alap a programjában, melyen keresztül hazánkban az MGYOSZ is igyekszik elősegíteni a szociális párbeszéd erősödését. Részletek:
Nemcsak az állami, hanem az önkormányzati cégeknél is milliós prémiumokat osztanak - adta hírül a Hír24. Miként közölték, az egyik csepeli cég vezetője - a CSÚ értesülése szerint Werner Péter, a Csevak-utód Csepeli Városgazda Zrt vezérigazgatója - például 6 millió forintot vehetett fel. Németh Szilárd fideszes polgármester szerint a szerződése alapján járt neki. Hasonló a helyzet a szintén fideszes irányítású főváros cégeinél is. A BKK vezetőjének, Vitézy Dávidnak nagyjából ugyanekkora prémiumot szavaztak meg a nyáron.
A Csepeli Városgazda Zrt öt vezetőjének juttatásairól ITT TALÁLHATÓAK NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT ADATOK
Forrás: HÍR24.HU