CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A helyi kiskirályok sem tehetnek meg mindent

2012. szeptember 03. 00:04 - csú

NSZ-25.PNGA múlt héten végleg lezárult a csepeli Tamariska-domb kálváriája, a terület országos védettséget kapott. Az LMP és a helyi civilek fellépésének köszönhetően sikerült megvédeni egy értékes természetvédelmi területet.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter  bejelentette, hogy a Tamariska-domb országos természetvédelmi védettséget kapott. Arról azonban nem beszélt, hogy az eredetileg már védelem alatt álló terület védelmére a csepeli polgármester, a fővárosi Fidesz frakció, sőt egyik minisztertársa, Illés Zoltán törvénytelen eljárása miatt volt szükség. Ugyanis Német Szilárd (képünkön) csepeli polgármester javaslatára a törvényekre fittyet hányva kétszer is megszüntette a domb védettségét a fővárosi közgyűlés – a Jobbik asszisztálása mellett.

Az LMP és a helyi civilek végig kiálltak a terület védelme mellett, a törvénytelenségek miatt pedig a Kormányhivatalhoz fordultak. Időközben a törvényellenesen meghozott fővárosi rendeletet a főjegyző ki is hirdette a közlönyben. Az LMP többször figyelmeztetett, hogy ez veszélyes példával szolgálhat, és igen hamar eltűnhetnek a természetvédelmi területek a fővárosból. Rámutattunk arra is, hogy inkább büszkéknek kellene lennünk arra, hogy Budapest kiemelkedő természeti értékekkel rendelkezik Európában. Az ombudsman kiállását követően a domb kálváriáját végül Fazekas Sándor miniszter szüntette meg az országos védelem kihirdetésével. A védettség kihirdetésével végre úgy vehetik használatba a csepeliek a dombot, hogy közben az ott található védett értékek is fennmaradnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1004747105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása