Sétálva Budapest utcáin a szép októberben megfogalmaztam magamban egy levelet.

Főpolgármester Úr!

Feltételezem, hogy otthona tiszta. S ha a szemetese tele van, szól valamelyik háztartásában élőnek, segítőnek, vagy figyelmezteti saját magát: ki kellene vinni a szemetet. Felveszi valaki a szemeteszsákot, kiviszi. Aztán visszajön, kezében ugyanaz a zsák. Merthogy nincs hova dobni, minden kuka tele, sőt. Bosszankodik?

 Komótosan lépked szeretett városában. A külföldi vendégeknek

nemsokára be kell mutatni a gyönyörű Budapestet. Elégedetten állapítja meg: az „emberi hulladék” eltűnt. (Átfut közben gondolataiban, vajon hol vannak. Elhessegeti magától a problémát, s nem akar arra a jelentésre gondolni, amit a hideg beálltával meg fog kapni: a számokat a fagyhalál áldozatairól.)

De nocsak! Tele kukákat lát mindenütt, túlcsorduló utcai szemeteseket. Bemegy a hivatalba: panaszok várják bizonyos rágcsálók elszaporodása miatt. (Újra kellene olvasnia Camus regényét.)

Nem gondolja, hogy ez rémesen kellemetlen? Maga újra főpolgármester akar lenni: hogyan kérheti egy elkoszosodott város vezetőjeként a bizalmat? Vagy újdonsággal leptem meg?

Sétáljon, nézelődjön. És fontolgasson.

msz

forrás: Élet és Irodalom