Viharos idők jártak ezen a héten Csepelen. Blogunkhoz például befújta a szél két mélységesen felháborodott és sértődött csepeli fideszes önkormányzati képviselő levelét, amit a Csepeli Hírmondó (CSH) főszerkesztőjének címeztek. A lap március 12-én megjelent számának 2. oldalán közölt, - a levélírók által „lejárató, mocskolódó, hazug”-nak nevezett tudósítás miatt Németh Szilárd Fidesz alelnök stílusában és modorával ragadtak klaviatúrát még március 22-én. Soraik eddig még nem láttak napvilágot sem a CSH-ban, sem másutt. Mivel közügyről – a kerületi iskolákról – van szó, nem várunk a CSH-ra, ahol Ábel és Borbély urakkal együtt majd csak eldöntik, hogy mit akarnak tenni, mi az alábbiakban szó szerint közöljük a levelet: